Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Cateye AMPP lámpacsalád
  2020-ban debütált a Cateye AMPP lámpacsaláddal a felhasználó jól járt, hiszen a fényerősség/ár összehasonlításban a régebbi szériától olcsóbb lett.
Mátrai panoráma túra
  A kedvenc körtúrám a Mátrában
Lazer Coyote bukósisak tartós teszt
  Hét hónap tapasztalatai
Menetpróba: Bulls Lacuba Evo 5F
  Agyváltós PEDELEC próbálgatás
Kréta kerékpáros körtúra 2020 nyarán 1.rész
  Aki Krétára jön nyaralni, de nem mozdul ki Irkálóból, az baromi nagy hülyeséget csinál.
prev
next

 dolomitok kozt 2018 2 14

Egy hosszú alagút után értünk fel a Fedaia tó gátjához, ami a teljes völgyet elzárta a Marmolada gleccser vize elől.

2. nap 2018.08.28. Kedd

Mondanom sem kell, hogy az első napi megerőltető etap – és az utazás miatti kevés pihenés - után úgy aludtam, mint akit fejbe vertek. Ahogy este lefeküdtem, abban a pózban ébredtem fél nyolc felé. Ha a bicikliket ellopták volna, én azt sem vettem volna észre. Sőt talán, ha a sátrat elviszik a fejünk fölül, azt se.

Helyesbítek, a sátor ellopására biztosan felébredtem volna, mert én olyan vagyok, mint az inverz medve. A medve akkor alszik amikor hideg van. Én meg akkor kelek fel, igaz csak azért, hogy még egy réteget magamra ráncigáljak.

Az új sátor, mert - bizony, bizony – új sátrunk van, nagyon jól vizsgázott. Az előző már lassan középiskolába ment volna. A külső burkolatán már kisebb repedések jelentek meg, ami miatt az esőtől annyira féltünk, mint ördög a tömjén füsttől, ezért a túra előtt beruháztunk egy három személyes hagyományos sátorba, ami felépítését tekintve hasonlított a régire. A külső burkolata viszont vastagabb, reméljük az idő vasfoga kicsorbul rajta. Sajnos a fehér színe miatt csak sípályán lehetne vele észrevétlenül megbújni, viszont télen nem lehet bringázni. Emiatt nem teljesen optimális a zöld környezetben, de sebaj, majd beljebb megyünk az erdőbe.

dolomitok kozt 2018 2 01

A szokásos, hosszú reggeli tökölés után, 9:15 körül indultunk el, hogy a túra király etapját letekerjük. A jelző nem a szintnek, vagy a hossznak szól, hanem a várható látványnak, hiszen az első napi szintet nem fogjuk meghaladni a tervek szerint. Apropó, tervek: Villa után táboroztunk (1 446 m), innen csak néhány km Corvara (1 550 m), majd a Passo Gardena (2 121 m) hágó, utána egy kis gurulás, mászás Passo Sella (2 240 m) hágó, majd Canazei (1 450 m) település , és ismét egy hágó Passo Fedaia (2 061 m), a többit meglátjuk.

Az látszik a tervből, hogy nem a szokásos Sella kört terveztük, hanem annak csak a felét. A másik fele, majd a túra egy későbbi időpontjában következne. Az emlegetett szokásos Sella kör (Sella Roda), a Passo Sella-ról lefelé az SS242-es úton nem megy le Canasei-be, hanem 1.813 m magasságban balra elkanyarodik az SS48-as útra, ami a Pordoi (2 239 m) hágóra vezet, onnan pedig Arabba (1 593 m) a következő célpont, majd az SS244-es úton a Campolongo (1 843 m) hágó és innen lehet visszajutni Corvara-ba. Tehát mi ennek csak az első két hágóját terveztük a második napra.

Alig két km után beértünk Corvarába, ahol a fából kifaragott –, a település nevét formázó – látványosságnál megálltunk. Elkészültek a kötelező snittek és fényképek, majd hirtelen boltot kerestünk, amit a Gardena hágóra vezető út mellett meg is találtunk. Igaz néhány varga betű leírása után.

dolomitok kozt 2018 2 02

Itt már nagy forgatag kerekedett. Amíg vártam, hogy én is bemehessek a boltba, addig 10-15 autó jött a parkolóba és állt ki, ami előre vetítette, hogy itt sem lesz kisebb a tömeg, mint a csizmás ország általam bejárt északi részén.

Corvara tulajdonképpen három völgy találkozásánál fekszik, körben 2-3.000 m magas hegyek lábánál, vagy inkább a térdénél, mivel a település 1.550 m-rel a tengerszint felett található. Télen, a jó hóviszonyok miatt óriási a tömeg. Nyáron viszont óriási a tömeg a sok jó túraútvonal, és az egyre jobban felfutó kerékpáros turizmus miatt. Na, nem a csomagos bringások jelentik a felfutást, hanem az országútisok, és a rengeteg murvás hegyi út miatt a montisok, ja meg a motorosok is. (Sajnos.) Ennek megfelelően a városka roskadásig tele van szállodákkal, és szállásokkal.

dolomitok kozt 2018 2 03

A vásárlás után „már” 10:24-kor el is indultunk a napi első hágónk meghódítására, ami a Passo Gardena, vagy németül Grödner Joch. Itt mindennek van német neve, hiszen ez osztrák terület volt (dél Tirol) egészen az első világháborúig.

Az út – azon túl hogy 7-7,5 % meredekséggel tesztelte, vajon maradt-e erőnk az előző nap után – látvány elemeket is felvonultatott, hogy elvonja figyelmünket a dolog munka részéről. Ahogy egy kicsit feljebb jutottunk, már nem csak az előttünk balra, DNY-i irányban elterülő Sella tömböt láttunk, hanem mögöttünk K felé is egyre jobban kirajzolódott a Sciliar-Catinaccio 3 000 m-es gerince.

dolomitok kozt 2018 2 04

A Sella tömb függőleges szikláiról, tornyairól le sem vettem a tekintetemet, annyira jól néztek ki. Ráadásul az – erre a napra belőtt - időjárás is jól viselkedett, sehol nem látszott felhő, csak a lenvirág színű ég. Pazar látványok közepette értük el Colfosco-t, ami németül Calfosch-t. Én rögtön lefordítottam "hideg-szar"-ra, mert igaz, ami igaz, a levegő hőmérséklete még nem érte el a komfort zónám alsó határát.

Már kezdtem magam etióp éhezőnek érezni, - pedig reggel még a sátornál betoltam néhány „R” húst némi paradicsommal kenyérrel, de szerencsére egy út menti – fából készült 2 m magas - Calfosch feliratnál találtunk padokat és megálltunk, hogy 11 órakor végre elköltsük a hivatalos reggelit.

dolomitok kozt 2018 2 05

dolomitok kozt 2018 2 06

A padon nem tudtam sokáig ülve maradni, mert a betűk résein át jéghideg szél fújt a hátamra lentről, emiatt kénytelen voltam állva enni, de legalább így több fért. Itt megerősítve láttam az előbbi fordítás helyénvalóságát. Azért közben jól megnéztük a Sella tömb monumentális északi falát, amihez az út közelebb lopózott. Ahogy meresztettük a szemeinket, cikk-cakkban haladó túra-útvonalakat és túrázókat is sikerült felfedezni a szikla hasadékban.

Innentől az út vonalvezetése szerpentinesbe fordult, amit nem bántunk, mert így forgolódás nélkül, tekerés közben kaptunk kör-panorámát, ráadásul a monotónia is csökkent.

dolomitok kozt 2018 2 07

Az útnak volt még egy hamvába holt próbálkozása – 12 % - a bringások elriasztására, de nem kapituláltunk. Dél felől már a Puez Odle csupasz sziklái is befigyeltek, és további látvány elemeket jelenítettek meg az amúgy sem sivár tájon. Fél egyre értük el a Passo Gardena, vagy Gödner hágót, ahonnan már nyugati irányban nyílt egy kis kilátás. A látvány befogadása előtt még ki kellett várni a sorunkat a táblánál, ahol Cobranco matrica ragasztása volt a következő menüpont. A sor, a Penny market pénztárát idézte pénteken délután 5-kor, csak itt nincs több pénztár, illetve tábla.

Néhány perc várakozás után elkészültek fényképek és megint ferdén ragasztottam a matricát, ami miatt meg is kaptam a letolást és Cobranco lefokozott matrica ragasztóból, matrica ragasztást nézővé. Nem sokat időztünk, - mert még több dolgunk volt, - és megkezdtük a lejtmenetet, ami mindössze 100 m lett első körben. A gurulás alatt jó kitekintés nyílt az előttünk elterülő terepasztalra, ahol balra, előre tőlünk a szemérmetlenül pucér Sella tömb terpeszkedett, kicsit távolabb a Langkofel tömbje éktelenkedett.

Az út, a Sella függőleges fala alatt szinte teljesen vízszintesen haladt, de ne haladjunk ennyire előre, mert a lejtmenet után megálltunk és visszatekintettünk az elhagyott hágó irányába. Valami fantasztikusan nézett ki az üde zöld mezőből kiemelkedő - a nap fénye által megvilágított - rücskös, bibircsókos Odle-tűk látványa.

dolomitok kozt 2018 2 08

Az utunk a fölénk 4-500 m-rel tornyosuló sziklafalak árnyékában haladt 2 km erejéig, majd egy erős lejtő után, 1 873 m magasságban becsatlakozott a Gardena hágóútba. Itt mi nem lefelé, hanem felfelé vettük az irányt a Passo di Sella felé. Előtte egy kis pihenőt tartottunk a két út találkozásában kialakított parkoló szerűségben. A következő cél a Sella, ami 370 m mászás után érhető el innen, mi valamivel 13:30 előtt lódultunk neki az eleinte 7 %, majd egy átmenetileg lankás szakasz után 8 % meredekségű, de nagyon látványos útnak. Eleinte továbbra is a Sella tömb fala mellett haladtunk, helyenként jó kis fenyvesekben, majd szemből a Sasso Lungo (németül: Langkofel) tömbje integetett hívogatóan.

Egy pihenő alkalmával utolért egy osztrák országútis család, anya, apa, és a 16-17 éves „lyánygyerek”. Néha megelőztek, majd megálltak pihenni, majd újra jöttek. Anyu egészen jól tempózott, a szűk keresztmetszet a kislány volt (még, ha áthallásos is ez a kijelentésem, természetesen a kerékpáros állóképességre gondoltam, nem vagyok türelmetlen fajta, külföldiül: pedofil)

dolomitok kozt 2018 2 09

Én próbáltam a tempójukat tartani, így valahogy Cobranco elveszett, utólag derült ki, hogy térképet mutatott be, illetve sok érdekes adatot sorolt fel. Amikor elértem 2 150 m magasságban a Sasso Lungo-ra felvezető liftek környékét, ahol szállodák, parkolók, és tömeg fogadott, úgy gondoltam, hogy én bizony itt meg nem állok, hiszen ki nem állhatom a tömeget. Ezért még egy kanyarral feljebb mentem, és egy út menti kis parkolóban álltam meg ahonnan pompás kilátás nyílott a hegy három csúcsára, a törzsére, a térdére és a lábára és a nyakára is, ahová a felvonók síliftek siettek.

Gondoltam itt bevárom Cobrancot, de nem számítottam arra – vajon miért -, hogy Ő viszont megáll a tömegben, mindent levideóz, mindenről előadást tart, bemegy a templomba, hintázik egy kicsit, majd jó sokára elindul felfelé. Én mindezt madártávlatból jól kifigyeltem és még kis táplálkozásra, öltözésre is futotta az időmből, persze a táj látványát is próbáltam elraktározni.

dolomitok kozt 2018 2 10

Mintegy 24 perc után befutott Cobranco, váltottunk néhány szót, majd elindultunk az alig 44 m-rel magasabban lévő Sella hágóra, amit - a feltámadó szél miatt - némi erőfeszítés után három óra előtt értünk el. Itt elkészültek a fényképek, Cobranco ragasztotta az óriások számára, 4 m magasra tett hágótábla tartó lábára a matricát, ami egészen egyenes lett az én ragasztásaimhoz képest. Igaz könnyű dolga volt nem oldalirányú gebeszkedés közben kellett a műveletet elvégeznie. A hágóról a Sasso Lungo-ra újra jó kilátás nyílott. A másik oldal érdekes,az eddigiekhez képest merőben más képet mutatott. Tőlünk DDK-re befigyelt a Marmolada tömbje,valamint a mélyben Canazei a későbbi program.

A Sella hágót fájó szívvel hagytuk el 14:45-kor, - mintegy 25 perc fenn tartózkodás után, - de haladnunk kellett, mert volt még feladat. Első körben le kellett gurulni Canasei-be (1 450 m, majd onnan fel a Fedaia hágóra (2 061 m), összekötve Marmolada nézéssel. Utána még vagy legurulni a túloldalon, vagy a környéken szállást kell keresni, a helyzettől függően.

Tehát, elkezdtünk gurulni, de mintegy 500 m után egy kanyarban piros lámpát kaptunk, mert az útfelújítás miatt félpályás lezárás volt. Szerencsére a lámpát olyan helyre tették, ahonnan premier plánban szemügyre vehettük a monumentális Sella tömb DNY-i falát.

Eszembe jutott egy közösségi oldalon olvasott idézet, ami szerint az élet egy szar videojáték, de a grafikája az pompás. A megállapítás első felével nem értek egyet, de a második nagyon igaz. Legalábbis ott, az éles fényben fürdő sziklaalakzatok tényleg pazar grafikával rajzolódtak ki.

dolomitok kozt 2018 2 11

Még a Pordoi hágóról a sziklatömb tetejére járó felvonót is sikerült kivennünk, de hirtelenül zöldre váltott a fény és már indulhattunk is a vadul kanyargó úton lefelé. Az út minősége innen egész jó lett. Sajnos az előttünk menő piros, valamilyen kis Hyundai vezetője töppedt szőlőre hasonlított – azaz mazsola volt. Állandóan figyelni kellett rá, mert az egyenesben egy kicsit gyorsabb volt tőlünk (nem tudtuk megelőzni, pedig jó lett volna), de a kanyarok előtt 20-ra lassított, kb. 300 m féktávval, majd a gyorsításai is elég vérszegényre sikeredtek. Ettől eltekintve nagyon látványos környezetben gurultunk lefelé.

Később kicsit megálltunk a Sella fal alatt, egy kis fék pihentetésre. Ekkor arra lettünk figyelmesek, hogy egy helikopter érkezik fentről meredeken és tőlünk nem messze – a fák takarásában – megállt a levegőben lebegve, majd valamilyen csomagot akasztottak rá – valószínűleg építőanyagot -, majd mint a rakéta eltűnt felfelé. Ja, hát persze, a tetőre nem lehet másképpen felvinni ezeket a lomokat.

Viszonylag hamar elértük az 1 813 m magasságban az elágazást, ahol mi egyenesen Canasei irányába mentünk, balra pedig a Prodoi hágóra vezetett az út. Ahogy haladtunk lefelé, egyre sűrűbb fenyőerdő vette körül az utat, aminek minősége nem érte el a fenti tökéletest, de azért semmi problémát nem okozott az a néhány repedés, amivel találkoztunk. Mielőtt beértünk Canaseibe, 7-8 élvezetes visszafordító kanyarral vesztettük el az utolsó métereket.

Én azt érzékeltem, hogy Cobranco lemaradt az utolsó előtti kanyarban. Levágtattam a 6-7 %-os lejtőn, az aljában – már bent a városban -, megálltam és vártam, vártam. Kénytelen kelletlen elkezdtem visszamászni. Azért, hogy a lassú tempómmal ne zavarjam a forgalmat, a járdán mentem. Mire felértem, Cobranco éppen akkor zúgott el mellettem lefelé az úton, ahova én nem tudtam követni, mert a járdának jó magas korlátja volt.

dolomitok kozt 2018 2 12

Mikor nagy nehezen megfordultam és utolértem, akkor derült ki, hogy az utolsó előtti kanyarban kiesett a nyitva felejtett táskájából a Chinotto, és az úton pattogva elkoptatta a tokját, és a nagy része kárba veszett. Eddig én voltam a nagy kóla elhagyó, most végre Cobranco is követni kezdte a rossz példámat. Ez az esemény megváltoztatta a terveket, mert így be kellett mennünk a városba boltot keresni.

Egyébként nagyon kis takaros városka Canasei - a ladinok központja – csak sajnos ezt sok turista is tudta és óriási koncentrációban voltak jelen. Nagy nehezen leltünk boltot, Cobranco bevásárolt és már indultunk is az eredeti terveknek megfelelően a Fedaia hágó irányába. A boltkeresési, és vásárlási manőver 27 percet vett igénybe, ezért féltünk, hogy az elvesztegetett idő hiányozni fog este.

Canasei a Fassa völgyben fekszik, és mint – Cobrancotól – megtudtam a völgy neve a bab latin nevéből származik, mert a környéken ezt termesztettek. Ezen kicsit elméláztunk, mert nem az 1 400-1 500 m magasságot gondoltuk a bab optimális élőhelyének. Hacsak nem égig érő paszulyt termesztettek, mert annak nagyon előnyös ez a magasság, hiszen közelebb van az éghez. Hamarabb eléri azt, hamarabb fordulhat termőre.

Az valószínűleg sosem fog kiderülni, vajon égig ért-e a bab, de a hegyek bizony az égig értek a környéken, leginkább is a Marmolada, ami felé tartottunk. A városkában nagyon sok, - szép állapotban lévő – szállodát, fogadót láttunk. Nyilván a téli és már a nyári turista forgalomra alapozva épültek és működnek ezek. Végre találtunk egy kutat is, amiből jeges vizet vettünk, és üdítőt hűtöttünk benne, amire szükségünk is volt.

Az út – a Fedaia hágóra – eleinte sűrű fenyvesben vezetett, és nem is engedett sok kilátást, de ahogy haladtunk egyre feljebb, az erdő ritkulni kezdett és láthatóvá vált a Marmolada tömb mind több részlete.

dolomitok kozt 2018 2 12

Aztán elérkeztünk oda, hogy az Avisio völgye már annyira szurdokossá vált, hogy az út kacskaringósan felmenekült a Marmolada-val szembeni hegy oldalába. A szerpentin kanyarokból fantasztikus kilátás nyílt a Marmolada fehér, gömbölyűre kopott szikláira – a tetején hóval, jéggel - és a távolban a sok műtárgyra – a mi oldalunkon – ami az utunk vonalvezetését mutatta. Ezen a részen 7-8 % meredek volt az út, de a környezet változatossága, látványossága feledtette a fáradtságot.

Több lábas alagút is útba esett, így próbálták a vándorokat az építők megóvni a kőhullástól, ami a helyi, porlós kőzet esetén sűrűn előforduló esemény ezen a vidéken. Helyenként megálltunk pihenni, nézelődni, nagyon jó élményeket hagyott bennem ez az út.

Egy hosszú alagút után értünk fel a Fedaia tó gátjához, ami a teljes völgyet elzárta a Marmolada gleccser vize elől. A gáton betekertünk, kb. a közepéig és onnan csodáltuk a tó és a hegyek látványát.

dolomitok kozt 2018 2 14

A Marmolada-val szembeni oldal, - a Padon gerinc - zölddel benőtt sziklás hegy, míg a Marmolada teljesen csupasz – az év milliók alatt gömbölyded alakúra kopott – sziklákból állt. A kettő között a zöldes-kék színű nyugodt felszínű Fedaia tó. Az idilli látvány nem sejteti, milyen véres harcok helyszíne volt ez a terület az első világháborúban, újabb bizonyítékként az emberi-hülyeségre.

A gátat elhagyva elindultuk a tó túloldala felé, de előtte ragasztottam egy ferdét a hágótáblára, majd a galériában végiggurultunk a tó mellett. A túloldalon találtunk még egy – kis – tavat, ami a tulajdonképpeni névadó tó. Ez természetes víz, a nagy tó pedig teljes egészében mesterséges. A lemenő nap vízszintes fényében fantasztikus lilás-rózsaszínes fényben játszottak a távoli sziklák, a tó vizén aranyhíd alakult ki, olyan volt, mint egy giccses festmény.

dolomitok kozt 2018 2 15

Persze, csak ha festmény lett volna, akkor lett volna giccses, élőben lenyűgöző látványban volt részünk. A kis tavat elhagyva megleltük a felvonót, a „berghaus”-t és innen DK felé teljesen kinyílt a táj, az út meredeken zuhant a semmibe, az őrt álló hegyek ölelésében.

Megvártuk amíg lemegy a nap, - én magamra húztam szinte minden meleg ruhámat, hiszen a hőmérséklet szabadesésben közelített az abszolút nulla fok felé, - majd 19:40-kor elindultunk lefelé. Az út borzasztó meredeken lejtett, elfagyott, zsibbadt ujjakkal húztam a fékkarokat és amennyire lehetett élveztem a környezetet.

dolomitok kozt 2018 2 16

Egy kis hiányérzetem azért maradt, na nem látvány terén, hanem a táborhelynek való lehetőségeket hiányoltam, mivel 10-15 perc múlva már elég sötét lesz, és eddig semmi érdemlegeset nem láttunk. Ugyan, le lehetett volna gurulni, mondjuk Rocca Pietore-ig (1 150 m), ahol már nem olyan szurdokos a völgy, ott talán nem lett volna ilyen hideg sem, de volt egy bökkenő. A következő napot a Sottoguda kanyon bejárásával akartuk kezdeni, az viszont kb. 1.250 m magasságban indul, de odáig várhatóan semmi táborhely lehetőség nem lenne.

Közben megálltunk fékeket, felniket hűteni, mert hő az keletkezett rendesen a 12-15%-os lejtőn haladáskor. A meredek szerpentin kanyarok miatt nem lehetett megengedni a gépeket. Éppen a táborhely hiányon lamentáltunk, amikor Cobranco észrevett egy nem túl jó állapotú szénatárolót olyan 1 780 m magasságban, az úttól balra.

Megálltunk, Ő fellopózott, mivel feljebb 3-400 m-rel, egy nagy ház – Ristorante - állt és nem akartuk, hogy kifigyeljék mit teszünk. Amíg Cobranco felderített én a felső ruházatom sorrendjét cseréltem meg, a felső, világító neon-zöld széldzseki fölé vettem fel a – sötétben – rejtő színű, fekete polárfelsőt, hátha ez segíti majd a sunnyogást. Pár perc múlva jött Cobranco és vigyorogva kérdezte, hogy milyen jegyet írok majd az ellenőrzőjébe, mert szerinte pont „fassa” lesz a szénatároló. Némi erőlködés után – egy pallón áttolva a bringákat, - fedett helyre jutottunk.

Mondjuk a hőmérséklet ugyan olyan volt mint kint, mert az épület egyik falának a fele hiányzott és az út felé néző oldalon is volt némi hiány a deszkázatban, de bánta az ördög.
A lényeg az volt, hogy 20:00 órára megvolt a táborhely, és már nyugodtság is költözött belénk.

dolomitok kozt 2018 2 17

A bent lévő száraz kecskeszart egy deszkával odébb sepertük, a földön lévő deszkákat oldalra tettük, ügyelve arra a sötétben, nehogy a kiálló nagy szögekbe belelépjünk. Végül a ház közepén kialakult egy üres rész, ahova betettünk két bakot, arra egy széles deszkát és már kész is volt az asztal, előszedtük a két db hokedli szerűséget amit ott találtunk és már kezdtem is a leves főzését.

Mire idáig jutottunk, a lakunkat teljes éjszakai sötétség vette körül, igaz bent mi óvatosan világítottunk. A forró májgaluska leves igen jól esett. Utána a ház közepéről oldalra elraktuk az „asztalt” és a székeket. Nem akartunk bivakolni a hideg miatt, ezért a sátrat gyorsan felrittyentettük, és már költöztünk is be. A fejemben kavargó élmények ellenére az álom hamar jött, nem hagyott időt a holnapon való gondolkodásra.

Ez a nap is szuper volt, semmire nem lehet panaszom, az időjárás, a hegyek, sziklák, mezők, városok látványa mind, mind nagyszerű volt, és persze a terv is, ezt ki ne felejtsem, és be is írom Cobranco ellenőrzőjébe a csillagos ötöst.