2007 nyarára kiléptünk az eddig megszokott kereteink közül és egy teljesen szokatlan vidékre, a Skandináv-félsziget északi részére terveztünk egy három hetes kerékpártúrát. Végül csak újdonsült feleségem, Klaudia vállalkozott velem az utazásra. Annyira elbűvölt minket az északi vidék vadsága és szépsége, hogy egy sarkköri túlélőtúra helyett egy kellemes nászútról tértünk haza.

Ha egy átlag magyar ember meghallja a „Skandinávia" szót, egy hatalmas, kietlen fagyos éghajlatú félsziget jut eszébe. Nem véletlen a sláger szövege sem: „Szóba se jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika...". Az emberek félelme Európa legészakibb vidékeivel kapcsolatban elsősorban tudatlanságukból fakad. Hajlamosak a sarkkört a sarkvidék határának tekinteni, holott még bő 2200 km távolságra van az északi sarkpont ettől a helytől. Körülbelül ugyanannyira, mint amennyire mi vagyunk a sarkkörtől.

A részletes túratervet a téli szünidőben készítettem el útikönyvek és az Internet segítségével. S egyre jobban megerősítést nyert bennem az a tény, hogy igenis jó helyre tartunk! Az elmúlt évek kerékpártúráin zsúfolt, forgalmas tengerpartokon tekerhettem, így most már egészen másra vágytam, s egyre jobban úgy éreztem, hogy mindezt ettől a túrától fogom megkapni. Hogy mit is? Nézzük csak mit is tud nekünk Skandinávia nyújtani:

• hatalmas erdőségek háborítatlan nyugalmát és gazdag állatvilágát
• kristálytiszta vizű, halban gazdag iható folyókat és tavakat
• legális és biztonságos vadkempingezést (mindhárom látogatott országban törvénybe van iktatva a „szabad területfoglalás joga", miszerint közterületen (kivéve lakott területek) bárki kempingezhet (az általános szabályok betartásával)
• biztonságot (mindhárom ország a bűnügyi statisztikák legvégén kullog, a bűnözés számukra majdhogynem ismeretlen fogalom)
• éjféli Napot (a sarkkörön túl június-július hónapokban egyáltalán nem nyugszik le a Nap)
• kisforgalmú, de jó minőségű utakat (ez minden bicajos álma).

Észak-Európában elszigeteltségük, kis népességszámuk és népsűrűségük ellenére nagyon fejlett jóléti társadalmak élnek. Magán a Skandináv-félszigeten 2 ország található. Nyugaton a hegyes, fjordokkal szabdalt 4,5 milliós népességű Norvégia, Európa egyik leggazdagabb országa, ahol az Európai Uniós népszavazás negatív eredménnyel zárult, keleten pedig a hatalmas fenyőerdőkkel borított Svédország, a legnagyobb területű és népességszámú skandináv ország. A félszigetet a kontinenssel Finnország kapcsolja össze. A két utóbbi ország az EU tagja, bár az eurót csak a finnek vezették be, a svédek megtartották saját nemzeti valutájukat.

A könyvek természetesen kitértek a várható időjárásra is, melyből megtudhattuk, hogy aggodalomra azért nincsen ok, megfagyni nem fogunk, ugyanis északon, ha hidegebb is, de viszonylag stabil az időjárás. Köszönhető ez az Észak-Atlanti (Golf) tengeráramlásnak, mely az Északi-Jeges-tengert egész évben fagymentesen tartja, s megakadályozza, hogy drasztikusan ingadozzon a hőmérséklet. Alapvetően elmondható, hogy Skandinávia déli féltekéjén alig érzékelhetően van csak hűvösebb nyáron, mint nálunk, északra utazván ez már szembetűnőbb, a Lappföldön átlagosan 12-17ºC, de a tavak vize mindössze 12-15ºC –os. Norvégiában van a leghidegebb, 8-15ºC, itt a legváltozékonyabb az időjárás és itt a legnagyobb a csapadékhajlam is. Mivel a Nap 24 óráig fent van az égbolton, a hőmérséklet napi ingadozása minimális. Az Északi-Jeges-tenger hőmérséklete általában nyaranta 12ºC.

A téli hónapokban gondot fordítottuk a megfelelő ruházat megvásárlására, hisz ilyenkor lehet a legjobban tesztelni ezeket a holmikat. A hidegre neoprene térdvédőkkel, szélálló softshell dzsekivel és polárpulcsival, az esőre pedig Gore-Tex betétes cipővel, és jó minőségű esőkabáttal készültünk. A felszerelést – az enyhe tél ellenére – módunk volt többször az északihoz hasonló időjárási viszonyokban tesztelni.

A tavaszi hónapokban megkezdtük a fizikai felkészülést, minden hónapban beiktattunk egy kerékpártúrát.

Én az utolsó hónapokban lelkileg is nagyon készültem, már iszonyatosan vártam, hogy végre kikerüljek ebből a forgalmas budapesti mókuskerékből. Napi rendszerességgel nézegettem az északi webkamerákat, figyeltem hogyan hosszabbodnak a nappalok, s hogyan javul az időjárás. Aztán eljött az a pillanat, mikor már az észak-norvég gyerekek este 11-kor is napsütésben fociztak, s ekkor már nagyon éreztem, hogy nekem is köztük a helyem.

Végre elérkezett június 23-a a névnapom és Szent Iván éj, az év leghosszabb napja és legrövidebb éjszakája. Az iskolában befejeztük a munkát, s másnap már úton is voltunk az Éjféli Nap Birodalmába!