Vissza a földtörténeti őskorba

Jót is tett, mert fagyos hideg volt a völgyet ellepő köd. Bekapcsolt fényszóróval, villogó fényekkel gurultunk a közeli határ felé, amelynek elérése előtt még várt egy nevezetesség. Szeretnél lubickolni a kilenc millió éven át létezett, és hatszázezer éve végképp eltűnt Pannon-tenger finom meleg vízében? A magyar-szlovák határ közvetlen közelében, a túloldalon, megteheted, Rappnál. Egy mélyfúrás sós, gyógyhatású vizet fakasztott, rögtön épült is rá wellness-fürdő és nyári strand. Az előbbi zárva volt még, de a magyar asszonyság beengedett szétnézni, az utóbbiban persze nem volt élet.

A határvonalnál kettős kereszt áll, rajta nemzeti színű szalagok és koszorú. A volt Nagy Magyarország, főképp Ipoly menti 68 településéről hozott fadarabokból ácsolták, a palócok összetartozásának jelképeként. Tudjuk Trianon traumája mára gyógyíthatatlanná vált, jóvátenni sem lehetne, csak a következményeit tudjuk enyhíteni, de arra következetesen törekedni kell! Maradjunk a Karinthy Frigyesnek, de Illyés Gyulának is tulajdonított mondásnál: Magyar az, akinek Trianon fáj…

Trianoni legenda
Mesélik, hogy a trianoni béketárgyalásokon, csalárdul, azzal érveltek a mohó cseh küldöttek, hogy azért legyen határfolyó az Ipoly, mert hajózható víz, és ennek hasznából ők is részesülnének, a helyi viszonyokban tökéletesen járatlan Antant-diplomaták pedig megették a maszlagot. Ez valószínűleg csak városi legenda, valójában inkább az Ipoly jobb partján vezetett vasútvonalra fájt a csehek foga, és meg is kapták, Párkánytól Ipolyságig. Amúgy szerették volna ők a Duna jobb partját is, Pozsonytól Kisorosziig, de ennél az igénypontnál már leintették őket. A Civitas Fortissima hőstettének hatására mienk maradt a Drégelypalánk – Ipolytarnóc vonal, és így a Börzsöny, a Cserhát és a Mátra vidéke.

A közelmúltból csak néhány kilométer vezet a régmúltba. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok bejáratánál némi meglepetésemre közölte a recepciós hölgy, hogy fotózni saját emlékképeket szabad, de azokat publikálni szigorúan tiltja a felügyeleti szerv, a Bükki Nemzeti Park igazgatósága. Ám rögtön kiegészítette mondókáját egy tanáccsal: beljebb a területen keressük Szarvas Imre természetvédelmi területvezetőt. Így is tettünk, megismerve egy szívélyes „szentembert” akinek szakmai lelkesedését csak kedvessége múlja felül. Megteáztatva minket tüstént rá is bízott Bagyinszky Ádám kollégájára, aki lenyűgöző vezetést tartott kettőnknek. Először jártunk ott, elképzelni sem tudtuk, mennyire érdekes élményben lesz részünk. Már a sok millió éve élt állatok lábnyomai sem akármilyenek: mintha tegnap jártak volna inni a folyónál, amelynek akkor persze semmi köze sem volt a későbbi Ipolyhoz. Aztán megkövesedett fatörzsek, káprázatosan csiszolt metszetek, és a lábnyomok felett, hátrahagyóiknak vetített mozgóképe: orrszarvú, szarvas és oroszlán – mintha élnének. Pedig régóta nem élnek már, egy távoli vulkánkitörés pusztította el őket, és temette az Ősvilági Pompeji vastag hamurétege alá. Valószínűsíthető, hogy még csak kis hányadát ismerjük e tudományos kincsesbányának, jó hallani, hogy ha szerény ütemben is, de folydogál a további feltárás. Mélyen megérintve a látottaktól, hallottaktól, intettünk búcsút újonnan szerzett barátainknak.

Tovább gurulva eltűnődtem, hogy ezek az ősállatok évmilliókig virultak, mi, intelligens modern emberek pedig jó úton haladunk arra, hogy földtörténeti léptékben egy pillanatnak sem számító háromszáz év alatt elpusztítsuk élhető környezetünket. Tanulhatnánk az ős-orrszarvútól…

Betontemplom, Páris-szakadék, Robinson-sziget

A következő látványosság ismét a szlovák oldalon vár, Rárósmulyadon: az egykori Monarchia első acélbeton építménye, a helyi templom. 1918-ban készült el, Medgyaszay István tervei szerint, ahogy mondják, rajta kísérletezték ki az új technológiát. Jól hangzik, de maradt kételyem: hegyi bringával az Alpok magasait járva több helyen láttam az első világháborút megelőzően épített osztrák-magyar acélbeton erődöket a Dolomitokban, a Júliai-Alpokban és Dél-Tirolban, némelyiket viszonylagos épségben, másokat romhalmazként. A jelek szerint ezúttal is megelőzte a katonaság a civil szférát a műszaki újdonságok alkalmazásával. Templomból viszont minden bizonnyal ez volt az első.
A magyar oldalra visszajutni acél gyaloghídon lehetett, már megint tikkadtan. Nógrádszakálon menekültünk meg a szomjhaláltól, aztán a Páris szurdokvölgye következett a programban. Ha kisebb is a Grand Kanyonnál, látványos és érdekes természeti jelenség, feltétlenül érdemes megnézni.

Innen már csak egy ugrás Szécsény, amelynek történelmi belvárosa felé igyekezve megállított a Lepénytanya hideg sört ígérő reklámja. Jól tettük, hogy betértünk, mert egyrészt életmentő volt a hideg „energiaital”, másrészt megismertük a lokál gazdáját, Kozma Leventét, aki akkora, olyan gazdagon megrakott lepényekkel várja az errefelé bringázókat, hogy olyat még aligha láttak. A kastély tere díszére válhatna akármelyik osztrák városkának is, kár volna kihagyni.

Nemsokára jobbkanyart vehetünk az országút mellett épp ott véget érő pompás kerékpárútról: vár a romantikus nevű Robinson-sziget. A valóság, így ősz derekán, kissé prózai benyomást keltett: hosszú, poros-murvás bekötőút, elég kopár terület, a tó partján az elmaradhatatlan horgászok. De van azért kilátótorony, kalandpark, szárazra vetett ódon vitorlás hajó, szállás és kikötő is, az Ipolyon csónakázáshoz. A hely fekete kutyája nem maradt adósom egy barátságos üdvözléssel, jól megsimogattam. Nekem vonzóbbak az Ipoly természetesnek meghagyott partvidékei, de ez ízlés dolga.

Most mi legyen a terv? Balassagyarmat, a szervezett szálláshely, közel van már, de még van időnk sötétedésig. Jól ki kéne használni, mert feleségem felhívott, hogy hétfőre esedékes fordítási munkát kaptam. Átsüvítettünk hát a Civitas Fortissimán, amely azért kapta „Legbátrabb város” nevét, mert 1919-ben, a balassagyarmati felkelés, vagy másként mondva „csehverés” alkalmával kiűzték a megszálló hadakat. Egyébként többször jártunk a szépülő városban, valamennyi nevezetességét most úgysem tudnánk, akár csak futólag felkeresni, és különben is nemsokára visszatérni tervezünk a kerékpármúzeum megnyitására. Szóval megbeszéltük Miklóssal, hogy tovább robogunk Drégelypalánkig, onnan ő kisbusszal visszavisz Gyarmatra, majd másnap reggel megint el Drégelypalánkra. Így nyerhetünk 25 kilométert, hamarabb hazaérünk vasárnap.

Csak úgy surrogtak a kerekek, ahogy egymás után maradtak el a túloldali faluk. Nagycsalomja mellett felugrottunk egy nagyon hangulatos, Árpád-kori templomromhoz, majd megálltunk Ipolybalog templománál, ahol a középkorban, jó hétszáz évvel ezelőtt, egyszer elrejtették a Vencel király által menekített Szent Koronát. Az ezredforduló óta hiteles másolat látható ugyanabban a falüregben, sőt egy másik a templomtorony csúcsát ékesíti. Mi nem jutottunk be, mert zárva volt – alighanem szerencsénkre, mert, ahogy hallom, a plébános olyan hosszú előadást tart, hogy ránk esteledett volna.

Drégelypalánkra átjutni roskatag fa bürün lehet (rálépés csak saját felelősségre, hirdeti a szlovák nyelvű tábla), utána az Ipoly völgyére egyébként is jellemző széles, vízszintes réten vezet földút. Rendben megvolt a találka, és Miklós beszállásolt miket a felújítás előtt álló Club panzióba, ahol a Vatikánban 14 évig dolgozott festőművész, Lencsés Zsolt freskói díszítik az éttermet. Jót beszélgettünk pompás cigánypecsenye-vacsora mellett, és mivel másnap korán indultunk, olyan uzsonnacsomaggal engedtek utunkra, hogy egész nap kitartott.

A finisben Tésa, Vámosmikola

Vasárnap reggel megint köd, de a sűrűbb fajtából, és csípős hideg. Jól beöltözve kezdtük a túrát, és mivel amúgy sem lehetett volna semmit látni, kihagytuk Bernecebaráti és Kemence nevezetességeit, Tésán álltunk meg először. Kicsi falu, kiesik a fősodorból, nagyon csendes, kedves hely, kerékpáros pihenővel. A templommal csaknem szemközt beszélgetésbe elegyedtünk egy gazdával, aki behívott megnézni az állatokat. A kutyával egy pillanat alatt összebarátkoztunk, a birkákon és a kecskéken nem volt semmi látnivaló – hanem a szárnyasok! Nem tikok vagy récék ám, hanem nanduk! Ez a struccszerű, röpképtelen madár nagyon érdekelt, ki is kérdeztem emberemet.

Elmondta, hogy darát eszik, gondozóját elfogadja, simogatásra mély morgó hangot hallat. Csőrének ütése, karmos lábának rúgása veszélyes lehet, ezért amikor eljön az ideje, zoknit húznak a fejére, úgy végeznek vele. A húsáért tartják.

Erdős, hullámos, szép úton haladtunk tovább, hamar elérve Vámosmikolára. Ott Lőricz Zoltán fogadott, aki alapfoglalkozásként temetési vállalkozóként szolgálja a környék lakosságát, de emellett szálláshelyet ad ki Vadregény vendégházában, bicikliket és kenukat kölcsönöz vendégeinek, és pincemúzeumot tart fenn. Na, abban aztán van mindenféle relikvia, műszaki és történelmi, különböző korokból, órák hosszat lehetne böngészni. Persze előkerült egy kis, selymes, illatos szilvórium és a helyi dombok vörös leve is.

Közben kikérdeztem Zoltánt az Ipoly hajózhatóságáról. Jómagam kétszer kajakoztam rajta, az Ipolytölgyes fölötti Mono Ipolyfabrik üzemtől a torkolatig, mindkettő nagyon élvezetes volt. Megtudtam, hogy ugyan elvileg Litkétől evezhető, létesült is ott csónakkikötő, de igazából csak Ipolyságtól jó, mert följebb sok a keresztbe dőlt fa, és az ezeken felgyülemlő torlasz. Kenuval, kajakkal áttörni néhol lehetetlen, sőt a meredek parton kikötni is, ezért jó darabot vissza kellhet evezni, partra szállni, jó darabon szárazföldön cipekedni, beszállóhelyet találni, hogy ugyanez megismétlődhessen akárhányszor. A fadőlésekben ludasak a visszatelepült hódok is, és a világért sem háborgatnám a kiskomákat. Majd evezek Ipolyságtól, jó lesz az!

Innen már csak leszáguldottunk Szobra, épp csak felkukkantva Ipolydamásd szerény várromjához, hogy pontosan délben kezet szorítsunk szépséges túránk végpontján, a kis Ipoly és a fenséges Duna találkozásánál. Egyetértettünk, hogy ragyogó három napot töltöttünk a folyócska vidékén, és hogy sokkal többet kaptunk, mint vártuk. Menjetek el, nézzétek meg, éljétek át ti is!

A cikk első részét még nem olvastad? Katt IDE!

• Túra hossza: 198 km
• Túra nehézsége: Nehéz
• Túra terepe: Hegyvidék
• Szint: +4301 m,-4201 m
• Átlagos meredekség: 4.3 %

Az Szintemelkedést ne vegyétek komolyan. A program számolta automatikusan, dolgozunk a hiba elhárításán.

A túra nyomvonalának letöltéséhez katt IDE!

Az első részt ITT! érheted el.

Az Ipoly Túra Egyesület elérhetőségei:
www.ipolybiketours.hu
ipolybiketours@gmail.com