Egy Belső-Korzika rusztikus falvai közül
10. nap. Ponte Castirla – Castirla – Col d’Ominada – CORTE – La Restonica. Táv: 40,24 km
Hamar a tegnap délutáni gurulás végéhez érkeztünk Castirla után újra az emelkedőké lett a főszerep. A tegnapi hágómászás után ma is kőkemény szakasz várt ránk, hiszen azt terveztünk, hogy megcsodáljuk a La Restonica szurdokot is. Ez a szoros viszont – az itteni viszonyokkal ellentétben – brutális, néhol 12-15%-os emelkedőket tartogatott. A szoros közvetlenül Corte városából, a sziget régi fővárosából indult, így a bőséges reggeli ma is biztosítva volt.
A városnézést holnapra halasztva már a reggeli órákban megindultunk a szurdok szűk (de vonalazott) útján vissza a hegyek irányába. Bringáink hamar visszakérték a legkisebb fokozatukat, így is küzdelmes volt a haladás az alig 16 kilométeren majdnem ezer métert emelkedő aszfaltcsíkon. Mindezt nehezítette a forgalom is, ezen a szép napsütötte reggelen nem kevés korzikai indult meg a hegyek irányába.
Bár a meredekség miatt csak lassan haladtunk, nekem így is jobban tetszett, mint az eddigi hágóutak. Gyorsan visszakaptuk magunk köré a zöld fenyveseket, s a felettük magasodó sziklákat, ismét otthon érezhettük magunkat közöttük. Ám itt is, mint minden „turistás” helyen, a szigeten kilométerenként táblával jelezték a kempingezés minden műfajának tiltását (még a hálózsákban bivakolást is), így tudtuk, ha itt akarunk éjszakázni a szurdokban, akkor leleményesnek kell lennünk. Már nyolc napja tengtünk Korzikán, s eddig egyszer sem fizettük a szállásért, nagyon nem szerettük volna, ha megszakad ez a sorozat. Már felfelé nézegettük a lehetséges szálláshelyeket, azt is megtanultuk, hogy mindig az úttól felfelé érdemes keresni, mert oda általában nem néz fel senki, míg a folyó mentén rögön kiszúrnának. Sokáig reménytelen volt minden próbálkozás, végül már ezer méter felett, a Mount Rotondóra induló turistaút első kilométerén találtunk egy sátornyi sík helyet.
Gyalogtúra Lac de Melu – Lac de Capitellu – Punta Alle Porte csúcs és vissza
Az aszfaltos út 1377 kilométerre vitt fel, s egy hatalmas (fizetős) parkolóban zárult. Innen népszerű gyalogút indul a Melo és Capitellu tavakhoz, ez utóbbi már majdnem kétezer méteren fekszik. Bár az idő így délutánra jelentősen romlott, befelhősödött és erős szél kerekedett, úgy döntöttünk, hogy ha már idáig feljutottunk, akkor megmászunk valami közeli kétezrest. Végül 2313 méteres Punta Alle Porte csúcsra esett a választásunk. A parkoló és az első tó között szinte egymás sarkát taposó turisták ide már szerencsére nem jutnak fel. Kemény kapaszkodóval értük el a gerincen haladó GR20 nyomvonalát, majd kitett, láncos szakaszok következtek, míg végül ott magasodott felettünk a csúcs. Ide már nem vezet jelzett út, de szerencsére (és a maps.me alkalmazásnak köszönhetően) megtaláltuk a helyes ösvényt, így könnyebb mászások árán sikeresen magunknak mondhattuk a csúcsot. A szeles, felhős idő nem sok kilátást engedett, de csak a miénk volt a csúcs, közel s távol nem járt itt senki, s ez minden pénzt megért.
Kőszáli kecskék kétezer méter felett a GR20 útvonala mentén
A kora esti órákban értünk vissza bringánkhoz, s egy jókora csobbanás és vízfeltöltés után állítottuk fel sátrunkat a már előre kiszemelt (illegális) sátorhelyünkön.
11. nap. La Restonica – CORTE – Casanova - Venaco – Vivario – Col de Sorba – Ghisoni – Col de Verde – Scrivano – Zicavo. Táv: 98,02 km
Pillanatok alatt elfogyott a táv Corte városáig. Míg tegnap több mint egy egész délelőtt kellett, most alig fél óra alatt magunk mögött hagytuk a La Restorica szurdokvölgyét. A szupermarket még nem nyitott ki, így a reggeli órákat városnézéssel töltöttük. Felmentünk a citadellára is.
A bolyongós szakasz itt véget is ért, nincs több kitérő, nincs több oda-vissza szakasz, ma elindulunk délnek. Mégpedig nem másutt, hanem a sziget középső részén. Tervezéskor beláttam, hogy Cortéból a nyugati partra már csak főúton és nagy áldozatok árán tudunk visszatérni, a keleti síkság pedig egyáltalán nem érdekelt, így a következő két nap teljesen tengermentes, nyugodt útvonalat hozott.
Délelőtt itt is kellett egy kicsit „főutaznunk”, pláne emelkedő irányba, míg Vivario után elértük a következő ezresünkre a Col de Sorbára vezető néptelen mellékutat. Visszapillantva csodálatos kilátás nyílt a Monte Rotondo 2622 méter magas, tekintélyt parancsoló sziklatömegére. Korzika második legmagasabb hegycsúcsa sokáig uralta a látóhatárt.
Nagyon belejöttünk már a hágómászásba, délelőtt simán lenyomtuk az 1311 méteres emelkedőt, s már Ghisoni falva után sziesztáztunk egy épület árnyékában. Igazi pihenőhelyeket továbbra sem találtunk, s mindig gondosan választottuk meg megállóinkat, mert tudtuk, hogy itt, Korzikán nem nehéz „privát” helyre tévedni.
Délután újból felfelé vezetett az út a néptelen erdőségekben. Olyan érzésünk volt, mint ha nem is a franciák egyik legnépszerűbb üdülőszigetén járnánk. Mindenfelé csak végeláthatatlan fenyvesek, autóknak, embereknek nyoma sem volt errefelé.
Egész nap ilyen kis úton és ilyen hatalmas fenyvesekben haladtunk
Délután még kipipáltuk az 1289 méteres Col de Verde hágót, egyben búcsút intettünk a GR20-nak, melyet utoljára kereszteztünk. A hágón kis sátortábor és egy menedékház emlékeztetett a franciák legnépszerűbb és talán legextrémebb hátizsákos vándorútjára, a sziklák helyét itt délen már hatalmasra nőtt fenyőfák foglalták el.
Újabb kellemes gurulás után még néhány festői hegyi falucska következett, estére pedig Dia talált nekünk egy fantasztikusan jó táborhelyet egy sűrű erdő lombjai között. Nagy tüzet raktunk és élveztük az utolsó nyugodt, hegyvidéki éjszakánkat.
12. nap. Col de Vaccia – Aulléne – Quenza – Bocca d’Illarate – L’Ospendale – PORTO VECCHIO – Plage Santa Giulia – Chioba d’Ascino. Táv: 109,58 km
Újabb hágón keresztük folytattuk utunkat a sziget déli csücske irányába, melyet – még ha nem is tudunk elérni – a mai nap jelentősen meg fogunk közelíteni. Átkeltünk utolsó ezres hágónkon a Col de Vaccián, majd dimbes-dombos szakasz következett, s végül egy sziklás fennsíkon kötöttünk ki. Az égig érő fenyőfák és a felettük meredező sziklák révén akár Kanadában is járhattunk volna. De tudtuk nem sokáig tart már ez a csoda, hamarosan megnyílik előttünk a lejtő és búcsút kell intenünk Belső-Korzika vadonjának, melybe mindketten teljesen beleszerettünk az utóbbi pár napban.
Egy Belső-Korzika rusztikus falvai közül
Így is lett, L’Ospendale után már ott kéklett alattunk a tenger. A kellemes hegyvidéki időjárásnak innen aztán végleg búcsút kellett intenünk, lent várt már ránk a mediterrán hőség. Porto Vecchio városában egy hatalmas E’Leclerc áruház feledtette velünk a hegyvidéki szakasz nélkülözéseit. Ez volt és ez is maradt a kedvenc francia áruházláncom, bár árai nem németek, de olyan árubőség található bennük, melyet a germánok elképzelni sem tudnak.
Csodás hegyi szakaszokon voltunk túl, de a tenger már kezdett hiányozni nekünk, így a város után meglátogattuk a sziget egyik legegyedibb strandját, a Santa Giulia plage-t, mely finomhomokos, segély tengeröbléről híres. Utolsó korzikai éjszakánkat alig 5 kilométerrel Bonifacio kikötővárosa előtt töltöttük.
13. nap. Chioba d’Ascino – Bonifacio komppal Szardíniára. Santa Teresa Gallura – Ponte Liscia – Palau komppal La Maddalenára. La Maddalena – Cala Garibaldi – Garibaldi Emlékhely – La Maddalena komppal Szardíniára. Palau – Le Saline – Spiaggia di Mannaena. Táv: 76,35 km
Amíg tegnap este még az volt a cél, hogy még a legdélebbi korzikai város előtt szállást találjunk, addig ma reggel már gyorsan bejutottunk Bonifacióba, mely alig 5 kilométerre volt táborhelyünktől. Első dolgunk a kompjegy megvétele volt. 9 órakor indult is egy járat, ám mi inkább a másfél órával későbbire vettünk jegyet, hisz az előbbi esetben a városnézés már nem fért volna bele időnkbe. Kicsit bosszantó az a tény, hogy az alig egyórás útra nagyjából annyiba kerül a jegy, az egész éjszakás Genova-Bastia útra, de ez van, nincs más lehetőség, ha Korzikáról Szardíniára szeretnénk áthajózni. Valószínű az az oka az irreálisan magas árnak, hogy ez ugye egy nemzetközi járat, s így az illetékek, egyéb költségek fix áron vannak. Szerencsére fel voltunk készülve erre, így nem ütött szíven minket a majdnem hatvan eurós számla.
Jegyvásárlás után visszatekertünk az öböl végéhez, melyen megannyi drága jacht horgonyzott. Alig fértek el közöttük a menetrend szerinti sétálóhajók, melyek sokkal több utast mozgattak meg. Maga a város egy egész elképesztő helyen, az öblöt és a tengert elválasztó sziklán foglal helyet, házai szó szerint kilógnak a tenger feletti párkányokra. Mint a francia városok általában, Bonifacio is hangulatos, forgalmas kisváros tele élettel. Jól tettük, hogy adtunk egy esélyt neki.
Másfél órával később a kompról is megcsodálhattuk házait, valamint távolodva Korzika egész hegytömegét, melytől búcsút kellett intenünk a mai napon. A sziget alapvetően teljesítette azokat az elég magas elvárásaimat, melyeket előzetes olvasmányaimra, valamint az itt járt ismerősök beszámolóira alapoztam. Bármikor szívesen visszatérnék a szigetre, akár gyalogszerrel, akár kétkerekű járművel. Autóval viszont a sok korlátozás, szűk, lassú utak és a drága parkolási díjak miatt biztosan nem jönnék ide.
Bonifacio házai
Előre tekintve már ott terebélyesedett előttünk Szardínia, egy jóval nagyobb sziget. Valójában nem is tűnik annak, hiszen városai, útjai egytől egyig a szárazföldi Olaszországot idézik elénk.
A kis kikötővárost, Santa Teresa Gallurát gyorsan magunk mögött hagytuk, s szerencsésen átjutottunk egy autós baleset színhelyén is, ahol egy személy- és egy lakóautó szaladt egymásba. Hátszelünk volt, így a korzikainál jóval könnyebb, ám sokkal melegebb terepen az innen 24 kilométerre lévő Palau városát céloztuk meg. Domb dombot követett, de nagyjából egy óra alatt már a város előtti kis olasz szupermarket (MD) árnyékában dinnyéztünk. Jó volt újra visszaállni a franciánál sokkal barátibb olasz árviszonyokra, s ebben ez a helyi lánc éllovas volt a szigeten. Viccből elneveztem „Mocsok Drágá”-nak, igaz pont ellentettje volt igaz, ezt a következő napokban többször megtapasztaljuk majd.
Palauból újabb kompozás következett, ezúttal La Maddalena szigetére. 20 perc után már a kis sziget zötyögős és forgalmas útján próbáltunk kijutni a városból. Garibaldiról, a híres olasz szabadságharcosról elnevezett öböl volt a célunk, ahol pár órás sziesztát terveztünk a nap legmelegebb részében, ám ekkor már jócskán bent jártunk a délutánba. Itt a strandon nézünk rá először hazafelé tartó repjegyünkre, s szomorúan láttuk, hogy áttették a hazaúti járatainkat két nappal későbbre. Mivel gyermekeinkkel is terveztünk egy kirándulást, ez nem jöhetett szóba, így – átszerveztem az útvonalat – s úgy döntöttünk, hogy inkább két nappal korábban térünk majd haza.
Ma azonban hiábavaló lett volna bármi rohanás, így az esti órákig az apró szigetcsoporton vendégeskedtünk. Feltekertünk Caprera sziget északi felére (ezt híd köti össze a főszigettel), itt található Garibaldi síremléke, s csak este 7 óra körül tértünk vissza Szardíniára. A Smaragd-parton egy szuper homokos strandon találtunk táborhelyet, szerencsére az emberek már hazamentek, így nyugodtan telt az éjszaka.
