Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 tdh 2023

A verseny idén az ország nyugati felére települ át

Kedden bemutatták a 44. Tour de Hongrie útvonalát. A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó magyar körversenyen a tervek szerint 22 csapat indul el.

tour de hongrie 2023 utvonal ismerteto 06

Az útvonal-bemutatón videón mutatkoztak be a Tour de Hongrie sztárjai: a verseny 2020-as győztese, a Jumbo-Visma magyar kerekese, Valter Attila; honfitársa, az Epronex kontinentális csapatának sprintere, Karl Ádám; illetve a 2022. év sztársprinterei, Fabio Jakobsen és Dylan Groenewegen. Kiemelték, hogy számukra a Tour de Hongrie tökéletes felkészülési lehetőséget biztosít a Tour de France-ra, és 2023-ban is biztosan itt lesznek.

2023-ban a verseny történetének legerősebb mezőnye gyűlhet össze a két hegyi etap, illetve a ProSeries besorolással járó kedvező UCI-pontozás miatt. Május tizedikén kilenc WorldTeam, kilenc ProTeam, három Continental Team és a magyar válogatott vághat neki a 44. Magyar Kerékpáros Körversenynek.

Eisenkrammer Károly főszervező kifejtette, az elmúlt években főleg Kelet-Magyarországon járt a verseny, amely idén az ország nyugati felére települ át. A nyitány a Szentgotthárd környéki 168 kilométeres táv lesz, a határ mentén sok külföldi szurkoló érkezésére számít.

A sík etapon a többi között a kiváló holland sprinterek, Dylan Groenewegen és Fabio Jakobsen csatája várható, akárcsak másnap, amikor Zalaegerszegről Keszthelyre teker át a mezőny. A harmadik és negyedik szakasz a hegyimenőknek kedvez: a Kaposvár-Pécs, illetve a Martonvásár és Dobogókő közötti etap is több mint 2500 méternyi szintkülönbséget tartalmaz. A záró szakaszon a fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten a Műegyetem elől indulva 15 kört, 150 kilométert tekernek a kerékpárosok.

1. szakasz május 10., szerda: Szentgotthárd-Szentgothárd, 168 km (821 méter szintemelkedés)

tour de hongrie 2023 utvonal ismerteto 01

A karaván délkelet felé indul útnak az Őrség szívébe, majd Zalalövőnél északra fordul, hogy aztán Körmend megkerülésével haladjon tovább Szentgotthárd felé. A versenyzők két kört tesznek meg a kijelölt útvonalon, miközben két hegyi és három gyorsasági részhajrá vár rájuk. A 167 kilométeres etap egyértelműen a sprintereknek kedvez.

Magyarország legnyugatibb városa, Szentgotthárd története során először láthatja vendégül a Magyar Kerékpáros Körverseny mezőnyét.

2. szakasz május 11., csütörtök: Zalaegerszeg-Keszthely, 175 km (923 m)

tour de hongrie 2023 utvonal ismerteto 02

A második etapon Zala vármegye székhelye, Zalaegerszeg debütálhat a Tour de Hongrie rajtvárosaként. A mezőny útja innen Nagyvázsonyba vezet, majd a karaván délre fordul, hogy elérje a Balaton-felvidéket. Három gyorsasági és két hegyi részhajrá teljesítését követően Keszthelyen, a Festetics-kastély szomszédságában a sztársprinterek szállhatnak harcba a győzelemért a 175 kilométeres, mindössze 900 méternyi szintemelkedést tartalmazó szakaszon.

Zalaegerszeg Tour de Hongrie-debütálására eredetileg 2017-ben került volna sor, egy hatalmas vihar azonban elmosta a verseny első szakaszának befutóját. A zalai vármegyeszékhely most, hat évvel később rajtvárosként debütálhat a Magyar Kerékpáros Körversenyen.

3. szakasz, május 12., péntek: Kaposvár-Pécs, 180 km (2511 m)

tour de hongrie 2023 utvonal ismerteto 03

A hegyi menők számára kulcsfontosságú, 180 kilométeres szakasz következik május 12-én. Egy rövid kaposvári kört követően a mezőny délre fordul, és a Mecsekbe érve két kört tesz meg a hegyek között. A legnagyobb kihívást pécsi hegyoldal, a Bárány utca jelenti majd a bringásoknak: a másfél kilométer hosszú, átlagosan 12 százalékos emelkedőt háromszor kell leküzdeniük, mielőtt a Pécsi Állatkert előtt célba érnének. A három gyorsasági és a hat hegyi részhajrá, illetve a 2500 méter feletti szintemelkedés izgalmas etapot ígér.

4. szakasz, május 13., szombat: Martonvásár-Dobogókő, 206 km (2646 m)

tour de hongrie 2023 utvonal ismerteto 04

A verseny öt kategorizált emelkedőt tartalmazó, 206 km hosszú királyetapja Martonvásárról, a Brunszvik-kastélytól rajtol. Az észak felé haladó mezőny életét előbb három gyorsasági részhajrá színesíti Etyeken, Bicskén és Esztergomban, majd a Pilis csúcsai felé veszik az irányt. Az amatőr és a profi kerékpárosok közkedvelt edzés útvonalán haladva, három kört is megtesznek a versenyzők a Pilisszentkereszt, Csobánka, Pilisvörösvár, Pilisszántó útvonalon. A pilisszántói meredek emelkedő harmadik teljesítése után Dobogókő következik, mely a Tour történetében először lesz hegyi befutó házigazdája. A 2646 méternyi szintemelkedést tartalmazó szakaszon szinte biztosan eldől az összetett győzelem sorsa.

5. szakasz, május 14., vasárnap: Budapest-Budapest, 150 km (653 m)

tour de hongrie 2023 utvonal ismerteto 05

A Főváros alapításának 150. évfordulóján egy 150 kilométeres etappal tér vissza a Tour de Hongrie Budapestre. A mezőny a budai rakparton, a Műegyetem elől indul útnak, majd Budapest legikonikusabbb látványosságai előtt tizenötször halad el egy csaknem tíz kilométeres körpályán, mielőtt visszatérne a rajt- és célhelyszínre. A Gellért-hegy, a Budai Várnegyed, a Széchenyi Lánchíd, a Parlament vagy a Margit-sziget egyaránt festői hátteret biztosítanak a vélhetően sprintbefutóval végződő szakasznak.

Bővebb infók az esemény weboldalán.