Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Vadászat!
Mikor korlátozzák erdeink látogatását a vadászat miatt?
Keresztül az Északi-középhegységen
   Hungarian (half) Divide élménybeszámoló
Schwalbe Marathon Mondial
  Az igazi mindenes gumi.
Cateye Micro Wireless computer
  Avagy van-e hagyományos kerékpáros computerekre szükség az okostelefonok világában?
Cube Cargo Hybrid
  Egy igazi különlegességet sikerült a tavasszal kipróbálni, amelynek a tapasztalatait megosztom most veletek.
prev
next

 24orabringa 01

Az első egynapos kihívásom

Egy nap. Néha úgy elröppen, hogy észre sem vesszük. Máskor viszont úgy gondoljuk, hogy soha nem akar vége lenni. Nos, egy huszonnégy órás kihívás szinte minden esetben az utóbbi kategóriába esik. 2021 tavaszán én is elhatároztam egy gyenge pillanatomban, hogy ki kéne próbálni mennyit is tudok egy nap alatt letekerni. Van már némi tapasztalatom a hosszú, vagy inkább ultratávú kerékpározásban. Eddig kétszer tekertem végig a napot, s két éve Magyarországot keresztülszelő túrámon 405,74 km-ig jutottam az első nap végére. Most ezt próbáltam megdönteni.

Mielőtt nekiláttam a szervezésnek, megnéztem az interneten a világrekordot. Az elképesztő 915,37 km-es csúcsot Ralph Diseviscourt luxemburgi kerékpáros tartja jelenleg (38,14 km/h-s átlag), de a magyar csúcs sem smafu: 757,49 km. Ez utóbbi a méltán híres és általam is igen sokra tartott ultrasportolónk, Szőnyi Ferenc nevéhez fűződik.

Számomra a kerékpározás soha nem a versenyt jelentette. Nincs meg hozzá sem a megfelelő kerékpárom (nem párkilós karbonvázas csodával, hanem egy 25 éves acélból készült versenybringával indulok útnak), sem a megfelelő elhivatottságom. Én nem tudom elképzelni, hogy egy tökéletes minőségű körpályán körözve próbáljam megkísérelni a lehetetlent. Én túrakerékpárosnak születtem, így egy ilyen kihívás csak és kizárólag egy valahonnan valahová tartó túrán elképzelhető számomra. Terepen pedig tökéletes útvonal nem létezik, főleg itt, Magyarországon nem. Bármerre indulunk: a nagyvárosokban piroslámpák, az úton kátyúk és forgalom lassítják a bringást. Itt nem lehet depózni, ha megéhezünk-megszomjazunk be kell térni egy szupermarketbe, sorba kell állni, ez mind az idő rovására megy.

Mindezt és a saját képességeimet is figyelembe véve nagyjából 430-460 kilométeres távban reménykedtem. Az útvonalat úgy igyekeztem megválasztani, hogy nagyjából síkon és egy irányba haladhassak, így a széliránytól függően jelölhetem ki az indulás helyét. Mivel június 5-re a kellemesen meleg 26 fokos, napos idő mellé közepesen erős déli, délnyugati szelet ígértek a meteorológusok, így eldőlt Szegedtől fogok haladni Budapesten át Pozsony irányába.

Szerencsére ezen a szombati hajnalon nem sokan utaztak Budapestről Szeged irányába így a hajnali 4-es kelést egy kis szunyókálással ki tudtuk egészíteni a fülkés kocsiban elheveredve. Bőséges reggeli után 8:55-kor a Dóm térről indult a futam Diával, aki egészen Budapestig kísért és segített. Hamar magunk alá kaptuk a Szegedet Ópusztaszerrel összekötő 30 kilométeren át hibátlan minőségű kerékpárutat, s miközben elég magányosan szeltük a pusztát azon töprengtem, hogy Magyarországon a kerékpározás szempontjából frekventált útvonalak, ahol szinte egymást érik a bringások (pl. Balaton kör, Velencei-tó kör, Budai rakpart) miért nem kapnak ilyen minőségű utat, mint amit itt, vagy akár két éve a Nyírségben megtapasztaltunk? Jó lenne, ha néha azon is elgondolkoznának a döntéshozók, hogy a kilométerek számának növelése helyett inkább eddigi útvonalak minőségén kéne javítani!

24orabringa 01

Szeged - Dóm tér - az indulás pillanatai

Nagyon jól haladtunk az első órákban - annak ellenére is, hogy az ígért hátszél inkább oldalba kapott – végig sikerült tartani a 24-25 km/h-s átlagot, így az eddigi csúcs alapján összeállított itinerünkhöz képest már 25 perc előnyt sikerült összeszorgoskodnunk. Alig negyed órás pihenő és kajálás után tapostuk tovább Kecskemét irányába, eleinte nagyon jó minőségű és szinte forgalmatlan mellékutakon, majd 44-es út forgalmában.

24orabringa 02

Csongrád megyében hibátlan utakon hasítottunk

Délután kettőkor már a mai napi csúcs közelében járt a hőmérő higanyszála, s mivel idén kifejezetten hűvös volt a tavasz, így szervezetünket elég felkészületlenül érte ez a fajta megpróbáltatás. Szerencsére izo italpor, magnézium, sótabletta, egyszóval minden volt nálunk, így nem adtunk esélyt a kiszáradásnak. Kecskemét főterén egy fagyival a kezünkben élőzene kíséretében élveztük egy kicsit a mozdulatlanságot, de mindezt alig 15 percig tehettük meg, hiszen újra hívott az út.

Délutánra is nagyon szuper kisforgalmú útvonalat sikerült választani Ladánybenén és Tatárszengyörgyön át Dabasig. Meg is lepődtem mennyi erdő van a Kiskunságban, hisz szinte folyamatosan akácosok szegélyezték az utunkat. Az út minősége viszont a fővároshoz közeledve egyre romlott. Dabason álltuk még vagy 10 perc erejéig, innen már megállás nélkül haladunk az út 196. kilométerénél található lakihegyi otthonunkig. Dia végig segített, ha kellett kifogta előlem a szelet (egy fickó meg is jegyezte nekünk Kecskemét előtt, hogy miért ő megy elől), nem csoda hogy a végére kicsit elpilledt ettől a „laza” kétszáz kilométeres alföldi száguldástól.

24orabringa 03

Pipacs és akác - a két legjellegzetesebb növény a kiskunsági szakaszon

De rám is rámfért a rendszerfrissítés, egy zuhany és meleg kaja formájában. Nagyjából egy órát regenerálódtam, pótoltam vissza a folyadékot, és kezelgettem az ekkorra már megfájduló hátsómat, hogy az éjszakát újult erővel kezdhessem majd meg.

Hét óra után pattantam újból nyeregbe, átkeltem a Dunán majd a folyót követve Budapesten, végre ismerős utakon tekerhettem. A városban és Szentendrén is hatalmas élet volt, öröm volt látni, hogy a hosszú covid-os, hideg időszak után végre kiszabadulhattak az emberek a szabadba. Közben szép lassan leszállt az est, kivilágítottam magam, melyre nagy szükség volt, hiszen a hibátlan Budapest-Szentendre kerékpárút után már nem vállaltam az Eurovelo 6 további rázósabb szakaszait a sötétben, helyette a 11-es út forgalmában haladtam.

Este megváltozott az időjárás, komor felhők jelentek meg az égen a távolból villámlások fénye villant, s a szél is megerősödött. Eleinte szembe kapott, majd Visegrád után újból a hátam mögé került, s egyelőre egy kis csepergéssel megúsztam az elázást. Lakihegytől Esztergomig 87 kilométeren át tekertem egyedül, ezalatt csak kétszer álltam meg világítást felrakni és bekapni egy csokit, így a vacsorára elpusztított nagy adag túrós csusza által bevitt szénhidrátnak már a fenekére néztem, ideje volt újra feltölteni az üzemanyagot.

Mint ahogy családom és barátaim, úgy a következő kétszáz kilométeren kísérő Aliz is pontosan tudta merre járok, hiszen végig magamnál tartottam a FlexCom Kommunikációs Kft. által biztosított kerékpáros nyomkövető eszközt, mely amellett, hogy rögzítette a pontos helyzetemet és útvonalamat, ezt a GSM hálózaton keresztül valós időben meg is osztotta. Így Aliz jól tudta, hogy az előre megbeszéltnél nagyjából 2 órával korábban útnak kell indulnia.

A Mária Valéria hídon gond nélkül átjutottunk, senki sem kérte a védettségi kártyát és az oltási igazolást, s Párkány főutcáján neki is láttunk az estebédnek. Jó negyed óra alatt ismét útrakész állapotra sikerült visszabillenteni a vércukorszintemet, s bele is vágtunk az éjszakába. Szlovákiában többször jártam már, s tudtam, hogy – hazánkhoz hasonlóan – ők sem a tökéletes minőségű úthálózatukról híresek, így meglepetésként ért, hogy a Révkomáromba vezető 64-es út szinte hibátlan aszfaltot hozott. Megjött ehhez a kellemes esti hátszél, így jó hangulatban szeltük a Duna-menti pusztaságot, csupán a távolban felvillanó hatalmas villámok keltettek némi rossz érzetet bennem, főként azért mert az esőkabátom a nagy sietségben otthon maradt.

Komarno városáig azonban nem volt szükség még a pulcsira sem. Enyhe, nyárias éjszakánk volt. Néhány hőbörgő, enyhén illuminált állapotban lévő fiatal járta csak a nagyváros utcáit így hajnali negyed kettőkor. Úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk a Duna-töltésen vezető kerékpárúttal egyelőre maradunk a néptelen főúton. A város után mikor már nem cikáztak körülöttünk a villámok szinte a semmiből lepett meg minket égi áldás. Szerencsére jó negyed óra múlva alább hagyott a zápor, így csak a sercegő kerekek szórták fel a tócsákban összegyűlt vizet.

Nagymegyerben kajáltunk egy keveset, majd Bős városában álltunk meg ismét. Ahogy telt az éjszaka sajnos az emésztőszerveim egyre kevésbé voltak alkalmasak a hatékony együttműködésre, ami nem is csoda, hisz bioritmusom szerint ezekben az órákban nekik nem a nagy mennyiségű szénhidrát energiává történő átalakításával kellene foglalkozniuk, hanem valami egészen mással. Így kényszerűen beláttam, hogy a rendes kaják ideje már lejárt. Helyette könnyen felszabadítható energiaforrásokkal: szőlőcukorral, energiazselével próbáltam mozgásban tartani magam.

A fáradtságtól már szédültem rendesen, de csak akkor ha leszálltam a bringáról. Viccesen meg is jegyeztem, hogy valamikor fiatalkoromban saját szememmel láttam egy részeg fickót kitántorogni a kocsmából. Alig bírt felszállni a bringájára, azt hittem már az első méteren beleborul az árokba, de mégis nyílegyenesen indult el hazafelé. Na, most én is átélhettem ezt az állapotot, igaz kicsit másképp.

Bősön már elmúlt hajnali három, de a helyi bulizó fiatalok érdeklődésének tárgyai lehettünk. Barátságosan és érdeklődve közeledtek, s tőlük tudtuk meg, hogy innen már jó minőségű, aszfaltos kerékpárút vezet a vízierőmű gátján végig a fővárosig (valamint azt is, hogy a Bodó vezetéknév mennyire elterjedt a városan).

24orabringa 04

Végtelennek tűnő hajnali menet a bősi erőmű gátján

Már világosodott mikor elértük a Dunát és felkaptattunk a gátra. Innen nagyjából 40 km nyílegyenes rész következett. Tőlünk balra az erőmű tóvá duzzasztott felvize, jobbra pedig egy csatorna kísérte utunkat, ez volt az egész út legmonotonabb része. Ráadásul a szél is ellenünk fordult. Nagyjából 400 kilométernél jártunk, s eljött az a pont, amikor minden erőm elhagyott. Meg is álltunk egyet, leültünk a folyó partjára, csak néztem a madarakat, s a felkelő nappal együtt életre kelő természetet, s arra gondoltam, hogy olyan jó lenne elheveredni és csak bámulni ki a fejemből. De az órám mást mondott: „figyelj Öreg, van még négy órád, látod? úgyhogy rakd neki még ami belefér!”. Rövid úton beláttam, hogy neki van igaza, s a sós mandula-szőlőcukor kombó újra életre keltette a szervezetemet, így visszaültem a hűséges Raleigh nyergébe, s tapostam tovább a kilométereket.

24orabringa 05

Napfelkelte egy hosszú éjszaka után

A szlovák főváros úgy festett ezen a vasárnap reggelen, mint egy második világháborús mustárgáz bevetés után. Semmi nem mozdult. Amíg a Dunamenti szakasz utolsó kilométerein már rótták a futók-bringások a kilométereket, itt a városban semmi és senki sem mozdult. A széles sugárutakon akár a belső sávokban is hajthattunk volna egymás mellett, s a piros lámpákat sem kellett komolyan venni. Gyors fotó a belvárosban, majd utoljára átkeltünk a Dunán, s immár hátszéllel repesztettünk a jobb part hibátlan kerékpárútján a magyar határ felé.

24orabringa 06

Reggelre megérkeztünk Pozsonyba

Újra visszatért a tekerős kedvem, s elhatároztam, hogy ezt az utolsó másfél órát most már megrakom rendesen. Aliz eleinte nem igazán osztozott lelkesedésemben, ennek ellenére lelkesen küldte a bringáját utánam. Jó 25-27 km/h-s tempóval pusztítottuk a kilométereket. Nem tértünk le Rusovcénál a rendes határátkelő felé, maradtunk a bringaúton remélve, hogy simán visszajutunk Magyarországra.

Ám a bringaúton határőrök posztoltak: „go back” – kiáltotta felénk az egyik, mikor látta, hogy nem igazán szeretnék időt veszíteni a megállással. „Magyarok vagyunk” – kiabáltam neki vissza már jó messziről ám ez nem oszlatta el hivatástudatukat.

„Hogy jutottak át a határon” – kérdezte a morcosabb határőr. Ekkor ugyanis Szlovákia és Magyarország között még nem jött létre az együttműködés covid-ügyben, hivatalosan még nem juthattunk volna át.

„Esztergomnál … a hídon … nem volt ott senki” – rakom össze gondolataimat, miközben bosszúsan állóra fékezem a hátszéltől megbokrosodott gépemen. „Itt nem lehet átmenni” – jön a válasz – „csak a rendes határállomáson, de az most zárva van”.

„Hát ez baromi jó lesz” - gondoltam magamban, bukjuk az utolsó hátszeles szakaszt. Aliz azonban nem adja fel ilyen könnyen, bedobja szokásos ellentmondást nem tűrő dumáját.

„Na mutassanak egy lakcímkártyát és húzzanak innét” – kapjuk meg a belépési engedélyt. Szerencsére mindkettőnknél van kártya, sőt még védettségi igazolvány is, bár ez utóbbira senki nem kíváncsi. Öt perc elment, de a hátszél megmaradt.

Az utolsó órában már megy a taktikázás: Rajka túl közel van, fél órát körözni meg nincs kedvem. Bezenyén megáll még a vonat az újabb két kilométer hátszél, utána viszont már csak Mosonmagyaróvár van. Megállni már nem akarok, Aliz néz menetrendet, addig megyek egy kilométer oda-visszát, s belátjuk, hogy nem éri meg körözni, hiszen – ha jól megyünk – Óváron is fel tudunk szállni majd ugyanarra a vonatra. Eljön az utolsó húsz perc, pörögnek a lábak, nőnek a kilométerek. Minden tekerés új rekord. A végén már percenként számolom vissza az időt, 29-30-cal suhannak a bringák, csak a seggem ne fájna ennyire, de most már semmi nem számít. Ééés eljött a 8 óra 55 perc. Valahol Bezenye és Mosonmagyaróvár között félúton ért utol minket. 476,7 km ennyi lett a vége. Se több, se kevesebb.

24orabringa 07

Bezenye és Mosonmagyaróvár között félúton telt le a 24 óra

Az út azonban itt még nem érhetett véget, újabb rövid hajsza kezdődött a vonathoz, s miután sikerült végre kényelembe helyezni magunkat az EC kényelmes ülésén itt tudtuk magunkat átadni végre a pihenés utánozhatatlanul kellemes érzésének.

Ez volt a huszonnégy órás történet vége. Mert a bicajozás az egy ilyen dolog. Lehet szeretni, lehet utálni de egy dolgot nem lehet soha: abbahagyni. Így nem csoda, hogy már egy nappal a hazaérkezés után újabb kihívásokon töröm az agyam. De hogy pontosan min is? Az egyelőre legyen az én titkom.

24orabringa 08

Szarul de büszkén - így néztem ki a célban

A túra legfontosabb adatai

  • Végső táv: 476,7 km (+11 km túra előtt a rajtig + 16 km a túra után haza)
  • Indulás: 2021.06.05 (szombat) 8:55
  • Érkezés: 2021.06.06 (vasárnap) 8:55
  • Menetidő: 24 óra 00 perc (19,8 km/h átlagsebességgel)
  • Tiszta (nettó) menetidő (nyeregben töltött idő): 20 óra 52 perc 32 másodperc
  • Átlagsebesség: 23,1 km/h
  • Szintemelkedés: 495 m