12. nap (2007. július 5. – csütörtök) - Irány dél!
Skarsvåg – Honningsvåg – Kåfjord - Repvåg
Táv: 78,8 km

Fél 11-kor kelünk. A tőlünk alig 5 méterre lévő országúton már megindult a forgalom, de minket eddig nem igazán zavart. Az idő sokat romlott a tegnapihoz képest, a sziget belseje ködbe burkolódzik, a látótávolság alig 50 méter, s mindehhez nagyon erős szél is társul. Délután fél egykor érjük el a sziget túloldalán fekvő Honningsvåg-ot. Élelmiszer-készletünk fogytán van, így nagybevásárlást tervezünk. 2 és fél napra előre meg kell venni a táplálékot, számításaink szerint a következő vásárlási lehetőség Altában van, innen 210 km-re. Megörülve annak, hogy sem az alagútért, sem pedig a Nordkapp-ért nem kellett egyetlen koronát sem fizetnünk, mindet összevásárolunk, mi szem-szájnak ingere. Összesen 250 koronát (kb. 8000 Ft-ot) hagyunk a boltban. Ugyanakkor a táskánkban az élelmiszer szállítására alkalmas rekesz újból csordultig van. A parkban ebédelünk, majd még egyszer utoljára lemegyünk a kikötőbe, ahonnan szinte az egész hegyoldalba épült városka belátható. Hangulatos, színes egyedi házaival belopta magát mindkettőnk szívébe. „Ha nem lenne ilyen messze biztos, hogy visszatérő vendégek lennénk" – gondoljuk. Így viszont csak reménykedhetünk, hogy még egyszer az életben eljutunk erre az Isten háta mögötti, ám annál varázslatosabb helyre.

Délután 3-kor végső búcsút intünk, veszünk még pár képeslapot, s elindulunk. Még el sem hagyjuk a várost, majdnem egy közlekedési baleset áldozatává válok, egy őrült norvég előz minket a szűk úton, majd hirtelen fékezéssel jobbra kanyarodik. Elkapom a kormányt, így milliméterekkel sikerül elkerülni az ütközést. Itt is vannak eszetlen sofőrök! Még egy utolsó képet készítünk a város előtti magaslatról, majd végleg eltűnünk a 4,5 km-es Honningsvåg alagútba. Ma laza napot tartunk, így még betervezünk egy utolsó pihenőt a hídnál, közvetlenül a hosszú, tenger alatti alagút előtt. Itt szépen süt a Nap, de a hegyek teteje, még mindig ködben van. Nagyon megszerettük a „Sziget"-et, így fájó szívvel gurulunk be az alagútba. Fél óra múlva már a szárazföldön talál minket a napsugár, Kåfjord előtt visszapillantunk a sejtelmes, felhőkbe burkolódzó szigetre, a távolban, ha nem is látjuk, de sejtjük Honningsvåg kicsiny házait. Rövid pihenővel erőt gyűjtünk, hiszen közeleg a hírhedt „Kåfjordi Gyilkos", ami hazafelé is rászolgált a nevére. A tetejéről fantasztikus a kilátás a tengerre és a szigetre, sőt még egy hatalmas rénszarvascsordát is látunk pihenni a fjellen. Innen őrült tempóval száguldhatunk egészen Repvåg-ig. Itt már találunk elegendő tűzifát, így egy szélárnyékos helyen megfőzzük a ma esti Maggi tésztánkat. Egy gyors fürdést nyomunk a tenger hatalmas hullámai között, majd visszavonulunk a szélárnyékba és eltesszük magunkat holnapra.

Estig megtett összes táv: 1355,9 km.

13. nap (2007. július 6. – péntek) - Fjordok helyett rétek, folyóvölgyek
Repvåg – Olderfjord – Skaidi - Levdun
Táv: 101,8 km

Éjszaka csúnyán beborul az idő, s reggel is barátságtalan komor felhők köszöntenek ránk. 9-kor indulunk útnak. A hátszél szerencsére, ahogy idefelé megjósoltuk, ma is velünk van. A tegnapelőtti táborhely mellett az öbölben reggelizünk, majd áttekerünk a hideg, nyirkos Sarvberg-alagúton, s 26-28 km/h-val szinte végig száguldunk Olderfjordig. Az ajándékbolt előtt tartunk egy rövid pihenőt, s nézelődünk egy keveset. Itt is megvehet mindent az ember, amit csak akar, csak ezért felesleges felutaznia a Nordkappra. Képeslapokat, hűtőmágneseket, norvég mintás pulcsikat, kitűnő minőségű polárkabátokat, sapkát, kesztyűt, könyveket, trollokat, rénszarvasos matricákat és még a végtelenségig sorolhatnám a választékot.

Veszünk fel vizet, majd újból nekiindulunk. A következő szakasz már elhagyja a Porsangenfjord partvidékét és a szárazföld belsejében hatalmas hegyek között, zöld zuzmóval benőtt, néhol cserjékkel borított mezőkön vezet utunk. Mindezt – a tenger elhagyása után – persze egy jókora emelkedővel kezdjük. 12 óra után északon kékülni kezd az ég, s hamarosan ismét ragyog a Nap. 280 méterig emelkedünk, de nem nagyon érezzük, a szél szinte röpít bennünket. Egyedül az út szélességével nem vagyunk minden esetben megelégedve. Itt a főúton már nagyobb a forgalom, s ha pont egyszerre érkezik 2 autó, vagy neadjisten kamion mellénk, az nem biztos, hogy elfér egymás mellett. „Nem tudom, miért nem tudnak ezek a norvégok egy fél méterrel szélesebb utat építeni?". A következő lakott településen, Skaidi-ban ebédelünk a benzinkút mellett. A napon nagyon kellemes az idő, de az árnyékban fázunk rendesen. Nem lehet több 10-13ºC-nál.

Délután 3-ig pihenünk, süttetjük magunkat. A nap második felében ismét egy csodálatos szakasz következik. Bár ez eddig szinte mindegyik norvég szakaszról elmondható volt. Egy gyors folyású folyó mellett halad utunk, melyen több vízesést is látunk. Az egyik elemi erővel zúdul le több, mint 20 méteres magasságból. Délután 5 óra tájban egy hatalmas fűvel borított és hegyekkel körbevett láprétre érünk. A térkép szerint a közeli Levdun falucska 385 méterrel a tenger szintje felett van, ezután már lejt az út Altáig. „Innen fantasztikusan látszik majd az éjféli Nap" – gondolom magamban, s mivel úgyis előnyben vagyunk, be is rendezkedünk egy magányosan álló, vörösre festett hétvégi ház mellé, mely nagyon jól fogja a szelet. Itt napozgatunk, pihengetünk és élvezzük a nyugalmat, majd este 7 óra tájékán lemegyünk a folyóra fürödni. Az eddigi vizekhez képest, kellemesen meleg a vize. 8 órakor megfőzzük a vacsoránkat a ház készletéből „kölcsönvett" tűzifából, ugyanis itt a réten nem sok éghető anyag van, s 9-re már a sátorban is vagyunk. Északról azonban csúnyán felhősödni kezd az éj, így legnagyobb sajnálatomra a mai éjszakai napnézés elmarad. Nem baj, legalább kialszom magam végre-valahára.

Estig megtett összes táv: 1457,7 km.

14. nap (2007. július 7. – szombat) - Őskori sziklarajzok között
Levdun – Leirbotvatn – Alta – Kåfjord - Talvik
Táv: 91,2 km

Ma aztán jól elaludtunk! 10-kor ébredünk fel! A tegnap esti felhők nincsenek sehol, ismét gyönyörű kék az ég. Egy kicsit bosszús vagyok a késői indulás miatt, de a hátszél gyorsan jobb kedvre derít. A nap első szenzációja 1 magyar rendszámú személyautó, majd nem sokkal később egy Volánbusz. Ezt a két magyar járművet láttuk egész utunk során. A hágó után lejteni kezd az út, olyannyira, hogy Leirbotvatn falu mellett lévő tó partjára 64 km/h sebességgel érkezünk. Köszönhetjük ezt a domb mellett a hátszélnek is. A tóparton reggelizünk, innen már csak egy kis dombvonulat választ el minket az Altafjord partvidékétől. Finnmark tartomány kulturális központja a róla elnevezett fjord partján fekszik. 18 500 lakosú, ha jól emlékszem, utoljára Rovaniemi volt hasonló kategóriájú város. Ez a lélekszám természetesen itt már nagyon nagynak számít, egy ekkora városnak itt már önálló reptere van, napi 5-6 közvetlen oslo-i összeköttetéssel. A fjord partján hosszasan elnyúló városról van szó, melyet elválaszt az Alta-folyó, a világ lazacban leggazdagabb folyója. Hosszasan tekerünk be a szűk úton a városba, követjük a „Sentrum" táblákat, azonban amikor beérünk, nagyon meglepődünk. Semmi tér, városháza vagy ilyesmi. Ennek a városnak nincs is központja! Egy nagy bevásárlóközpontot azért találunk, ahol fel tudjuk tölteni a készletünket. Innen már remélhetőleg minden nap egyszer találunk boltot, de azért nem bízunk semmit a véletlenre!

Délután fél 4-kor az Alta Múzeum előtt állítjuk le kerékpárjainkat. Alta büszkesége a Hjemmeluft sziklarajzok. Eddig több, mint 2000 rajzot tártak fel (Kr.e. 4200 és 500 között készültek), ezek közül 500 látható az Alta Múzeumban. Magában az épületben azonban csupán egyetlen sziklát találunk telerajzolva. Helyette a II. világháború itt lezajlott pusztításait mutatja be. Dia szerint képtelenség, hogy az UNESCO világörökség részeként nyilvántartott sziklarajzok a szabadban legyenek. Márpedig, ha itt nincsenek, akkor ott kell lenniük. A múzeum teraszáról pazar kilátás nyílik az Altafjordra. Innen egy jelzett ösvény indul a tenger irányába, amely mentén megtaláljuk azt, amit kerestünk. Ezeket a sziklákat tényleg nem lehetett volna elszállítani! A legtöbb rajz rénszarvasokat ábrázol. A legötletesebb, egy halászcsónak, a múzeum szimbólumává vált. Ezt is megtaláljuk. Kb. 2 kilométeres az ösvény, a végén már kicsit uncsi a sok-sok rénszarvas. A múzeum melletti parkos részen ebédelünk este fél 6-kor, majd indulunk tovább.

Dombos terep köszönt ránk a következő szakaszon. A következő falcsuka és a róla elnevezett fjord neve már ismerősen cseng, ez a híres Kåfjord. Furcsa, hogy ilyen nevű fjorddal és faluval 2 nappal ezelőtt már találkoztunk! „Ezeknek a norvégoknak annyi fjordjuk van, hogy már el sem bírják nevezni őket" – nevetünk magunkban. Ennek a Kåfjordnak a nevén kívül más büszkesége is van, itt állomásozott a II. világháború idején a leghíresebb német hadihajó a Tirpitz. Régen fontos bányásztelepülés volt, ma már csak egy 150 lakosú nyugodt kis fatemplomos falucska. Bár a Tirpitz Museum táblát megtaláljuk, későre jár már az idő, így ezt kihagyjuk. Csodás sziklás partszakasz következik, hatalmas kilátással a tengerre. Alta után 30 km-rel találunk táborhelyet egy eldugott, köves partszakaszon, mely pontosan kelet-nyugati irányú és észak felé néz. Ennél jobb helyet nem is találhattunk volna. Még Altában virslit vettünk vacsira, de mustárt nem lehetett 500 grammosnál kisebb kiszerelésben vennünk. Ráadásul valami irtózatosan pocsék itt a mustár. Ki is dobjuk az egész flakont. Dia kimossa ruháinkat a tengerben, majd kiülünk a kövekre és élvezzük az esti napsütést. A Nap 10 óra környékén eltűnik egy 900 méter magas hegyvonulat mögé, de pályájából látszik, hogy hamarosan visszatér. Állítom is az órámat! Estén még hosszasan ücsörgünk a parton. Egy kis halászcsónak úszik el előttünk, vidáman integető norvég halásszal, kicsit odébb pár fiatal srác horgászik. Az egyikkel sikerül alapszinten elbeszélgetnem angolul. Itt azért már nagyobb az élet, mint a Nordkapp környékén.

Estig megtett összes táv: 1549,0 km.

15. nap (2007. július 8. – vasárnap) - Túl messze volt a gleccser
Talvik – Bognelv – Alteidet – Bjuforden – Øksfjordøkulen-gleccser - Alteidet
Táv: 80,9 km

Éjfél után nem sokkal ébreszt az órám, s láss csodát a Nap csodálatosan ragyog a tenger felett, melyen hosszú aranyhíd húzódik egészen a sátrunkig. Bár ez már korántsem az első éjféli Napunk, mégis képtelen vagyok megunni ezt az egyedi jelenséget. Hosszasan szemlélem a vörösen izzó tájat, s természetesen Diát is ébresztem. Az alvással persze ezután megint gondjaim vannak, pláne hogy 2 óra tájban pontosan olyan szögben érkeznek a napsugarak, hogy a szúnyoghálón keresztül telibe bombázzák hálózsákjainkat. Többször arra ébredek, hogy hófehéren világít a sátor belső ponyvája, mintha valaki egy hatalmas reflektorral világítana be az ajtón.

Ez az éjszaka is felületes alvással telt számomra. Reggel ½ 9-kor kelünk, az éjféli Nap már megszárította a kimosott ruháinkat. Betekerünk Talvikba, hátha találunk egy boltot. Találunk is, de vasárnap lévén sajnos zárva van. Nem lesz tej reggelire! A falu után útfelújítás van, egy pár kilométeres szakaszon teljesen felmarták az aszfaltot. De úgy látszik nem csak a burkolatot javítják, hanem szélesítenek is, ami itt a sziklás, meredek hegyoldalban nem kis teljesítmény. Nemsokára az Altafjord egyik mellékága, a 30 km hosszú és mindössze 1-5 km széles Langenfjord mentén folytatjuk utunkat. Nagyon jó a kilátás a szemközti havas hegycsúcsokra. Egy buszmegállóban reggelizünk. Süt a Nap ezerrel, de még hűvös van. Pláne, hogy a hegyek miatt az út egy részét árnyékban kell megtenni. De a Langenfjordban visszajön a tegnapi északkeleti hátszelünk, így ismét 28-30-cal száguldunk, és hamarosan elérkezünk a fjord csúcsánál fekvő Bognelvbe.

Bármilyen furcsának tűnik, de a hatalmas hegyek ellenére, egyik fjordból a másikba viszonylag alacsony hágókon lehet átjutni. Jelen esetben mindössze egy 70 m magas vonulatot kell megmásznunk a szemközti fjordig. A hágó tetején lépünk át Norvégia legészakibb, Finnmark nevezetű tartományából Troms-ba. A határt a táblán kívül hatalmas kőoszlop is jelöli.

Nem gurulunk le a következő fjordba, hanem egy mellékúton Európa egyetlen olyan gleccsere felé vesszük az irányt, melynek közvetlen kapcsolata van a tengerrel. Ez persze megint egy jókora emelkedőt eredményez. Tudván, hogy ugyanerre fogunk visszafelé is jönni, biciklistáskáinkat elrejtjük az út menti bozótosba. Így már sokkal könnyebb megmászni a 3 km-es meredek emelkedőt, ami után ugyanilyen keményen lejt az út a fjord felé. Már-már majdnem elérjük a gleccserhez legközelebb eső parkolót, amikor érzem, hogy első kerekemmel nincs minden rendben. Leeresztett. Ennél jobbkor nem is tehette volna, ugyanis a szerelőkészletünket fent hagytam a táskámban. Ez a felettébb bosszantó helyzet eléggé elcseszerintette a kedvemet. A parkolóban otthagyjuk a bicajokat. Zárakat sem hoztunk, így csak egy gumipókkal „zárjuk le" őket. Errefelé nem szokás lopni. Kissé meglepődök, mikor látom, hogy a már szabad szemmel is jól kivehető, hatalmas, tengerbe csorgó jégtömeg az útjelző tábla szerint 7,8 km (2-3 óra) egy irányba. Az én útikönyvemben nem ez szerepelt! No mindegy, ha már itt vagyunk, meg kell nézni. Nehéz gyaloglóterep vár ránk. Sziklás, bozótos az ösvény és nagyon-nagyon sok a légy és a bögöly. Néhol egészen fent kanyarog utunk a hegyoldalban, másutt pedig szinte szorosan a tengerparton. Csakúgy, mint kerékpárral, utunk itt is szinte 100 méterenként keresztez egy gyors folyású patakot, ami kristálytiszta ivóvizet szállít a tenger felé. A túra legérdekesebb része az egyik nagyobb patakon való átkelés volt. Mikor odaértünk nem hittünk a szemünknek. A gyorsan lezúduló, kb. lábszárközépig érő jéghideg patakon nyoma sincs a hídnak. Két partján oszlop, kötéllel összekötve. A cipő fűzővel összekötve a vállra, vagy a nyakba kerül, s keményen markolásszuk a kötelet, hogy ki ne vigye a sodrás jégkockává fagyott lábunkat. Jó kis muri! Két óra megfeszített gyaloglás után végre elérjük a gleccsert, mely egy 1000 méter feletti hatalmas jégmező egyik nyúlványa. A közepén beszűkül, itt egy hatalmas vízesés zuhan alá, majd ismét kiszélesedik. A tengert jókora szakaszon „gleccser színűre" festi a kiolvadó jégtömeg. Olvad is rendesen, hiszen ma van az északi kalandozásunk legmelegebb napja, úgy 20-25ºC környékén járhat a hőmérő. Izzadunk is rendesen. Megpróbálom megközelíteni a gleccsert, de a csúszós sziklákon nem jutok el közvetlenül a jégig. Leesni pedig nem volna jó, mert alattam 5 méterrel a jéghideg a gleccservíz. Nem biztos, hogy ki tudnék úszni belőle!

Egy jól megtermett sziklán ebédelünk, majd délután 4-kor elindulunk visszafelé. Én gyorsabbra veszem a tempót, s a terv szerint feltolom a bicajomat, ameddig tudom, Dia meg majd jön a sajátjával utánam. Így is kb. 1 óra 45 perc az út a parkolóig. Útközben jókat kortyolgatok a patakokból. A legyek meg eszméletlen mennyiségben jönnek. Ahogy tolom fel a gépem az emelkedőm kb. 5 másodpercenként leütök egyet a kerékpárt toló kezemről. Szerintem életemben ma okoztam a legtöbb légynek a halálát. Felérek a domb tetejére, s már nagyon kezdek aggódni, hol jár Dia ilyen sokáig?! Kb. 1 km-re vagyok a csomagoktól, mire befut. Kissé eltévedt a dzsungelben. ¾ 7-kor nekiállunk bicajt szerelni, bekerül a Honningsvåg-ban vásárolt gumi, melyet Dia kifejezett kérésére vettünk meg, s egy óra múlva már a Burfjord partján keressük a táborhelyet. Találunk is egy nagyon jó placcot egy halászkunyhó mellett, közvetlenül a vízparton. Még saját csónakunk is van. Ilyen melegben határozottan jól esik a fürdés. Bár a víz hőmérséklete állandó 12ºC, így a betervezett úszás azért elmarad. Este még Altában vásárolt spagetti konzervet melegítünk, melynek ízvilága nem nyerte el túlságosan a tetszésemet. Dia ismét mos. Este még kiülünk egyet a partra és élvezzük a napsütést 10 óráig, ekkor ugyanis a Napocska eltűnik egy hatalmas havas hegycsúcs mögött. Bár ma nem sokat tekertünk, ez a gyalogtúra nagyon sok erőnket felemésztette, így jó megpihentetni fáradt testünket.

Estig megtett összes táv: 1629,9 km.