Feleségemmel találtunk rá egy osztrák weboldalra, amely rengeteg kerékpáros útvonalat ajánl Alsó-Ausztriában. Az oldal amellett, hogy magyarul is elérhető, igen részletes leírást ad az útvonalakról. Sőt, azok le is tölthetők GPX, vagy KML formátumban. Aki szeret online navigálni, az egy appot is feltölthet a telefonjára. Nem cicóztunk sokat az ajánlott TOP 10 útvonal között böngészve az egyik megnyerte a tetszésünket. Az alábbi mondat indította el a fantáziánkat:

„A kerékpárút központi szakaszán Waidhofen an der Ybbs és Lunz am See között az egykori Ybbstalbahn vasútvonalán halad. A kerékpárút e szakasza 2,5 m széles, ahol számos pihenő és kilátóhely került kialakítása az Ybbs folyó mentén, melyen az átjárás látványos történelmi vasúti hidakon történik.”

Innen nem volt más, csak előre. Kellett egy szabad hétvége, illetve egy szállás. Ahogy közeledett az utunk napja, úgy lett egyre ráncosabb a homlokom, mert az időjárás mindent ígért, csak jót nem.

Tetszett, hogy viszonylag keveset kellett autózni, hiszen a menet idő csak 4 óra volt. Az már kevésbé volt szimpatikus, hogy megérkezve szakadt az eső, és nem is kecsegtettek sokkal jobbal.

Megérkezve Waidhofen an der Ybbs-be találtunk egy ingyenes parkolót - a vasútállomás mellett -ami Tierpark Buchenberg Parkplatz névre hallgat. (Az online navigáció szó nélkül ide navigált.) A kép indulásunk előtt készült és a feleségem arcán a mosoly, a szakadó eső miatt, nem túl őszinte.

Hangulatos, szűk kis utcácskákon hagytuk el a várost.

Ahogy elmaradt a város úgy változott az eső is csendes szitálássá. Nóri arcán a mosoly ennek hatására kezdett igazivá válni.

Első megállónk alig néhány km megtétele után. Muszáj volt az Ybbs partjára lemenni. Gondolom a képek alapján az ok érthető.

Ha már megálltunk, bemutatom a bringáinkat: feleségem egy Apache Matto E3 16 Ah, 575 Wh akkumulátoros kerékpárján tekert. A bringának ez volt ez első igazi útja. Elégedettségi faktor 100% volt, hiszen egy nem túl gyakorlott bringás kényelmesen tudta tartani a tempómat, miközben nem a túlélésért küzdött, hanem a táj szépségeit élvezte. A bringa aksija gond nélkül bírta a 100 km-nél kissé nagyobb távot. (A szálláson direkt nem töltöttük fel.) A túra végén becslésünk szerint még egy 10-20 km-re elegendő töltet maradt benne.


A rendszer egy Bafang hátsóagy motorra épül, sebesség szenzoros rendszere nem olyan finom, mint a középmotoros Bosch és Shimano nyomatékszenzoros rendszere, de ha ezen valaki túl teszi magát egy jó bringával van dolga.

Az egyszerű, viszonylag olcsó bringa egyetlen hátránya, hogy a szoftvere nem számolja a becsült hatótávolságot. A fanyalgók számára megjegyzem, a túra során több ebike-os túrázóval akadtunk össze, mint hagyományos bringát hajtóval.

Az én bringám egy 1994-es Arrow Kiowa MTB. Ez a munkábajárós /csomagos túrázós bringám. 1994-es Shimano STX SE rendszerrel van szerelve, amelyre külön büszke vagyok, mivel szerintem a legszebb felületkezelésű a Shimano eddigi palettáján.

Remek párost alkotott az új és az ős technika.

Itt értük el a felszedett vasutat, amely mellett ezután haladtunk. Az út minősége 95%-ban álom sima, 10 %-ban sima volt. Szélessége 2-2.5 m körül lehetett. Közúti forgalom tiltva volt, egyes részeken mezőgazdasági gépekkel közösen használhattuk azt. Ezt tábla mindig jelezte. Apropó az útvonal tökéletesen ki volt jelölve. Útjelző táblákkal és az aszfaltra festett nyilak segítségével. Több helyen jelezték a következő település távolságát is.

Az első nagyobb pihenőnk ennél a régi vasúti őrházból átalakított esőbeállónál volt. (Legalábbis egyikünknek.) Kiderült, hogy a lemerült telómat mérgemben a kesztyűtartóba hajítottam, de a szállás címe csak abban van meg. Szóval még lemálházva sovány malac vágtában visszamentem a kocsihoz, addig feleségem ezeket a képeket készítette a helyszínen.

Egyébként az útvonal mellett elszórtan rengeteg ilyen pihenő volt.

Már messziről felkeltette figyelmünket ez a „kastély” amelyről mellé érve derült ki, hogy ez csak egy vízerőmű.

Opponitz városa volt az első nagyobb település amely mellett elhaladtunk. Több szempontból is érdekes volt.

Itt volt az első bringahíddá alakított vasúti híd, amelyen átkeltünk.

A legnagyobb bringás pihenőhelyet itt alakították ki. (Egyébként rengeteg hasonló, csak kisebb ilyen helyet láttunk utunk során.)

Azért itt sem minden fenékig tejfel. Ezen a nagy pihenőhelyen találtuk ezt a táblát, amely tiltja a sátorozást, grillezést és a nyílt láng használatát. Így szakadó esőben, a két utolsó opció meglehetősen vicces volt.

Volt itt egy igazi alagút, amely áttört a hegyen.

Következő nagyobb település Hohenlehen volt, ami gyakorlatilag a túrautunk felénél fekszik. Az alábbi fotókat az odáig vezető utunkon készítettük. Mit mondjak nem volt unalmas a táj.

Hohenlehen ezzel a vasúti kocsival fogadott, emlékeztetve az erre járókat, hogy itt valaha vasútvonal haladt.

Letérve az Ybbstal kerékpárútról betekertünk a településre ebédelni. Ezt a szimpatikus bringás pihenőt választottuk.

Itt történt egy vicces eset, amely német tudásunk hézagosságára hívta fel a figyelmet. (Itt jelezném, hogy angollal igen nehezen boldogultunk a környéken.) Szóval leültünk. Hamarosan hozták is az étlapot, amelyet böngészve rájöttünk, hogy az ételek megfejtése nem is egyszerű. De sikerült! Rendeltünk Nórinak tojásos nokedlit, nekem pedig gulyást. A pincér közölte, hogy a nokedli OK, de gulyás nincs. Mondtam, hogy meleg ételt szeretnék és elkezdte mutogatni azokat. A gulyás alatt három sorral ott volt a frankfurti leves, ahogy kikövetkeztettem. Hamarosan meg is kaptuk a tojásos nokedlit, meg egy pár frankfurti virslit mustárral. Jót derültünk az eseten.

Miután megebédeltünk folytattuk utunkat. Az Ybbs folyó partján berendezett szabadstrandnál készítettem el az egyik kedvenc képemet.

Tovább haladva maradt a táj változatossága, melyet az alábbi képeken mutatok be:

Estére az eső azért elég sokat kivett belőlünk, így nagy volt az öröm, mikor megérkeztünk a célunkhoz.

Célunk Lunz am See elérésekor az eső újra rákezdett. Ettől függetlenül csináltunk néhány fotót a településről. A kerékpárút igen hangulatos épületek között vezetett el.

Majd lementünk a tóhoz, amely kongott az ürességtől. Bennünk sem merült fel, hogy körbetekerjük.

Miután úgy gondoltuk, hogy eleget áztunk megkerestük szállásunkat, amely egy apartman házban volt lefoglalva.

Végül napunkat megkoronáztuk egy finom vacsorával, ami teljesen átmelegített.

Így értünk egy esős, de csodálatos nap végére. Megfogadtuk: megnézzük a környéket napos időben is!