Meddig kell, meddig szabad leszervezni egy út részleteit, s hol van az a határ, amikor már az eseményekre kell bíznunk magunkat?

Túra és útvonalterv

Nálunk egy túra ötlete minden évben még előző év nyarán, őszén születik. Ősszel és télen megpróbálunk az út minden tervezhető részletére felkészülni. Az első és legfontosabb a túra céljának megfogalmazása. Ha ez megvan, akkor jöhet az útvonalterv, majd ennek részletes lebontása a túraterv. Mivel időnk kötött, s ezt a 65 napot szeretnénk maximálisan kihasználni, kénytelenek vagyunk kötött tervet készíteni, s lehetőség szerint minél jobban tartani magunkat korábbi elképzeléseinkhez. Ez kockázatos ugyan ezért sokan nem szeretik, hiszen baleset, betegség, előre nem látható és kiszámítható események miatt könnyen borulhat az egész, s akkor kénytelenek leszünk improvizálni. Viszont egy alapos terv véleményem szerint nyugalmat és kiszámíthatóságot ad egy túrán. A „Tour of Dreams” terve január elejére készen állt, s ma már minden érdeklődő számára megtalálható a ITT letölthető dokumentumban.

Így mindenki tudja, hogy pontosan mire vállalkozik, mint várunk el tőle, mi az amit teljesíteni kell. Ez az út során rengeteg konfliktust előz meg, hiszen van egy írásos dokumentum, amit otthon mindenki elfogadott, s erről útközben nem is szoktunk vitát nyitni.

Csapat

Amerikába csak és kizárólag régi összeszokott csapat jöhetett szóba. Ez a túra nem való szárnyukat próbálgató első túrásoknak, az út hossza és a különböző lelki tényezők miatt (amiről a későbbiekben még szót ejtek) csak tapasztalt, néhány hosszú túrát maguk mögött tudó emberek jöhettek számításba.

Feleségem, Dia megismerkedésünk óta hű társam a bringázásban is, több 2-3000 km hosszú európai túrát megjártunk, Olaszországban, az Alpok kétezres hágóin, Spanyolországban és Skandináviában is együtt túráztunk. Ő a túra első 17 napján lesz társam, s mivel két kis gyerek várja otthon szerető Anyukáját, ezért Chicagoban búcsúzik Amerikától

Ezután 12 nap egyedüli tekerés jön, az ország közepén, a Prérin napi 140-150 km-es távokat kell magam mögött hagyni, hogy időben Denverbe érjek, ahol két jóbarátom: Nagy Tomi és Cseke Feri csatlakozik a túrához. Tomival ez lesz a 7. közös túránk, vele már nagyon összehangoltan tudunk kerekezni, ahogy mondani szoktuk, szinte belelátunk egymás fejébe, gondolataiba. Európa sok szép táján, sőt még Marokkóban és Törökországban is szereztünk közös élményeket. Feri 3 éve internetes ismeretség útján került be csapatunkba, vele is évről évre egyre jobban megtaláltuk a közös nevezőt. Velük 36 napon át fogok együtt túrázni olyan elbűvölő, de ugyanakkor kegyetlen helyeken, mint a Sziklás-hegység, Colorado-fennsík, Mojave-sivatag, vagy a Sierra Nevada-hegység. Itt már biztosan lesznek holtpontok, melyeken át kell segítenünk egymást, ugyanakkor tudom, hogy mindenki elég céltudatos ahhoz, hogy – ha csak valamilyen előre nem látható külső tényező nem kényszeríti rá – nem fogja egykönnyen feladni a túrát.

Felkészülés

Egy kerékpártúrára történő felkészülésnek két oldala van: a fizikai és a lelki. Az elsőt nem nehéz koordinálni, az ember kiszabja, hogy márciustól júniusig ki, milyen terepen, hány kilométert tekerjen, illetve mennyi hosszabb túrát tegyen meg. Ez nálunk havi 500-800 km, március-áprilisban egy, május-júniusban pedig legalább kettő 100 km feletti túra. Ezt már csak teljesíteni kell.

A túrázó sikeres teljesítménye azonban mégsem ennek a függvénye. Hiszen ezeken az egy-kétnapos próbatételeken általában sokkal könnyebb teljesíteni. Otthoni környezetben puha ágy és meleg étel vár a megfáradt vándorra. Ha elázott, átöltözhet, ha fázik befűthet, ha melege van, kivehet egy jéghideg italt a hűtőből. A kényelmet nagyon könnyű megszokni és egyre nehezebb lemondani róla. Az ember pedig gyarló lény. Ha egyszer engedett a csábításnak, akkor egyre könnyebben és gyakrabban köt kompromisszumot önmagával.

Egy túrán viszont állandó kontroll alatt kell tartani önmagunkat. Be kell osztani az ételt, az ivóvizet. Nincs mindennap tiszta ruha. Nincs kényelmes ágyikó. S aki otthon nem tanul meg önmegtartóztatóan viselkedni, akit elragad a kényelmesség, az nem fogja megtalálni egy ilyen túrán azt, amit keresett. Sajnos láttam én már otthoni környezetben nagyon jó, lelkes és felkészült túrázókat pár nap után összezuhanni pont emiatt. A felkészülés alatt az emberek általában csak a szépet és a jót látják: a fantasztikus tájakat, izgalmas városokat, élményeket. De elfelejtik, vagy még nem tapasztalták mindazt, ami ezek eléréséhez feltétlenül szükséges. Persze nyilván lehetne szállodától szállodáig tekerni, mindennap étteremben enni, vagy ha elfáradtunk az út szélén stoppolva átugrani egy-egy unalmasabb szakaszt. De érdemes-e? Szerintem nem. És elsősorban nem anyagi okból. Ha nagyon akarnám, megtehetném, hogy lépten-nyomon kempingezzek, panziókban aludjak, ahol minden este meleg zuhany vár. Megállhatnék bedobni egy gyorskaját minden nap, mégsem teszem. Miért is nem? Mert így már jócskán veszítene a teljességéből az élmény!

Szervezés

Túráinkat a „szabadság-élmény” teljeskörű átélése érdekében próbáljuk a lehető legrugalmasabbra szervezni. Nincsenek előre lefoglalt és kifizetett szálláshelyek, legtöbbször ott fogunk aludni, ahol megtalál minket az éjszaka. Csupán néhány nagyvárosban próbálunk majd ennél magasabb komfortfokozatú szállást keresni elsősorban a www.warmshowers.org kerékpáros „szállásmegosztó” portál segítségével. Persze vannak olyan mérvű tételek is, melyek alapvetően meghatározzák a túránk keretét, ezért ezek előfoglalása már az előkészületi időszakban esedékes. Ilyen például a repülőjegy. Mivel négyen három különböző útvonalon tekerünk, így ezek összehangolása a tervezés első lépései közé tartozott. Emellett még egy foglalást kénytelenek voltunk lebonyolítani, ugyanis túránk során meg szeretnénk mászni a kontinentális USA legmagasabb csúcsát, a Sierra Nevada hegységben található 4421 m magas Mount Whitney-t. Az Amerika Turisztikai Hivatal viszont engedélykötelessé tette a mászást, melyre március 15-ig kellett pályáznunk, s mára már sikeresen megkaptuk az engedélyt. Tehát, ha marad erőnk a kegyetlen Mojave-sivatag után, akkor reményeink szerint augusztus 14-én ott fogunk állni a csúcson.

Kerékpár

Az elmúlt évben sikeresen pályáztam és bekerültem azon 4 túrázó közé, akit a magyarországi illetőségű Caprine kerékpárgyártó cég kiválasztott a Caprine Bicycle Expedicions nevű kampányára. A kezdeményezés lényege, hogy vadiúj méregdrága túragépet raktak a fenekünk alá, biztosították a túrához szükséges felszereléseket, s nekünk csak annyi volt a dolgunk, hogy teszteljük ezeket a járgányokat hosszú, nehéz terepen, fényképezzünk sokat és írjuk meg nekik tapasztalatainkat. Számomra kifejezetten jól jött ez a lehetőség, egy megbízható járgánnyal indulhattam Törökországba, írni és fényképezni pedig egyébként is szoktam és szeretek is. A pályázat sikeresen lezajlott, s közönségszavazatok alapján én voltam az a szerencsés, aki végleg megtarthatta a Caprine Voyage Pro kerékpárt.

A jó kapcsolat a továbbiakban is fennmaradt, így elsőként őket kértem fel amerikai túrám szponzorálására, melynek ők készségesen eleget is tettek. Közösen készítjük a tavaly ázsiai körülmények között sikeresen vizsgázott, egy évesen több, mint 5600 km-t futott gépet az idei megpróbáltatásra. Pár apróbb kivételtől eltekintve egy széria gépről van szó, melynek bemutatása megtalálható a cég honlapján.

Felszerelés

A komolyabb expedíciós kerékpártúrázók táborát tekintve mi kifejezetten a „könnyű” kategóriába tartozunk, ugyanis felszerelésünk a túra kezdetén is alig fogja meghaladni a 25 kilogrammot, mely instant és alap élelmiszerek nélkül tovább csökkenthető 18-20 kg-ra. Első olvasatra talán elképzelhetetlennek és felelőtlennek tűnik csomagunk mérete, viszont a komolyabb napi távok és hegymenetek miatt nem léphetünk ki eddigi 2500-3000 km-es túráinkon megszokott kereteink közül. Emellett a repülős utazás sem tesz lehetővé ennél nagyobb terhet. De mi fér bele 20 kg-ba? Nem is gondolná az ember, hogy mennyi minden. Sátor (3,2 kg), hálózsák (0,5 kg), alapvető szerszámok (2 kg) mellett 2-3 váltás ruha, alapvető élelmiszerek, tisztálkodószerek, elsősegély doboz és egyéb egyszerű, de hasznos holmik. A hangsúly nem az egyes tárgyak mennyiségén, hanem inkább a méretén és főképp súlyán van. Pár éve még nevettek rajtam társaim, mikor 3 hetes túrára illatszerboltokban található miniatűr, direkt utazóknak tervezett tusfürdőt, fogkrémet vittem, s evőeszközből, bicskából és minden egyszerű tárgyból próbáltam megtalálni a lehető legkönnyebbet, legegyszerűbbet. Egy-egy tárgynál tényleg elhanyagolható a különbség, de a felszerelés egészét tekintve már nem. Az első komolyabb emelkedőn ezt aztán saját szemükkel tapasztalhatták.

Ami viszont már nem férne be, ezért nem is tervezzük:

• gázfőző (erdőben, útszélen talált fával főzünk egy nagyon vékony falú, könnyű WOK sütőben (hogy mi lesz velünk a sivatagban? Jó kérdés!)
• elektronikai kütyük (sem laptop, sem GPS, csupán a Flex Com-tól kapott, mobiltelefonnak is használható nyomkövető készülék). Fényképezni természetesen fogunk.

Mindez elfér egy közepes méretű kerékpáros hátsó táskában, tehát első táskát, utánfutót nem viszünk (és a repülőút miatt nem is vihetnénk) magunkkal.

Természetesen a felszerelés hiányát néha a komfortérzetünk bánja, hiszen a rakodótér korlátai miatt gyakran meg kell állnunk bevásárolni, vizet felvenni. Cserébe viszont legalább mindig friss ételt ehetünk.

Akit további részletek érdekelnek a felkészülésről és magáról a túráról, keresd fel weboldalunkat, melyen mindenről részletesen beszámounk.

Kapcsolódó cikkek:

• Az igazán nagy kaland - avagy magyar bringások Amerikában