Először is be kell vallanom a cikk címét loptam, mégpedig a híres Afrika kutató, természettudós, vadász Kittenberger Kálmántól, aki ezt a címet adta harmadik könyvében. Viszont Puskás Zoli barátunk útvonalára ránézve feltűnt Mombasa, ahonnan a hajóval érkező Kittenberger kalandjai elkezdődtek.

Ha már ilyen szépen felvezettem ezt a cikket Kittenberger Kálmán nevével, akkor muszáj ezzel kezdenem ezt a beszélgetést. Ismerős előtted Kittenberger Kálmánt neve? Tudtad, hogy ő is azon a környéken gyűjtögetett a Magyar Nemzeti Múzeum számára 100 évvel ezelőtt, amerre te jártál?

Igen ismerős számomra a méltán híres magyar zoológus és Afrika-kutató neve, csakúgy mint Teleki Sámuelé, akiről még vulkánt is neveztek el Afrikában, s akinek az emléktáblájával találkoztam is a Mount Kenya 4985 méter magas csúcsán. Megtisztelő és egyben felemelő érzés volt ilyen elődök nyomdokain járni ezen a távoli és sokak számára ismeretlen, vad vidéken.

Honnan jött az ötlet az afrikai bringázáshoz?

Huszonhat éve túrakerékpározom, kezdve Európa bebarangolásától egyre távolabbi célok felé haladva. Sivatagi és magashegyi útjaim során igyekeztem feszegetni határaimat, s mindig kerestem az egyre komolyabb kihívásokat. Afrika ilyen szempontból egy újabb „szintet” jelentett, ahol az Európában, Amerikában és Ázsiában megszerzett képességeimet tovább tudtam fejleszteni. Itt most nem a túrakerékpározás fizikai oldalára gondolok, hanem sokkal inkább a különböző – szokatlan és az otthonitól teljesen eltérő – szituációkhoz történő alkalmazkodásra, melyekből Afrikában bőven kijutott.

A kis iskolások nem egyszer 5-6 kilométert gyalogolnak az út mellett a suliba és ugyanennyit haza.

Miért pont ezt a területét választottad a kontinensek.

2009-ben, még jóval kevesebb tapasztalattal jártam már Afrikában, akkor Marokkó rendesen feladta a leckét nekünk. Most 15 évvel később, jóval tapasztaltabban, késznek éreztem magam egy ilyen kaliberű úthoz, mely Fekete-Afrika szívébe vezet. A végső lökést egy kedvező árú, Nairobiba szóló repjegy-ajánlat adta meg.

 Egy átlagos kis falu - minden és mindenki megy-gurul keresztbe-kasul amerre lát.

Mesélj kérlek röviden a túráról (Főbb paraméterek számokban)

2024. július 6-án indultam, s összesen 19 napot töltöttem kint. Ez idő alatt 2117 kilométert tettem meg kerékpárral, nagyjából 80%-át aszfaltos úton, s 20%-át földúton. Elsőként Nairobiból északi irányba a Mount Kenya vulkánja felé indultam, melyet a túra harmadik napján meg is másztam. Innen átkelve a Nagy-Hasadékvölgyön keleti irányba tartottam egészen az ugandai határvidéken található másik nagy vulkánig, az Elgonig, amit sajnos az esős idő miatt, a sáros utakon nem tudtam megközelíteni. A Viktória-tó felé folytattam a körutat tovább, majd folyamatosan déli irányba haladva néptelen vidékeken jutottam el a Masai Maráig. Az ország leghíresebb és legnagyobb vadállományával rendelkező parkjába a nem tekerhettem be kerékpárral, de a határán vezető földúton is rengeteg vadat láttam, s igazi szavannai hangulat fogadott. Száz kilométeres napi átlagot terveztem, de végül sokkal jobban sikerült haladni, s a második mászás is kimaradt, így a tervezettnél 4 nappal korábban érkeztem vissza a fővárosba. Bringázni jöttem, nem volt kedvem a környéken elütni az időt, így egy éjszakai buszjárattal elutaztam az Indiai-óceán partjára, Mombasába, hogy aztán bringával is megtegyem a fővárosig hátralévő 483 kilométeres távolságot.

A mezőgazdaság középkori szinten van, de nélkülözhetetlen a 40 milliós lakosság életben tartása érdekében.

Ismerve téged első gondolatom a vadkemping volt, a második az oroszlán. Mesélj kérlek a szállásaidról.

Két magyar túrakerékpárossal is egyeztettem az út előtt. Sem ők, sem más nem javasolta a vadkempinget az országban. Számomra viszont fontos ez az utazási forma, nemcsak a költségtakarékosságból, hanem a szabadság és maga az életérzés szempontjából is. Aztán a túrán rá kellett ébrednem, hogy ez nem is olyan könnyű műfaj ott Afrikában. Nemcsak a vadon élő állatok jelentenek veszélyt, hanem bizonyos területeken elképesztően nagy a népsűrűség. Kellett pár nap, hogy alkalmazkodni tudjak az itteni viszonyokhoz, de a végére egész jól belejöttem. A 17 éjszakából 8 alkalommal vadkempingeztem, 2 alkalommal aludtam helyiek kertjében, 5 alkalommal kempingben és két éjszakát motelben.

Táborhelyem a Masai Mara Nemzeti Park közvetlen közelében. Ez csak a jellegében volt vadkemping, egy magas kerítés védett meg a közelben ólálkodó oroszlánoktól és hiénáktól. Az éjszaka hangjai itt voltak a legfélelmetesebbek.

A vadállatok tekintetében elég sok itthon berögzült sztereotípiát le kellett döntenem magamban. Ám, ahogy itthon sem rohangálnak keresztbe-kasul vaddisznók az országban, ott sem lapul oroszlán minden bokor alatt. Nyitott szemmel kell járni, figyelni az emberek életmódját, szokásait, ebből sokat tanulhatunk. Ha például éjszakára kint hagyják legelni a szarvasmarhákat, vagy juhokat egyszerű karámokban, akkor nem valószínű, hogy nagyvadak járják a környéket. Nyilván a Masai Mara, vagy Tsavo Nemzeti Park környékén nem fordult meg a fejemben a vadkempingezés gondolata, ott nappal is elég izgalmas találkozásaim voltak.

Egyik reggel, mikor kinéztem a sátorból

Mennyire érezted közel magadhoz a természetet?

Bringatúrásként? Nagyon! De pont ezért is utazom így. Véleményem szerint máshogy nem is lehet megismerni egy országot. Én nemcsak járni akartam Kenyában, hanem tényleg megismerni. Látni az elképesztő vadvilágot, beszélgetni az ott élő emberekkel, egy kicsit ott élni köztük. Persze fehér emberként ez elég nagy kihívás és elég fárasztó is egyben. Itt nem elég letekerni a szokásos 100-130 kilométert, itt 0-24-ig ott kellett lenni fejben és fizikailag is.

Az egyik legnagyobb találkozás a Masai Marában volt. A lombok mögül egy komplett zsiráfcsalád nézett vissza rám kérdő tekintettel.

Hogy élted meg az ottani emberekkel a találkozást?

Kenya abszolút pozitív csalódás volt Marokkóhoz képest. Alapvetően nyitott és segítőkész emberekkel találkoztam, akik vidáman és barátságosan közeledtek, s – ha kellett – mindenben a segítségemre voltak. Sajnos, mint minden fejlődő országban a fehér ember = gazdag ember beidegződés itt is erősen jelen van. Rengetegen koldultak, vagy könnyű pénzszerzés ürügyén próbáltak ismerkedni velem. Pénzt nem láttak tőlem, ételt viszont annál gyakrabban. Jó érzés volt segíteni, s látni, hogy jobbá tehettem a napjukat.

A srácok miatt majdnem egy napig éheztem, ugyanis megosztottam velük a kajámat, s másnapra nem maradt.

Afrikába hozta azt, amit elképzeltél róla az út előtt, vagy csalódtál benne?

Marokkó után nem voltak nagy elvárásaim Afrikával szemben, így egy kihívásokkal teli, alapvetően küzdelmes három hétre készültem fejben. Csalódni inkább pozitívan csalódtam, mert az első napoktól azt éreztem, hogy megtaláltam a helyem, s mindazt amiért ide vezetett utam.

Mi volt a legnagyobb örömöd a túra során.

Rengeteg olyan pillanat volt, mely örökre emlékezetes marad. Ilyenek például a vadon élő állatokkal történő találkozások. Láttam rengeteg gazellát, zebrát, érdekes madarakat, de orrszarvút, bivalyt és elefántot is testközelből. A legnagyobb meglepetés mégis az volt, mikor egy komplett zsiráfcsalád nézett farkasszemet velem az úttól alig 15 méterre. Hihetetlenül nagy élmény volt ezeket az állatokat vadon, a természetes élőhelyükön látni, nem pedig egy állatkerti kifutó fogságában. Fizikailag a Mount Kenya megmászása tartogatta a legnagyobb kihívást, ugyanis nálam alapelv, hogy a hegy lábától a csúcsig nem használok külső segítséget és motorikus járművet. A helyi tapasztalt túravezetők egyöntetűen állították, hogy ez így nem fog egy nap alatt sikerülni, de végül mégsem lett igazuk.

Nem volt elég a 10 másodperces időzítő a fényképezőn, hogy sikerüljön beállni a képhez.

Mi volt a legneccesebb a túra során?

Nem voltak olyan pillanatok melyeket kiemelten veszélyesként éltem meg, de lehet, hogy csak szerencsém volt. A bringám végig rendben tette a dolgát, javíttatni ott nem sok esélyem lett volna. Két olyan szituáció volt, mely egy kicsit neccesebbnek mondható. Az egyik Masai Mara Nemzeti Park környékén történt, ugyanis egyik éjszaka sikerült a sátramat rátelepíteni az afrikai óráshangyák útvonalára. Esőszemerkélés hangjára ébredtem, de nem hagyott nyugodni a szokatlan zaj, így felkapcsoltam a lámpát, s azt láttam, hogy a sátor belső ponyváját teljesen ellepték az egy centiméteres állatok. Bő fél óra és néhány igencsak fájdalmas csípés után sikerült csak megszabadulnom tőlük.

Irány- és forgalmi jelzőtáblák, nincsenek, de az egyenlítő átszelésekor minden esetben akadt egy ősrégi tábla az út szélén.

Nairobi éjszakai élete említésre méltó még, ahogy a buszom indulását vártam. Kicsit úgy éreztem magam, mint Bruce Willis a Drágán add az életed 3. részében Bronxban.

Visszamennél?

Nem vagyok egy visszajárós típus, szeretek új helyeket felfedezni, de ha lenne rá lehetőségem, nem mondanék rá nemet.

Tartasz róla a szokásodhoz híven előadásokat? Ha igen, mikor és hol?

Igen, tervezek néhány előadást az őszi-téli időszakban. Az elsőt november hó folyamán Budafokon, a munkahelyemen, de megyek majd az egyik kedvenc helyemre a budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház Világjáró sorozatára is januárban. A többi még szervezés alatt van. Aki rendszeresen figyeli a nagyvilagban.hu oldalt, vagy a hozzá kapcsolódó Két keréken a Nagyvilágban facebook oldalt, biztosan nem marad le róla.

Forgalmi dugó a Masai Mara irányába vezető földúton.

Olvasóink mikor olvashatják az afrikai élménybeszámolódat a Bringa lapon?

Az őszi szezonban másik nagy hobbimnak az ultrafutásnak hódolok. Több komoly verseny áll előttem, ez rengeteg munkát és felkészülést igényel, így még nem volt időm nekilátni a beszámolónak, de a téli időszakban mindenképp sort kerítek rá.

Könyv lesz belőle?

Nem kizárt, de ez még a jövő zenéje.