Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
 Kerékpárlánc waxolása 2. rész
  A waxolás folyamata, és amiket kipróbáltunk
A hónap megyéje: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kerékpártúra ajánló.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb lista.
prev
next

KerekparralSvajcba08Eljött az utazás első hétvégéje. Szombat reggel lényegében forgalmi dugó alakult ki a bicikli utakon.

Eljött az utazás első hétvégéje. Ennek a jelentőségét csak szombat reggel tapasztaltam meg: lényegében forgalmi dugó alakult ki a bicikli utakon. Ekkor kerülnek elő a hobbi bringások, kortól és nemtől függetlenül rengetegen veszik elő hétvégén a kerékpárjaikat, és mozognak egyet. Ezt csodás volt megtapasztalni, ekkor (2008-ban) még nem dívott annyira biciklizni itthon, mint ma. Szombaton gyakorlatilag annyi biciklissel találkoztam, amennyivel addig, egyszerre csak kerékpáros a Critical Mass-on :)

Reggel még kicsit morcos volt az idő, de eső már nem volt szerencsére. Összeszedtem a sátorfám, de még mielőtt ott hagytam volna a tulln-i kempinget, kitettem a "rendszámtáblám": a zászlót! A biciklitúrásoknál szokás ugyanis jelezni, hogy ki-honnan, melyik országból jön. Aztán persze rögtön olasznak is néztek, de erre is fel voltam készülve, felpingáltam egy HUNGARY feliratot is, biztos, ami biztos.

A kerékpárút a Duna parton vezetett, pár méterre a víztől, egy lejtős szakaszon viszont eléggé meglepődtem: az út ugyanis víz alatt volt. Nem nagyon, de azért leszálltam és előre mentem, a víz úgy 15cm magasan hömpölygött át a bicikli úton, át lehetett gurulni rajta gond nélkül.

 KerekparralSvajcba09Láb felemel és indulhat a vizibicikli

Az osztrák "sok kis Tokaj" (Wachau) lankái között

A vízibiciklizés után következő nagyváros Krems (an der Donau) volt. Mindenkinek szívből ajánlom ezt a régiót, Budapesttől csak pár óra autóval, gyönyörű óvárosok, Duna part, borok... csodás vidék. Mindenhol macskaköves kis utcák, rendezett terek. Krems után kezdtem beérni a Wachau bortermelő vidékébe. Lelkes borivóként ez egy elég szívszorongató szakasz volt, ugyanis a borkóstolást nem kalkuláltam sem a költségek közé, sem az idő menedzsmentbe – arról nem is beszélve, hogy a leterhelt izmok sem kimondottan szeretik az alkoholt. A Wachau szakaszon a kerékpárút egy kicsit eltávolodik a folyótól a kis városok irányába, ami logikus: a Duna menti kerékpárút célja nem a legrövidebb út megtétele A és B pont között, hanem a táj bemutatása.

 KerekparralSvajcba10

Itt bizony csak tolni illik

A Wachau bortermelő vidéket úgy kell elképzelni, mintha sok Tokaj lenne egymás után. Egymást érik pincesorok, kiülős teraszok, borozók és éttermek. A városkák rendre egy sémára épültek: egy templom, esetleg kisebb vár, körülötte az óváros, ezt az egészet pedig körül öleli a hatalmas szőlős.

Csendes sétáló utcák, macskaköves utak, amiknek kerékpárosként nem mindig örültem, de a látvány kárpótolt. A környék nyugodtságát jól mutatja, hogy itt a városkákban szokás volt táblával jelezni a bicikliseknek: tessék szépen leszállni és tolni! Ezt mindenki betartotta, én is – a tempót viszont ez eléggé lelassította.

Az épületekre is a harmónia volt a jellemző, a természetes adottságokat mindenhol kihasználják, több helyen láttam sziklafalakkal egybe épített házakat, a sziklák így az épületek részévé válnak, fantasztikus. És hát a szőlősorok... gyönyörű hely. Az ebédem otthoni májkrémes kenyér és 'nutella' volt, az elmaradhatatlan energiakoktéllal (1-1 kalcium és magnézium tabletta, jó adag cukor) leöblítve. A 120. km-nél kezdtem elfáradni, lassan éjszakai szállás után néztem.

KerekparralSvajcba11

Wachaui csendélet

A rafinált pucércsiga

Egy kicsivel Ybbs előtti nyaralófalu egyik füves rétén építettem fel a házam, a Dunától pár 10 méterre- tehát a fürdőszoba sem volt messze, csak le kellett sétálnom. A kiadós vacsora után el is aludtam, pár órával később viszont ébredni kellett.

Megzavartak... méghozzá egy rafinált pucércsiga. Ez a drága jószág valamilyen általam nem értett okból el kezdett felfelé 'szaladni' a belső sátor külső oldalán, tehát rám éppen nem mászhatott, viszont összenyálazta a tuti új sátramat. Hiába pöckölgettem, kitartóan mászott felfelé, így beletörődtem, gondoltam vannak problémák, amik megoldják magukat, hátha ez is olyan lesz. Lassan visszaaludtam, miközben azt hallgattam, hogy a szemtelen betolakodó rohamléptekkel, nyiszogva halad felfelé.

Statisztika:

  • Tulln-Ybbs
  • napi megtett táv: 125 km
  • teljes táv: 314 km.

Előzetes: másnap komédiába illó jelenetnek lettem a főszereplője: valamiért mindenki mosolygott rám, aki szembe jött velem. Mintha mindenki látna valamit, amit csak én nem...

Folyt. köv. egy hét múlva szerdán!

Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László

A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg

A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.

Kapcsolódó cikkek: