Régóta vonz a Dráva, ez a hatalmas, zabolátlan, eleven vadvíz! Környezete jórészt megmaradt természetes állapotában – amikor Rákosiék ellenségnek nyilvánították Tito („láncos kutya”) Jugoszláviáját, jószerivel megközelíthetetlen gyepű lett a vidékből, amit a lakosság és a gazdaság megszenvedett, de legalább elmaradtak a civilizációs ártalmak. 

Reggeli cihelődés Barcson

 Szerettem volna kenuval bejárni, de nem egyszerű az ügy: mivel a határt a folyó akkori sodorvonalában határozták meg a trianoni döntnökök, a víz viszont azóta többször megváltoztatta a medrét, a folyót cikkcakkban keresztezgető államhatár köszönő viszonyban sincs a terepalakulattal. Ezért határvízi közlekedési engedélyre lenne szükség, ugyanakkor a Duna-Dráva Nemzeti Park engedélyére is, akik a terület kímélése érdekében csak kis számú turistát engednek be egyszerre, és kizárólag a néhány kijelölt helyen tűrik a táborozást. Pár éve megpróbálkoztam a papírszerzéssel, de egy normális elutasító válaszig sem jutottam.

Rendesen kitáblázott útvonal

 Ha kenuval nem megy, akkor gyerünk bringával! Annál is inkább, mert időközben megvalósult a szépen kitáblázott „Három folyó” kerékpáros túraútvonal, amely a Mura és a Dráva magyar határszakaszán vezet egészen Mohácsig. 2009. októberének utolsó napján jött el a nagy nap, vénasszonyok-nyarai szép, napos, hűvös időjárásban, tehát eszményi körülmények között. Bringám ezúttal egy kereskedés által kipróbálás céljából rendelkezésemre bocsátott RANS Force 5 Enduro fekvőbringa, azaz „újmagyar” nevén reku volt – egy szuper kényelmes, de felépítésének köszönhetően a földutakat jól bíró járgány. 

Erdei út, Drávatamási előtt

Odautazás

Először is el kell jutni a tervezett rajthelyre, Barcsra (a Dráva menti kerékpáros útvonalat korábban bejártam az olasz-osztrák határ menti forrástól Letenyéig, arról majd máskor írok, a Letenye-Barcs szakasz pedig még hátra van). A logisztikai feladatot, egocentrikus módon, Budapest lakhellyel elemzem. Szóval, természetesen, le lehet karikázni odáig, erre a szorgos biciklista is rászámíthat két napot (a Balaton déli partján végig, majd Nagyatádon át le, az még egy százas). A végén haza, a Dunát követve, megint egy húzós nap. Így végül többet töltene a transzportszakaszokkal az ember, mint a vágyott célterületen.

A környezethez illő jelzés

Vonattal nem egyszerű. Próbaképpen ránézve az Elvirára olyat találni például, hogy a Déliből este fél 8-kor indulva, nagykanizsai átszállással lehetne elfogadható túrakezdési időpontra, reggel 6-ra odaérni. Fejenként 5000-ért. Hát, ez nem valami csábító. Mohácsról haza még rosszabb: este fél nyolckor indulva egész éjszakás odisszea után, három átszállással vergődnénk másnap reggel a fővárosba. Ennél még bringával is gyorsabb!

Olvasnivaló is akad útközben

 Így hát a takarékos fogyasztású családi autó állt szolgálatba, feleségem vállalta, hogy átviszi Barcsról Drávaszabolcsra. Újabban, hogy van már autópálya Pécsig, négy órát számít Barcsra (301 km) az útvonaltervező. Egy nap alatt, pikk-pakk megvolt az egész, a vonatjegy árának a feléért, illetve, ha nemcsak az üzemanyaggal, hanem a kocsi összes költségével számolunk, nagyjából ugyanannyiért. Hát, még fejlődnie kell egy kicsit a MÁV-nak, vagy drágulni a gázolajnak, hogy ezen az útvonalon igazi versenyhelyzet alakuljon ki...

Tessék helyet foglalni!

 Csillogó fények

Barcs kellemes város, beszerzési és frissítési lehetőségek garmadájával, de nem egy nagy hely, hamar maga mögött hagyja az ember. És akkor elkezdődik a csoda! Reggeli harmat csillog füvön és pókhálón, besüt a Nap a lombok között, „harapni friss a levegő”, tapintani lehet a csendet, és a parti fák közül minduntalan átsejlik a hatalmas Dráva örvényekkel, ide-oda csapó sodorvonallal tarkított, ágai közt szigeteket rejtő víztükre. A göcsörtös fűzfákon finoman rezeg a visszfény. Szemlátomást elhagyatott szekérút vezet be az őserdőbe. Ölyv kiáltása fogad. Ezért jöttem!

Hatalmas, eleven folyó a Dráva

 Ne legyen tehát félreértés, ez nem kerékpárút, hanem kerékpáros útvonal. Nincs külön nekünk kiépített út, csak irány van, hogy merre kell menni. Néhol ösvényen, másutt a védgát aszfaltján, vagy fű között húzódó keréknyomán, vagy éppenséggel országúton. Eső után nem ajánlom, keskeny, nagynyomású gumival egyébként is csak feltételesen. Száraz viszonyok között viszont nagyon élvezetes, ad valamit a kaland ízéből.

Kerekezés aszfaltozott gátkoronán...

 Csipkerózsika falui

Falukon haladok át. Elvarázsolt vidék. Mélyszegénység, kopott porták, néhol egy-egy szép ingatlan: többnyire külföldi rendszámú kocsi áll az udvarban... Mozgás alig, mintha álmodna a vidék. Krúdy otthonosan érezné magát, errefelé gyorsabb a szakállnövés a haladásnál, én meg egyre Csipkerózsika kastélyát keresem, valahol itt kell lennie! Az emberek, tekintet nélkül etnikai hovatartozásukra, barátságosak, kedvesek, köszöngetünk egymásnak, megállok néha egy szóra. Persze feltűnik a bringám, az egyik első kérdés rendszerint az árát firtatja. Drága lehet – mereng az atyafi – biztos megvan harmincezer forint is... Nem bántom meg a valóság elárulásával. Csak kölcsön van nálam, nem tudom, mibe kerül! – vágom ki magam. 

… és natúr védgáton

 Hódok, gyomok

Nemzeti park ez. Örömömre eddig mindig sikerült megfúrni a drávai vízi erőmű terveit. Európa egyik utolsó természetes folyamvidéke ez, jóvátehetetlen bűn lenne lebetonozni! A bringás útvonal mentén takaros infó-táblák tájékoztatnak a halállományról, a török-kori emlékekről és – a hódok visszatelepítéséről. Szegényeket már a 19. század közepén kiirtotta hazánkból a kíméletlen túlvadászás, de más országokban sem igen maradt hírmondójuk. Az utolsó percben elkezdődött nemzetközi program viszont sikerrel jár: már nálunk is ezres nagyságrendű a populációjuk. Én persze egyet sem láttam, de jó érzés tudni, hogy az ő lakóterületükön járok. 

Ennyi maradt a hídból

 Még piknikasztalokat és padokat is kihelyeztek az útvonal mentén. Tízóraizgatva egyik oldalt a folyó látszik, a másikon az ősnövényzet. Azaz, sajnos nem mindenütt igazán ős: frissen betelepült, az eredeti fajtákat kiszorító, gyakorlatilag kiirthatatlan gyomnövények hódítanak tért, elég nagy gyorsasággal. Hát igen, megnőtt a mozgásszabadságunk, én is ennek köszönhetem, hogy most itt járok, de be is hurcolunk olyasmit, amivel aztán nem bírunk...

Hűségesen kísér az árnyékom

Szökdelő híd

Gátkoronán biciklizek, és azt mutatja a térképem, hogy hamarosan kereszteznem kell a Fekete-víz nevű csatornát. Semmi baj, van rajta híd. Azaz... Egymástól jó messze, betonpillérek állnak ki az ártérből és a mederből. Ennyi. Még egy deszka sincs rajtuk átvetve. (Megnéztem a Google Earth-ön, nem tudom, mikor frissült, de még ugyanúgy mutatja.) Talán valami szökdécselő akrobata átjutna rajta, a foga közé szorított bringával, de én nem. Még jó, hogy egy tábla elárulja: van másik híd, három kilométernyire. Szóval csak egy kis kerülő lesz, nem kell gázlómadarat játszani. 

Célba érkezés Drávaszabolcsnál

Lassan alkonyodik, megnyúlnak az árnyak, hűvösül a levegő. Közel már a végpont, a határátkelő Dráva-híd, Drávaszabolcs alatt. Párom, akinek ilyenkor földrengés vagy polgárháború sem állhatná útját, természetesen ott vár. Ő is bejárt egy szép tájat, napközben mobiltelefonon tartottuk a kapcsolatot. Hamar bepakolunk a kocsiba – köszönjük, Dráva, ez feledhetetlen volt!

Túraadatok: (Garmin eTrex Legend GPS készülékkel mérve)

• Időpont: 2009. 10. 31
• Táv: 90,6 km
• Tiszta menetidő: 5 óra 35 perc
• Menetátlag: 16,2 km/óra
• Csúcssebesség: 29,6 km/óra

Ajánlott:

• Internetes oldalak, „Három folyó” keresőszavakkal
• Autótérkép
• Az Ormánság turistatérképe 1:60 000 Cartographia, 35.