A Balaton Bike Derby sikeres teljesítésén felbuzdulva elkezdtem készülni egy kicsit komolyabb bikepacking túrára, ami a Hungarian (half) Divide névre hallgat. Mit is tud ez?

Mint a nevében is benne van ez fél (half) táv, amely 724 km hosszan kanyarog az Északi-középhegység erdei útjain, miközben összeszed 13 500 m szintemelkedést. (Azaz ennyi méternyi emelkedőt kell megmászni.)

A rajt előtti készülődés

A divide angol szó, jelentése vízválasztó.

A játékszabályok röviden: Kapsz egy útvonalat, amit feltöltesz a navigáló kütyüdre. Ezen kell pontosan végigmenned. Kapsz egy nyomkövetőt, amellyel követnek. Sőt a neten bárki követheti. Kapsz egy idő limitet, amin belül teljesítened kell a távot. A többi rád van bízva. Akkor mégy, és naponta annyit, amennyit szeretnél. Ott és úgy alszol (sátor, vagy még az sem, szálloda) ahol akarsz. Ott és úgy eszel, ahogy tetszik. Ez a megmérettetés annyi kalandot és változatosságot rejt, amennyit belé raksz. (Vagy be mersz vállalni.)

Neki indultunk a kalandnak. Ott virítok középen, fehér-rózsaszín-szürke mezben. Fotó: Hungarian Divide (HD)

A rajt Rudabányácskán volt, amely Sátoraljaújhely fölött található kicsiny település. Az útvonal rögtön egy meredek mászással indított, így a sétáló izmaim bemelegítése hamarabb megtörtént, mint hogy a popóm a nyerget érhette volna. Azért megnyugtató volt, hogy a többiek is tolták.

Az első kilométerek után

A verseny szervezője is bringára pattant, hogy az első településig velünk tekerjen. Mondtam is neki:

- Jó érzés, hogy a szakács is eszik a főztjéből!

Füzér környékén Fotó: HD

Utunk először Észak felé vezetett. Sajnos Füzérradványon a kerítés féltékenyen őrizte a mögötte elbújó Károlyi kastélyt, egy pillantást sem engedve az impozáns épületből. Ezt kárpótolta a Füzéri vár és környéke, amely még a verseny hevében is megszólította a lelkem. Hamarosan délre fordulva kacskaringós, tekerős, tolós erdei utakon vezettek a rendezők a Regéci várhoz.

100% kaland túra. Nini! Itt egy kerítés...

Innen már engedett a Zemplén, és könnyebb terepen jutottunk el a Boldogkő várához, amelynek tövében egy kerítésen bringát átpakolós mutatvány jelezte, hogy kaland bringatúrán vagyunk.

Az idő már 6 óra felé járt, a terep is kiegyenesedett, így szálláshelyet kerestem. Még áthaladtam a Hernád hídján, majd Fulókércs előtt egy kaszált réten néhány szénabála társaságában felállítottam a sátram. Forró teámat a lenyugvó nap társaságában kortyolgattam, ezzel lazítva a testet és a lelket. Ma 120 km-t sikerült megtennem 2 500 m szint megmászásával.

Az elő tábor helyem

Innen is sok-sok boldogságot kívánok a pénteken esküdt ifjú párnak. Egész éjjel ment a daj-daj a faluban…

Reggel négykor keltem, de csak fél hat körül sikerült elindulnom. Ez így nem lesz jó,-gondoltam. Másfél óra volt a táborbontás, én meg már ötkor indulni akartam.

Vicces volt Rakacaszend magasságában táborozó és még alvó kollégák mellett elhaladni nyolc óra után. Ki így, ki úgy! Én korán kelek, estig tekerek. Ők később indulnak és sötétedés után még mennek.

Szögliget után egy enyhén saras, nedves völgyben találkoztam először a szlovák kollégával, akivel ezután többször találkoztam egymást folyamatosan előzgetve.

Szögliget után Fotó: HD

Egyébként itt volt az a pillanat, amikor végleg eldöntöttem, hogy erre a megmérettetésre inkább montival kellett volna jönni. A trekking bringám ugyan bírja a gyűrődést és nagyon kényelmes, de nem az igazi. Sajnos van egy nagy problémája. Az első kerék a hajtócsapágy házra dobja a port és a sarat. Amitől az ott vezetett váltó bowdenek megszorulnak. Így egyrészt nagyon nehéz a váltókarokat használni (nagy a surlódás), másrészt a váltás pontosság gyakorlatilag nem létezik. Úgy vált és oda, ahova akar. Ez sajnos innentől végig kísért. Tenni ellene nem nagyon tudtam, csak együtt élni vele.

Az aggteleki barlang fölött

Aggtelek mellett elgurultam és megmásztam egy két dombot, majd kedves ismerősként üdvözöltem a Bükköt. Uppony hegyein összefutottam két sráccal.

- Hajrá Divide - köszöntöttek.
- Tudjátok mi ez? - kérdeztem.
- Persze, folyamatosan követjük az eseményt a neten, s most, hogy erre jártok, kijöttünk nektek szurkolni.

Szavaik nagyon jól estek és serkentően hatottak rám. Szélsebesen tekertem el a Lázbérci víztárazó mellett.

100% kaland túra. Verekedd át magadat a fa lombjai között.

Ami ezután következett az minden volt, csak egyszerű nem. 30 km meredek mászás Bánkútra, amelyet csak egyszer-kétszer tört meg egy-egy rövid lejtő. Ebben sem volt sok köszönet. Az egyikben az első kerék felkapott egy nagyobb követ és a boka csontomhoz vágta. A Bükk emlékét két napig éreztem. Nyoma még most, a cikk írásakor is megvan.

Úton Fotó: HD

Azt hittem soha nem érek fel a csúcsra, de a hegy kegyesen megkegyelmezett és megérkeztem. Bánkúton viszont nem éreztem jól magamat, nagyon hideg volt. Így úgy döntöttem, hogy bár sötét van, de legurulok Felsőtárkányba. Ez a kaland szerencsére jól sült el. Örülök a hely ismeretemnek, így minden veszély nélkül megúsztam az éjszakai száguldást. A felvert rókától viszont elnézést kérek. Talán még most is fut a koma.

Ma 180 km-t tekertem 3000 méter szintet másztam. Hátra van még 424 km. Holnap felezem a távot!

Reggel sikerült a tervezett időben elindulni. Nem a pakolásom sebessége nőtt, hanem a 3:30-as kelés segített. Az Eged-hegy régi ismerősként kacsintott rám, ahogy a még alvó Eger is. A város után egy dimbes-dombos, kacskaringós rész következett, ahol 20 km-en át szenvedtem a nagy melegben. Terepesen a kútnál összefutottunk egy páran, és panaszkodtam.

- Ez nehéz volt? Hisz alig volt benne szint, végig lehetett tekerni – jött a válasz.

Úgy tűnik fáradt vagyok. Ekkor határoztam el, hogy ma kevesebbet megyek. Nem vágok át a Mátrán, hanem annak szívében Kékes után a Szalajkaháznál fogok éjszakázni.

Kis pihi az erdészháznál

Recsken ismét összefutottam szlovák kollégámmal a város egyik pizzériájának kertjében ült.

- Sör van, pizza nincs! – üdvözölt.

Bemegyek és kiderült, hogy 2 perc és nyitnak, 52 féle pizzájuk van, és negyedóra alatt egy rendelés kész. Kint „Sörvan” barátommal megkonzultáltam a dolgot és rendeltem egy pizzát kettőnknek.

„Sörvan” jó fej, tudja a rendet, ő fizette az alkoholmentes citromos sörömet. Ebéd után ő még maradt, én azonban indultam, várt a Mátra. A 30 km-es mászás eleje aszfalt és kellemesen, árnyas volt. Ez nagyon jól jött, mivel piszok meleg volt. A domoszlói kapunál az út átbukik a hegy északi oldalára és gyönyörű panorámát (és tűző napot) ad. Itt a Felső-Tarjánka erdészháznál megpihentem, kicsit el is aludtam, majd három óra körül folytattam utam a csúcsig.

Jól esett ez a pihenés, feltöltődtem. Jól ment a hegy mászása. „Sörvan-t” itt szépen visszaelőztem. Szegény tolta a bringát, és szépen elmaradt mögöttem. A Kékesre felérni mindig élmény, most is az volt. Pláne, hogy a mára kitűzött cél már igen közel volt. Ráadásul addig szinte lejtett.

Kékes

Hat óra körül érkeztem meg és azonnal elfoglaltam az esőbeállót. Tábort vertem, rendbe raktam a bringámat és pihentem. A többiek pedig folyamatosan jöttek és mentek tovább. Nem mondom, rossz volt látni és éreztem a lábamban a bugit, de pihennem kellett.

Ma 106 km tettem meg 2000 m szintet másztam meg. Hátra van még 318 km. Túl vagyok a féltávon.

Az estém jól indult, itt táborozott egy rakat erdei vándortáboros gyerek. Megvendégeltek egy finom meleg vacsorával, -köszönet érte- és cserébe sokat kérdeztek én pedig meséltem. „Sörvan” itt hagyott el ismét.

Az éjjel a vihar sajnos nem került el, de az esőbeálló biztos menedéket adott. Nem áztam el. Így a 3:30-as kelés és 5 előtti indulás ismét sikerült.

Bár a vihartól megóvott a hely, a Mátra északi oldalát igen helyben hagyta. Megtépett fák, letört ágak, kidőlt fák fogadtak. Majd ez:

 

100% kaland túra. Éld túl a magasfeszültségű vezeték okozta akadályt

A magas feszültségű vezeték néhány oszlopa elfáradt és az útra dőlt. Elmenni mellette csak azért mertem, mivel egy kolléga kb. 5 perce előzött meg és nem láttam mellette.

A délelőttöm szerencsésen alakult, mivel eleinte főleg aszfalton tekertem hatalmas hőségben. Így értem fel a Medves fennsíkra, amely hazánk egy gyöngyszeme. (A tövében elterülő Salgótarjánról ezt már nem merném így kijelenteni.) Jó volt látni a távolban a Salgó vára.

Salgói várát

Dél felé fordulva és ismét közeledve Salgótarjánhoz, már érezni lehetett az eső hatásait. Kezdett kicsit ragadósabbá válni a talaj. Szerencsére azért még jobbára tekerhető volt. Miután beértem a Cserhát dombjai közé a cserháti agyag bizony megnehezítette az utam. Sajnos a tűző nap sem sokat javított a helyzeten. Sok-sok tolás, kerékpucolás után értem el egy kis települést, amely előtt „Sörvan” barátommal ismét találkoztam:

- Sör nincs, víz van! -jelezte lelkesen.

A kút vize nagyon jól esett ebben a hőségben, és ha már ott voltam, gatyára vetkőzve szappannal alaposan lemostam magamról az út porát és sarát. Jól esett, gondolom sejtitek mennyire.

Felfrissülve, új erővel pattantam a nyeregbe „Sörvannal” legközelebb este hat óra felé találkoztam Kisbárkányon, egy boltnál. Ahol közösen söröztünk egyet. Én mentest, ő nem. Majd mondta, hogy ő még kicsit marad tölteni a naviját, mert kevés benne a delej.

A Cserhát lenyűgöző látványa

Innen viszonylag kellemes utakon jutottam el Felsőtoldra, ameddig ma mindenképp el akartam jutni. Szállásom végül Kutasótól nem messze egy szép lejtős domboldal tetején lett, amely kaszálóként üzemelt. Itt hajtottam álomra a fejemet. A mai nap 127 km-t tekertem, 2 000 m szintet másztam meg. Hátra van még kb. 190 km.

Nyugalom, béke, harmónia Fotó HD

Az éjszaka egyszer csak felébredtem. Nagy volt a csend, majd hirtelen egy szélroham megbillentette a sátrat. A következő pillanatban hangos csattanással vágott le a villám. Ekkor realizáltam, hogy egy mező fölső szélén, egy alumínium vázas sátorban fekszem a viharban. Nem volt felemelő érzés. A következő dörrenés után kiugrottam a hálózsákomból, magamra kaptam az esőkabátomat és futottam a közeli fasorhoz. Ott egy kis tölgyfa tövében guggolva vészeltem át a vihart. Hogy meddig voltam ott nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy dörgött, ömlött az eső, folyt a víz és a sár körülöttem.

Miután elvonult a vihar, és lecsendesedett az eső, visszamásztam a sátramhoz. Örömmel tapasztaltam, hogy nem vitte el a szél és volt annyi lélekjelenlétem a nagy menekülésem közepette, hogy az ajtaját összezártam. Gyorsan megszabadultam a vizes ruháimtól és bebújtam a hálózsákba. Megnyugodni azonban csak akkor tudtam, amikor újra ciripelni kezdtek a tücskök.

Reggel ötkor nem indultam, szakadt az eső. Hatkor is. Hétkor szenzációs ötlettel álltam elő: Felvettem az egyik vizes mezem megszárítani a testem és a hálózsákom melegével. A dolog működött. Egy óra múlva jött a másik még vizesebb…

Szép nyári nap

Közben a napomat terveztem:

„Saras nap lesz.”
„Adjam fel a versenyt, vagy dagonyázzak?”
„Utálom a sarazást!”
„Barátaim megértenék, családom is elfogadná a döntést, meg is könnyebbülnének.”
„Kollégáim viszont ki tudja hogyan fogadnák. Nincsenek benne ebben a körben, nem tudják mivel jár egy ilyen saras nap. Ráadásul annyi biztatást kaptam tőlük. Nem szeretnék csalódást okozni.”
„Szóval nem adom fel!”

Mire ezekkel a gondolatokat végig futtattam magamban kilenc óra is elmúlt. Közben a neten láttam, hogy egy kolléga megelőzött, majd később Sasbércnél (amitől tartottam) könnyen átjutott. Tíz órakor talpon voltam, összepakoltam és elindultam.

Úton. A magány és a sár birodalmában

Erről a napról nem szeretnék sokat beszélni. Borús, szeles idő volt. Fáztam, sárban csúsztam, másztam, takarítottam az elakadt kerekeket. Települést alig láttam, embert egyet sem. Nem volt egy nagy élmény a cserháti agyag.

Nagyon megmaradt bennem egy fiatal rókapár játéka akik pont előttem játszottak egy erdei úton. Szinte szégyelltem megzavarni őket.

100% kaland túra. Sárosan egy saras kis faluban

Becske után kicsit jobb lett az út. Romhány után viszont jött a fekete leves egy randa saras hegy képében amire felküzdöttem a bringát. A csúcson túlérve megpillantottam a Börzsönyt, amit férfiasan bevallom, megkönnyeztem. És már sütött a nap. Az estét Tolmácson töltöttem barátom szülői házában. Ma 60 km-t sikerült megtennem, 1 000 m szintet mászva. Hátra van még 142 km.

A hatodik napon beérek a célba! Így indultam el még sötétben. Ez már hazai pálya volt, hiszen sokat járok erre. A Dunáig legyőztem a Börzsöny csúcsait. A hegy maga nem okozott meglepetést. Szenvedtem, ahol kellett, de jól haladtam.

A Börzsöny hangulata

A legnagyobb meglepetés Kóspallagon ért, ahol előttem dudálva megállt egy autó. Ricsi barátom ugrott ki és integetve, kiabált:

- Csabi! Csabi! Állj meg! Frissítő!

Mire eljutott a tudatomig, már túl is gurultam rajta. De persze megálltam, csak nem értettem a helyzetet.

- Mit kérsz? Van hideg sör, forró tea, édes és sós péksütemények.

Kicsit fáztam, így a hideg sör ott maradt.

- Gondoltam jól fog esni, -mondta. - Letettem Gergőt az oviban és munka előtt eléd jöttem.

Jól esett, sosem felejtem el. Remélem egyszer viszonozhatom a kedvességét.

Nagymarosra 10 után értem. Volt bő 40 percem a komp indulásáig. Megvettem rá a jegyet és élveztem a napsütést. Szinte már otthon voltam, hiszen mi az a 80 km ami hátra van.

Kompolok

A visegrádi hegység nem adta könnyen magát, egyre fáradtam és egyre lassabban haladtam. Pilisszentkereszten jött a felmentősereg Krisztián barátom képében, aki elém jött, hogy együtt tekerjünk egy kicsit. Jó volt, kicsit fel is élénkültem tőle. Neki köszönhetem, hogy gyorsan elértem az utolsó hegyet.

Budapestre beérve szinte sokkot kaptam. Öt nap békés magányom minden átmenet nélkül véget ért és berobbant a tudatomba az öt órás csúcsforgalom minden borzalma zaj, türelmetlenség, bűz és tömeg formájában.

Nagyon örültem mikor átverekedtem magamat rajta és beértem a célba. Hiszen egy nagyon kemény megmérettetést teljesítettem, valóra váltva egy gyermekkori álmom is. A hatodik napon 142 km tekertem és 2 800 m szintet másztam meg.

Célban16.-nak Fotó: HD

A főszervezőtől megkaptam a teljesítésért járó kerámia medált. Most is jól emlékszem a szavaira:

- Csaba! Végig fogom nézni az útvonalat, de ugye sehol sem rövidítettél? A Cserhátban sem?
- Nem! -válaszoltam.
- Akkor fogadd szeretettel ezt a CSERHÁTI AGYAGBÓL készült kerámia medált! Gratulálok!

Ezek után egy régi ismerőst üdvözöltem, „Sörvant”, aki szintén ott volt a féltáv céljában.

Így ért véget a nagy kalandom az Északi-középhegységgel. Egy olyan élményt kaptam, amely végig fog követni életem során és évekig tudok belőle energiát meríteni, ha szükségem lesz rá.

Hat nap hat arc

Köszönöm családomnak a támogatást. Király Tominak az első villán lévő csomagtartó adapter készítését, amivel szponzorált. Köszönöm, hogy hitt bennem. Köszönöm az ismerőseim biztatását, remélem élvezték a napi beszámolókat. Esténként én igen a hozzászólásaikat. Köszönöm a GV Hitelközpontnak, hogy viselhettem a mezüket és hogy az értekezleten én voltam az egyik téma.

Úgy hallattam jövőre fordul a pálya és az Őrségből Budapestig kell eljutni a féltávnak...

 

Fotó: HD

A kaland túrán 1400 vagy 730 km-t kellett teljesíteni. 104-en vállalkoztak erre. Ebből a teljes távon 29-en, a féltávon 75-en indultak. Célba értek 14-en a teljes és 26-an a fél távon. Minden elismerésem a teljesítőké.

A kijelölt útvonalat teljesítők:

Egész Táv

SOLO kategória
1 - Boruzs Zsolt - 5d 21h 56m
2 - Sumánszki Csaba - 6d 3h 39m
3 - Gérnyi Balázs (Jamal) - 6d 6h 4m
4 - Marcus Nicolson - 6d 11h 24m
5 - Palotai Benedek - 6d 15h 20m
6 - Michal Snajdr - 6d 20h 7m
7 - Csuka Tamás - 7d 8h 30m

TOUR kategória
1 - Szabó Ákos
2 - Keller Zoltán
3 - Pászti Balázs
4 - Vejtey Csaba
5 - Vejtey Zsombor

 Fél Táv

1 - Vedran Gracan
2 - Király Tamás
3 - Boros Balázs
4 - Szász Norbert
5 - Szontágh Dániel
6 - Pénzes Erzsébet
7 - Kauker Márton
8 - Horváth Márton
9 - Sigi Grünanger
10 - Szabó András
11 - Terdik Ábel
12 - Kiss Norbert
13 - Kozma Ferenc
14 - Szívós Gergely
15 - Michal Buday
16 - Kiss Csaba
17 - Kovács Zsombor
18 - Farkas Péter
19 - Seregely Valentin
20 - Hajgató Judit
21 - Szepesi Antal
22 - Kiss Benedek
23 - Kosztin János
24 - Horváth Anna
25 - Agyánszki Tamás
26 - Rajnai Péter