Múlthéten csütörtökön kaptam egy e-mailt a Magyar Kerékpárosklub Turisztikai Csoportjától, hogy S.O.S. szükségük van vasárnapra egy túravezetőre az általuk szervezett kerékpártúrára.

Elkértem a túra részletes útvonalát, a forgalmasabbnak tűnő utakról informálódtam, a túra látnivalóit kigyűjtöttem, szóval felkészültem a kirándulás vezetésére, hiszen nem arról vagyok ismert, hogyha segíteni kell a másik irányba futok el.

Vasárnap reggel 8 órakor gyülekezett a társaság a Keleti-Pályaudvar főbejáratánál. Sokan nem voltunk; mindössze heten, így egy családi hangulatú túra kerekedett aznap. Részt vett egy angol jelentkező, csodás Gery Fischer montival, ami legalább 20 éves volt. A Magyar kerékpárosklub elnöke a feleségével; egy tandemmel. A kerékpározást éppen elkezdő srác egy 29" montival. Kriszta, a túra főszervezője a legízlésesebben összerakott női GT montival és én a kakukktojás egy országúti bringával. Az utolsó résztvevő, Márk Biatorbágy után csatlakozott hozzánk, egy Giant országútival úgyhogy már én sem voltam olyan nagyon kakukktojás.

A vonatozás fantasztikus volt, a kerékpárosok között csak marhavagonnak csúfolt kerékpárszállító kocsi odafelé a társaságot kezdte összekovácsolni. Szerencsére hamar véget ért az út és drága pénzen vásárolt állóhelyünket magunk mögött hagytuk.

Biatorbágyi Viadukt után következő állomásunk az etyeki körpincesor volt. Itt szerencsésen szétlibbentettünk egy szerelmespárt, akik kezdtek belemelegedni a témába, de nem csak őket érte csalódás, hanem minket is. A pincék ugyanis zárva voltak, így csak kívülről lehetett megnézni azokat. Akár csak Etyekwood-ot, ahol a kaput lefotóztuk, hogy itt jártunk. Kedves (Tényleg azok voltak!) biztonsági őrök megengedték, de kértek, hogy jobbra ne fotózzunk, ott ugyanis szupertitkos díszletek sorakoztak. Őszintén a díszletek hátulja annyira nem is vonzotta a szemet.

Etyek után Alcsútdoboz következett, ahol kiemelném a településre bevezető aszfaltút fantasztikus hangulatát. Gyönyörű platán fasor szegélyezi. Fantasztikus érzés volt alattuk kerékpározni.

A település arborétuma volt a nagy pihenőnk helyszíne. A csapat elment szétnézni benne én meg szépen vigyáztam a bringákra. A tervezett másfél órás nézelődés 20 percig tartott, majd kialkudtak egy éttermi ebédet (szerencsére belefért az időbe), így kellemesen kipihentük fáradalmainkat, amit eddig okozott a túra.

Friss erővel kezdtünk neki a következő etapnak, ami Vértesacsán át Lovasberényig tartott. Hát igen, erre már volt néhány pukli az aszfalton, amit meg kellett mászni, jelezve hogy közeledünk a Velencei-hegység felé.

Berényben a Cziráky kastély lepukkant, szebb napokat is megélt épületét tekintettük meg. Egy építészt lehet, hogy izgalomba hozott volna a vakolat helyenkénti erősen hiányos volta, minket inkább elszomorított ennek a még így is előkelőséget árasztó kastélynak a sorsa.

Ezután jött az, amit mindenki várt, vagy nem várt. Átkeltünk a Velencei hegység egekbe nyúló 270 m es magasságig is felkapaszkodó hágóján, hogy megérkezzünk Nadapra és tiszteletünket tegyük a Szintezési ősjegynél, ami ugye a pontos magasságot jelöli az Adriától.

Rövid pihenő után újra nyeregben szálltunk és begurultunk Velencére, ahol László János majdnem elhagyta a feleségét.

Történt ugyan is, hogy a település határában bevártuk a csapatot és megbeszéltük, hogy hol fogunk fagyizni. Mint említettem ő a feleségével tandemmel jött a túrára. Márta leszállt a bringáról, még beszélgettünk. Indulásnál a Kriszta indult először, mert ő tudta a cukrászda helyét, János pedig utána. Úgy kellet utána szólni és megkérdezni, hogy úgy gondolta, hogy Márta innen gyalog megy a tóig?

A humoros történet és a fagyi feltette a pontot az i-re, a Biatorbágy-Velence kerékpártúra véget ért. Igen jól sikerült. Csak egy dolog maradt ki, a fürdés... De majd legközelebb.

Túra adatai:

Távolság: 51 km

Szintemelkedés: 621 m

Teljesítette: 7 fő, 6 bringa