Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 dscn9055

Kis-Kaukázus, Vardzia 2/2.

Geghardt kolostor 2018. július 19. – délelőtti órákban

Még a szavam is elállt, amikor megpillantottam a kopár völgy végében megbújó félig a sziklába faragott kolostorkomplexumot. A 10-13. században jellegzetes örmény vonásokkal épült, szabályos kúp alakú toronnyal büszkélkedő, a tájba tökéletesen illeszkedő épület egy pillanat alatt rabul ejtett. Pedig hosszú, nehéz út vezetett idáig Örményország legmagasabban fekvő területein át.

Miután Vardziából visszagurultunk az elágazásig, s megkezdtük az útunkat a határ irányába, keményen emelkedő tendenciát mutatott az út. Hamar magunk alatt hagytuk a Kura-folyó 1200-as magasságát, az utolsó grúz város, már a fennsík szélén 1700 méteres magasságban feküdt. Tovább emelkedve jelentősen megváltozott körülöttünk a táj. A zöldellő folyóvölgyek felett végtelen puszták uralták a látóhatárt, s a környező hegyek magassága már bőven elérte a háromezerötszáz métert. Örményország eleve nagy tengerszint-feletti magasságon található, hiszen fővárosa is a mi Kékesünk tetejét súrolja. Ám északnyugati, Törökországgal és Grúziával határos területein a síkságok is meghaladják a kétezer méteres magasságot. Ennek a fennsíknak a peremére kapaszkodtunk fel, s nagyjából ötven kilométer hosszan haladtunk ebben a magasságban. Naplemente előtt nem sokkal értük el a határállomást, ahol szerencsére gyorsan bebocsájtást nyerhettünk az országba. Ám a végtelen pusztaság könnyű préda a határsértőknek, így az örmények mozgó egységei még a nap folyamán kétszer ellenőriztek minket, mielőtt beértünk volna az első faluba. Az útminőség a határállomásra vezető grúz úttal sem vette fel a versenyt. Tele volt minden kátyúkkal, így kevésbé tudtuk befogadni a körülöttünk elterülő hatalmas pusztaság méreteit. A zöld domboldalakon hatalmas marhacsordák legelésztek, s minden irányban több tíz kilométerre el lehetett látni. Az első örmény falucskába éppen akkor érkeztünk meg, amikor a juhok és szarvasmarhák a legelőről hazatértek, hatalmas forgalmi dugót okozva ezzel. Lépésben haladtunk a többszáz egyedet számláló csordák között, míg egyszer csak egy vad kutya ugrott oda közénk. Dia ijedtében berántotta fékét, s a tehénszaros úton blokkoló első kerék miatt hamar az aszfalton találta magát egy csúnya, vérző sebbel a térdén. Már csak ez hiányzott nekünk! Eleve igyekeztünk, hiszen szerettünk volna még naplemente előtt vízre és táborra lelni. Bevallom én is túlidegeskedtem a dolgot, így nem túl jól reagáltam le a balesetet. Így az egyébként is meglehetősen hűvös este, így rideg hangulatban telt.

dscn8956

Másnap epekedve vártuk, hogy a felkelő Nap fényei melegséget varázsoljanak a fagyos éjszaka után. A délelőtt dombos, kellemetlen terepet hozott, meredek emelkedőkkel, döglődő Zil-ekkel és török kamionokkal, akik – mint már említettem – kizárólag ezen az úton, Grúziát érintve érkezhetnek meg az örményekhez.

Az egyharmadnyi Magyarország területén élő 2,9 millió lakosú Örményország – Grúziához hasonlóan – elég érdekes és egyedi minden tekintetben. Csakúgy mint a grúzoknak, nekik is saját nyelvük és semmi máshoz nem hasonlítható saját írásmódjuk is van. A viharos történelmű kicsiny állam szinte mindenfajta megszállást megélt az idők folyamán: perzsák, arabok, szovjetek. A három kaukázusi ország közül ők élnek a legnagyobb szegénységben, a nettó átlagfizetés alig éri el a 75 ezer forintot havonta. Pénzük a dram árfolyama még a mi forintunknál is gyengébb, 1 dram mindössze 60 fillért ér. Míg a grúzok kereskedelmi kapcsolataik révén, az azeriek pedig a Kaszpi-tenger alatt található jelentős mennyiségű kőolaj révén viszonylagos gazdagságban élnek, ide már nem sok jutott. Egyetlen fellelhető nyersanyaguk a földgáz, így szinte az összes jármű át van alakítva gázüzeművé.

Az örmény nép viszont a szegénység ellenére is emelt fővel jár. „Egy nép – egy kultúra” – hirdetik büszkén az ország jelszavát. Nem véletlenül. Lehetetlen nem észrevenni az örmények patriotizmusát, mely egyszerre válthat ki csodálatot és csodálkozást. Büszkék nemzetükre, országukra, múltjukra és ezt fennen hirdetik is. Megbecsülik ősi kultúrájukat, mely sokezer éves múltra tekint vissza. Ne feledjük, Örményország volt az első állam, mely felvette a kereszténységet: ez 301-ben történt. Örményországról azt szokás mondani, hogy a „Kövek országa”, amely elnevezést a vadregényes kopár, sziklás hegyekről és vulkanikus képződményeiről kapta.

Nagyjából 40 kilométert haladtunk még a fennsíkon, miután végre megkezdődtek a lejtők. Igaz csak 1500 méterre gurultunk vissza, de a tájkép alapvetően megváltozott. A zöld szín eltűnt, helyette kopár sárgás kiégett pusztaságok vették át a helyét. Előttünk ott magasodott az Aragats vulkán hatalmas kiterjedésű kúpja, melynek kerülete mintegy 200 kilométer, ez egyötöd része az egész ország teljes területének. Sajnos a négyezres csúcsokat nem láthattuk, vastag felhőbe burkolóztak, így csak remélhettük, hogy 3 nap múlva, mire odaérünk, már jobb lesz az időjárás.

Az első lényeges találkozásunk az örmény valósággal Gyumri városában volt. Elég lepusztult állapotban találtuk az ország második legnagyobb városát, romos épületekkel, ócska járművekkel és széttöredezett utcákkal. Az úton olyan régi buszok közlekedtek, melyhez képest a gyermekkorom Roburjai is újnak számítottak. A gáztartály persze mindegyik tetején ott virított. A belvárosban sikerült pénzt váltanunk, valamint megnéztünk két – szebb időket is megélt – templomot. Muszáj volt vásárolnunk, hiszen a fővárosig tartó 150 kilométeres szakaszt nem a főúton, hanem a közvetlenül a török határ mellett szaladó mellékúton terveztem, melynek mentén csak apró falvak találhatóak. Szerencsénk volt, hátszél segítette utunkat, így jól haladtunk a néptelen mellékúton, s este is szuper táborhelyet sikerült találnunk egy kis házikó szomszédságában. A lemenő nap fénye megvilágította a hósapkát Törökország keleti határvidékén található Ararát-hegy tetején, így fantasztikus látványban volt részünk.

dscn8965

Túránk 12. napján már Örményország fővárosa, Jereván elérése volt a cél. A város előtt 60 kilométerrel sajnos véget ért a jó kis mellékút-feeling, egymást érték a nagyvárosok. Amarvirben bőségesen megreggeliztünk, majd Ecsmiadzinben megcsodáltuk a világ legrégebbi keresztény székeshegyházat, mely 303-ban épült. Az állványzattal körbevett ódon épület nem volt valami nagy szám, de csodás parkot és melléképületeket építettek köré. S ha már itt jártunk Zvarnots katedrálisa sem maradhatott ki a látnivalók sorából. A 643-ban épült templomnak már csak a romjait fedezhetjük fel, így a világörökségi helyszín azért elég sok kívánni valót hagyott bennünk, különös tekintettel a belépő nagyságára.

Már jócskán elérte a hőmérő higanyszála a 30 fokot, mikor a koradélutáni órákban elértük Jereván határát. Az út mellett hosszan sorakoztak a dinnyeárusok, még életemben nem láttam ennyi görögdinnyét, amennyit itt árultak. Az ára ehhez mérten fillérekben mérhető, de sajnos így forrón nem éppen élvezhető ez a lédús gyümölcs.

A milliós lakosú Jereván igyekszik egy modern nagyváros benyomását kelteni. S modernségével tényleg messze kitűnik az eddig megismert örmény települések közül. Széles sugárútjain eszméletlen forgalom dübörög, s szűk értelemben vett belvárosát nagyon szépen felújították. Főterén egy hatalmas szökőkút enyhíti a déli fekvésű, hegyoldalba épült város pokoli klímáját. Felette emelkedik a Cascade lépcsősor, mely modern művészeti alkotásaival és a belvárosra nyíló kilátásával hívogatja a látogatókat. Egy apró parkban telepedtünk le, s úgy döntöttük, hogy ezt a látványosságot két csoportban nézzük meg a szieszta ideje alatt. Elsőként Diával sétáltunk fel, majd Tomi egymagában hódította meg a magaslatot.

Elég sokáig elvoltunk, így csak öt óra után indultunk ki a városból. A túra egyik legkegyetlenebb szakasza következett, pokoli forróságban egy kétszer három sávos autópálya szerű úton kapaszkodtunk ki a városból, nagyjából 8% emelkedővel nagyjából 650 méternyi szintet. Az ócska autómatuzsálemek okádták magukból a füstöt, így majdnem megfulladtunk, s nagyon vártuk már, hogy végre véget érjen ez a rémálom. A késő délutáni órákban már egy kopott sárgás domb tetejéről pillantottunk vissza a szennyezett levegőjű nagyvárosra. Eredetileg úgy terveztem, hogy Jerevánban szállunk meg, s onnan egy egynapos csomag nélküli túrával hódítjuk meg a kolostort, de hálát adtam, hogy végül nem így alakult. Semmi pénzért nem gurultam volna vissza és tekertem volna újra ki ebből a katlanból!

dscn9007

Az éjszakát Garni mellett töltöttük egy kis folyó partján, s másnap reggel kapaszkodtunk fel az 1730 méteren található bámulatos Geghardt kolostorhoz. Maga a szó örményül lándzsát jelent, s a középkorban az itt őrzött ereklyékről is nevezetes volt, melyek messzi földről vonzották a zarándokokat. Közülük a leghíresebb Longinus lándzsája, amivel megölték Jézust. A lándzsát állítólag Tádé apostol hozta ide. Pengéje egészen széles, gyémánt formájú és keresztformát vágtak bele. Ereklyetartóját 1687-ben készítették, ma a lándzsával együtt Ecsmiadzinban őrzik.

Számomra a látogatás legmegindítóbb része a templom sziklafalba vésett kis terme volt, ahová csak apró, jellegzetes formájú ablakokon keresztül érkezett a fény. Az egyik kis helyiségében forrás eredt, melynek vizét a templom alatti járatokon vezették el. A belső tér kopott kövei, s színes rózsaablakai, ódon faragott kőkeresztjei meghitt hangulatot kölcsönöznek az építménynek.

Nemcsak az épületet, hanem környékét is igyekeztünk bejárni. Csupán egy fiatalokból álló helyi csapat idegesített, melynek az egyik menő fiatal tagja barátként köszönt rám, ahányszor csak találkoztunk velük. Feltűnt, hogy a kolostor mellett található fák ágai telis tele vannak apró papírfecnikkel. Elolvasni nem tudtuk őket, de bizonyára a kéréseiket, kívánságaikat írták fel az örmények, s hagyták itt a szent helyen. Bár nem szabadott volna én még felmásztam a kolostor mögötti sziklákra is, melyen apró mesterséges ablakokon jutott be a fény a kolostor barlangi részébe, ahol egy természetes forrás is fakadt, melynek vize – a legenda szerint – szinte biztos, hogy valamilyen gyógyító erővel rendelkezik.

dscn9055


  • Túra hossza: 488 km
  • Túra nehézsége: Nehéz
  • Túra terepe: Hegyvidék
  • Szint: +5725 m,-4728 m
  • Átlagos meredekség: 1.6 %