9. nap (2007. július 2. – hétfő) - Norvégia
Kaamanen – Karigasniemi – Karasjok - Skoganvarra
Táv: 140,7 km

Reggel ismét borult idő köszönt ránk. Már lassan egy hetet töltöttünk el az Északi Sarkkör közelében, s eddig igazán jó időnk még nem volt. Ma már nagyon reménykedünk, hogy végre kisüt a Napocska!
A sátorbontás és összepakolás – „hála" a szúnyogoknak – ismét rekordidő alatt megvan, s már nyomjuk is Norvégia felé. Roppant dombos lett a terep, még a tegnapi szakasznál is jóval nagyobbak az emelkedők, de hála az égnek ma már szélcsend van. Egy autóspihenőben reggelizünk, bár itt sem hagynak békén minket a szúnyogok. A forgalom nem túl nagy, mégis sokkal többen járnak errefelé, mint még tegnap a pokka-i úton. Délelőtt még egy szemerkélő eső elkap minket, aztán csodák csodájára elkezd szakadozni a felhőzet. Már lassan delet üt az óra, mire egy hatalmas domb tetejéről megpillantjuk a határállomást.

Az utolsó finn „város" Karigasniemi, szokás szerint csupán néhány épületből áll, no meg egy jó kis Kuukkeli Marketből, ami egyetlen finn városból sem hiányozhat. Mivel köztudott, hogy Norvégia a világ legdrágább országainak egyike, nem bízunk semmit a véletlenre, nagybevásárlást tervezünk. 26 eurót hagyunk itt, veszünk mindent, mi szem szájnak ingere: kenyeret több napra, konzerveket, sőt még Pirkka márkájú zacskós tésztát is. Ez az áruházlánc saját márkája, mely szokás szerint jóval olcsóbb a többinél. Egyetlen dolgot viszont sehol nem lehet Finnországban kapni: mogyorókrémet.

Ahogy átlépjük a Teno-folyót, a táj gyökeresen megváltozik. A következő emelkedőre felkapaszkodva kitárul előttünk a hatalmas völgy a kristálytiszta folyóval, a fenyvesek helyét csenevészebb cserjék veszik át. Norvégiában az útminőségre nem sokat adnak, egy szűk, döcögős, és egyre forgalmasabb úton haladunk az első város irányába.

Mire Karasjokba érünk szépen kisüt a Napocska és egyszerre olyan melegünk van, hogy meg is szabadulunk a hosszúnadrágunktól és a pulcsitól. Ez a hangulatos és szép norvég város az itt élő lapp közösség egyik központja. Itt található a lapp kisebbség parlamentje, a Sameting és egy híres Lapp Múzeummal is büszkélkedhet. A főtér mellett több turistabusz is parkol, de e nélkül is elég nagy az élet. Benézek ez első szupermarketbe, s meglepve tapasztalom, hogy az itteni árak alig magasabbak, mint Finnországban, vagy Nyugat-Európa bármely országában. „Azért itt sem fogunk éhen halni".

A pihenő után egy emelkedőn szeretnénk elhagyni a várost, de a kerékpárút tele van üvegszilánkokkal, így kapok egy első defektet, melyet a lapp múzeum mellett szerelünk meg. Az itt élő lappok fő tevékenysége a rénszarvas-tenyésztés. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a környéken – a délebbi vidékekkel ellentétben – nem sok szabadon rohangáló rénszarvast láttunk. Utoljára még Kittilä környékén, ha jól emlékszem. Az útikönyv szerint Karasjok rénszarvas-vágóhíddal is büszkélkedhet. Diát már reggel óta ezzel húzom, hogy meg kell nézni, de most így a defekt után már nincsen kedvem megkeresni. Inkább elkezdjük a kapaszkodást fel a magas fennsíkra, de a 10 km-es emelkedőn ismét leereszt az elsőm. „Ez nem lehet igaz". Szép az idő, hátszél van, mégsem tudunk haladni! Újabb szerelés, majd repesztünk tovább, mint a gép. 28-30-as átlaggal száguldunk a fjordok felé. Délután három óra tájékán a távolban feltűnnek a Skandináv-hegység első vonulatai. Nem magasabbak 800-1000 méternél, csúcsukat mégis olyan hótakaró fedi, mintha csak az Alpok 2500-asai lennének. Csodálatos látvány!

Itt már nincsenek fenyvesek, így hatalmas távolságokra ellátni. Folyamatosan ereszkedünk a tengerszint felé, útközben a mellettünk lévő Porsangen-folyó hol szűk szurdokszerű völgyben tűnik el, hol pedig hatalmas tóvá szélesedik. Este 6 óra környékén a Skytefelt tájvédelmi körzet határában egy katonai területet keresztez utunk, ahol elvileg tilos a fényképezés. Mivel – mint Norvégiában minden – ez is elég nagy területű, nem tekerünk át rajta, hanem – nem törődve a tiltó táblákkal – közvetlenül a tóparton verjük fel a sátrunkat. Eszményi táborhelyünk van a csökevényes nyírfák és cserjék között a fantasztikusan zöld fű és az égszínkék tó kontrasztját a szemközti 1000 méter feletti havas csúcs teszi teljessé. Szúnyogok azért vannak bőven, de nem olyan sokan, mint Finnországban. Olyan jó az esti napsütésben kiülni a tópartra teljes magányban és nyárson kolbászt sütni, finom pirított kenyeret és paradicsomot enni hozzá. Este még megfürdünk a tó 12 fokos vizében, majd lepihenünk. Azonban mindketten tudjuk, hogy ez az éjszaka más lesz, mint az eddigiek. Hiszen az elmúlt estéken vastag felhőtakaró takarta a Napot, ma viszont csodálatosan kék az ég. Be is állítom éjfélre az órámat, s abban a reményben térünk nyugovóra, hogy pár óra múlva hatalmas látványban lesz részünk.

Estig megtett összes táv: 1045,2 km.

10. nap (2007. július 3. – kedd)- Tovább észak felé a Porsangen partvidékén
Skoganvarra – Lakselv – Olderfjord – Skarvberg-tunnel – autóspihenő a Nordkapp felé vezető út mentén
Táv: 116,6 km

Éjfélkor szól az ébresztő! Kipattannak a szemeim és fél perc múlva már csodálom is az éjféli Nap fantasztikus jelenségét, ahogy északról bevilágítja a tájat. A tó ezer színben játszik, a napközben mélyzöld fű aranysárga színben ragyog. A szemközti hegyen csillognak a hófoltok. Gyorsan ébresztem Diát is, aki – ha nehezebben is – de előbújik a sátorból, hogy megcsodálja ezt a fantasztikus és leírhatatlanul szép jelenséget. Az éjféli Nap egy olyan jelenség, amiről számos könyvet el lehet olvasni és számtalan fényképet meg lehet nézni, de ha az ember nem éli át egyszer, akkor hiába minden magyarázat és minden kép. Ezt egyszer az életben mindenképpen meg kellene tapasztalni mindenkinek, milyen ott állni a fényes norvég éjszakában. A csöndet csak a madarak hangja töri meg, csodálatosan nyugodt minden. A látvány nagyon hasonlít az alkonyhoz, de mégis több annál. Hiszen tudjuk, hogy maga a naplemente nem következik be. Dia sorra készíti a fotókat, amik csodálatosak ugyan, de azt az érzést, amit nekünk az éjféli Nap adott, azt ezek sem tudják visszaadni, csupán megközelíteni.Annyira felborította a bioritmusomat az éjfél után fenn tündöklő fényes Nap, hogy az éjszaka hátralevő részét forgolódással és felületes alvással töltöm.

Fél 8-kor kelünk, s repesztünk tovább a hátszéllel Lakselv felé. A Porsangen-fjord csücskében lévő városka saját reptérrel büszkélkedhet. Norvégiában a fjordokkal nehezített közlekedés miatt minden valamire való városnak van légikikötője. Ez már egy igazi norvég kisváros színes házakkal és kevés emberrel. Találunk egy Coop supermarketet, de csak tejet veszek 13 koronáért a reggelihez, hiszen még bőven akad a finn készletünkből. Ma is csodálatosan süt a Nap, de olyan csalóka érzés ez, mintha magashegységben lennénk. Egyrészt égeti bőrünk, de azért érezzük, hogy nincs olyan meleg.

Reggeli után nekivágunk a több, mint 100 km hosszú és helyenként 10-15 km széles Porsanger-fjord nyugati partvidékének. Az út erősen hullámzik, néhol keményen felkapaszkodik a sziklás partoldalba, máskor egészen közel halad a fjordhoz. Nagyon hosszú idő után ismét látunk rénszarvasokat, az egyikük közvetlenül a tenger partján, néhol a vízben fut. Kicsivel odébb lapp kereskedők jurtái állnak. Errefelé már a forgalom is növekszik, egyre több lakóautós és buszos halad el mellettünk, s tudjuk, hogy a Nordkapp közeledtével számuk egyre csak növekedni fog. A szél is fordul, az eddigi hátszelünk helyett a tenger felől sós északkeleti légáramlat érkezik. Falvak nem nagyon vannak, csupán egy-két ház árválkodik itt-ott, embert nem igen látunk. Néhol egy-egy norvég nyírja a füvet rövidnadrágban hófehér, meztelen felsőtesttel, amiből arra következtetünk, hogy errefelé ez a 15 fok kemény kánikulának számít. Lakselv után nem sokkal elérjük a Stabburdalen Nemzeti Parkot, mely arról híres, hogy itt található Európa legészakibb tűlevelű erdeje. A túra tervezésekor úgy gondoltam, hogy innen északra már csak a kopár tundra uralja a tájat, hiszen a magashegységekben általában a tűlevelű törpefenyő a legmagasabb lépcsőfok, de rá kellett jönnöm, hogy mekkorát tévedtem. Nyírfák és csenevész – számomra ismeretlen – lombos cserjék még javában élnek ezen a tájékon.

A 70. kilométerünknél egy autóspihenőben ebédelünk pár német turistabusz társaságában. Itt Norvégiában kb. 30-40 km-enként nagyon kultúrált és tiszta mellékhelyiséggel és padokkal ellátott pihenőhelyek vannak, ahol bárki megpihenhet, sőt akár meg is éjszakázhat. Ebéd után a közeli tóban kimossuk a ruháinkat, majd kifekszünk a Napra. Két dolognak tudunk nagyon örülni: egyrészt annak, hogy nincsenek szúnyogok, másrészt pedig annak, hogy végre lehet napozni. Ruháinkat a Nap és a szél pillanatok alatt megszárítja. Fél háromkor indulunk tovább. Kb. fél óra alatt beérünk Olderfjordba, mely a Porsangen egyik mellékfjordjában, fontos útelágazásnál épült városka. Itt ágazik le ugyanis az a 125 km-es festői útvonal, mely egyenesen Európa legészakibb pontjához vezet.

Egy ajándékboltban érdeklődik Dia, hogy hol található a legközelebbi bolt. A hölgy készségesen válaszol: „Honningsvågban 95 km-re innen, de a benzinkúton lehet egy-két dolgot venni". „De jó lehet itt lakni" – gondoljuk magunkban. Itt aztán nem lehet „csak úgy átugrani a közértbe", mint otthon. Veszünk fel jéghideg forrásvizet, aztán – ahogy eddig is tettük – irány észak! Egy emelkedő után visszaereszkedünk a Porsagen partvidékére. Dombos az út, de gyönyörű. Az öblökben halászhajók ringatóznak, zsákmányuk hatalmas állványokon szárad a part mentén. Itt-ott színes faházak állnak szétszórtan a füves partszakaszon, felettünk sziklás, cserjével benőtt hegyek sorakoznak. „Remélem még este is találkozunk velük, ugyanis a tészta megfőzéséhez tűzifára lesz szükségünk". Egy hosszú szakaszon meredek, sziklás parton haladunk, szerpentinen a tenger felett. Itt is találkozunk 3 rénszarvassal. Mire elővesszük a fényképezőgépet, megfutamodnak a büdös dögök! Mindig ezt csinálják. Bezzeg az autósoktól nem félnek! Csak tőlünk, bicajosoktól. Ilyet még bizonyára nem láttak! De ezúttal nem hagyom magam. Lepattanok a bicóról és utánuk iramodok a meredek, füves emelkedőn. A három megrémült állat is kapcsol, s bármilyen jó futó is vagyok. simán leráznak a meredek kaptatón. Dia persze rögzíti az egészet, s fényképekkel konstatálja, hogy milyen mértékben nőtt a különbség köztünk.

Egész délután csak egyet pihenünk a tengerpart sziklás kövein. ¾ 5-kor elérjük a Skarvberg-alagútat. Lámpákat felcsatoljuk, így vágunk neki az 5800 méteres földalatti folyosónak. Ezen a részen a sziklafal meredeken szakad a tengerbe, így az út építőinek nem volt más lehetőségük. Az alagútban roppant hideg van, akárcsak egy barlangban, az aszfalt végig nyirkos, és sok helyütt csepeg a víz a mennyezetről. De mégsem ez volt számomra a legfurcsább dolog benne. Már jócskán bent jártunk, amikor úgy éreztem, hogy valami nem stimmel. Idő kellett, míg rájöttem mi az. Lassan már 10 napja nem láttam sötétséget, ez az, ami zavart. Csupán egy halvány lámpasor világított az alagút tetején, tisztára éjszakai hangulatot varázsolva. Nem sokkal később egy rövidebb, mindössze 500 méteres kis alagúton is áthaladtunk. Forgalom többnyire csak hátulról van, lakóautók és buszok sokasága megy éjféli Napot nézni a Nordkappra. Nekünk ebben csak holnap lehet szerencsénk, ha az idő is úgy akarja. A sziklás partszakaszokat három csodálatos öböl tagolja. A harmadikban állítjuk fel sátrunkat közvetlenül az út mellé. A jelek alapján ez már bejáratott táborhely. Építettek tűzrakóhelyet, tűzifa is oda van készítve, s a sátornak is van sima, füves terület. Élünk a szabad területfoglalás jogával. Itt már nincsen szúnyog! Milyen régóta várjuk ezt a pillanatot. Nyugodtan nyitva lehet hagyni a sátrat, hadd szellőzzön. Maggi tésztát főzünk vacsorára, majd pedig lesétálunk a Jeges-tengerre fürödni. Nem is olyan vészesen hideg a víz! Pláne, hogy este is nagyon kellemes az idő. Remélem, most éjszaka is lesz éjféli Nap! Állítom is az órámat. Hihetetlen, de innen már csak 97 km-re van a Nordkapp!

Estig megtett összes táv: 1161,7 km.