Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Jajj KULLANCS!!! Mit csináljak?
A kullancs talán a legközismertebb "rovarok" egyike, amelyet tévhitek öveznek.
Gravel túra a Velencei tó körül.
  Egy szuper 70 km-es karika a térségben.
Képriport a Budai-hegység MTB kerékpáros körtúráról
  Egy vagány útvonalon fedeztem fel a Buda környéki hegyeket.
Kerékpárlánc waxolása 3. rész
  Hogyan kell bánni a waxolt lánccal.
Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
prev
next

Tartalomjegyzék

 kerekparozas az olasz alpokban 01

Passo Stelvio, Passo Gavia és a Garda-tó: élménybeszámoló Olaszország gyönyörű tájairól, bringás szemmel.

Utazás, Stelvio, Livigno

És akkor ennyi bevezető után el is értünk a címben említett csodálatos egyhetes kerékpáros kiránduláshoz.

Bevallom, egy PH-s (prohardver.hu) komment nyomán bukkantam erre a kezdeményezésre, de egyből felkeltette a figyelmem. Nagyjából tavaly decemberben kezdték el szervezni számomra akkor még ismeretlen bringások ezt az utat.

Hamar jelentkeztem is, mert úgy gondoltam, hogy ez egy ritka és kivételes alkalom, hogy a világ egyik leghíresebb kerékpáros emelkedőjének közelében tekerhessek.

Az úti cél nem volt más mint a legendás Passo dello Stelvio.

Ez egy 2757 m-es hegy, a Keleti-Alpok legmagasabb aszfaltozott útja vezet itt végig. És hogy fokozzam az élvezeteket, szinte mellette egy másik hasonló kaliberű hegy emelkedik, amire fel lehet menni: Passo Gavia

Ez ám a kihívás! A jelentkezéstől számítva bő fél évem volt felkészülni, mivel az utazás augusztus elejére volt időzítve, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben párszor hogy normális vagyok-e hogy ilyen rövid kerékpáros múlttal egy ekkora dologba belevágjak.

De mindig azzal érveltem magamban, hogy ez egy olyan lehetőség, amit sok ember életében el sem jön, és ha nagyon akarom, akkor képes vagyok megcsinálni. Ez utóbbiban szerencsére segített közel 20 év versenysportmúlt (10 év kézilabda, 17 év labdarúgás). Az biztos hogy akaraterővel és kitartással nem álltam hadilábon. Elöljáróban csak annyit mondanék hogy kellettek is. :D

Teltek-múltak a hónapok igyekeztem edzeni erre az útra, de valljuk be őszintén itthon szinte lehetetlen maximálisan felkészülni rá. Szegény Kékesünk is "csak" 1014 m-re nőtt, így nem tudtam még a magaslati levegőhöz se szoktatni magam pedig többen mondták hogy annyira fent már gond lehet a levegővétellel is.

Aztán elérkezett a várva várt nap, augusztus 2. Öten indultunk el Pestről egy bérelt furgonnal. Hárman voltunk sofőrök, köztük én is. Nem mondom hogy nem izgultam mert még sose vezettem ilyen járművet, de hát meg kellett tenni, amit a haza kívánt. :)

kerekparozas az olasz alpokban 05

Így nézett ki a furgon raktere induláskor

Gondosan kibéleltük, hogy a kerékpárok ne sérüljenek. És irány Bormio! Csekély 900 km út várt minket keresztül Ausztrián, érintve kicsit Németországot és végül Olaszországot.

Szerencsére gondmentesen eljutottunk egészen a Stelvio Prato felőli lábához. Itt pont rám jött ki a sofőr szerepe, így lehetőségem volt erről az oldalról felmenni a hegytetőre, igaz még csak a furgonnal. :)

Mit ne mondjak, leizzadtam rendesen, felfelé nem kevesebb mint 48(!) hajtűkanyar tarkította az olykor igen keskeny utat. De megoldottuk ezt is.

kerekparozas az olasz alpokban 06

Hajnali kép a csúcsról

kerekparozas az olasz alpokban 07

Ez pedig a túloldal, itt még le kellett menni és ez az ahol majd fel fogunk kerékpárral tekerni

Miután átértünk a hegyen sikeresen megérkeztünk a szállásunkra hétfő reggel. Ez egyébként nem Bormióban volt hanem Semogo-Valdidentróban, ami pár kilométerrel van csak odébb.

kerekparozas az olasz alpokban 08

Csodálatos hely! Pár kép amit a szállásunknál készítettem

Az első napot a fárasztó út kipihenésére, illetve a környék feltérképezésére szántuk. De nem bírtuk ki bringázás nélkül, így azért eltekertünk Bormióba meg vissza még hétfőn. :)

kerekparozas az olasz alpokban 09

A kedd viszont már teljes mértékben a Stelvióé volt. Reggel összekészülődtünk a kemény útra, és nekivágtunk. A hegy lábáig kellemes volt az út, mivel a szállásunk is 1300 m magasan volt, így egy darabon gurulhattunk is. Kis egyeztetés volt a társakkal a hegy lábánál úgy döntöttünk mindenki a maga tempójában megy fel, és majd a csúcson találkozunk. Aztán elindultunk a nagyjából 22 km hosszú, 1500 m szintemelkedésű útnak.

kerekparozas az olasz alpokban 12

Az elején sikerült kicsit túl nagy tempót belőnöm magamnak így 2 km után lassítanom kellett hogy bírjam a hosszú emelkedőt. Mivel még nem volt tapasztalatom ekkora heggyel így fontos volt hogy megtaláljam a megfelelő sebesség, pedálfordulat és pulzus hármasát. Szerencsére megoldottam, így mentem tovább felfelé. Egy dolgot sajnos sikerült elrontanom: csupán egy kulacs izotóniás folyadékot vittem magammal.


Elég nyárias, meleg időnk volt szóval fontos lett volna a folyamatos folyadék-utánpótlás de sajnos forrást az út szélén sehol nem találtam, így pár km-t bizony kissé száraz torokkal kellett lenyomni mire elértünk a céltól kb. 3 km-re lévő kis házhoz. Itt szerencsém volt mert egy nagyon kedves úr adott nekem vizet, mint kiderült hegyi rendőr volt aki a síelőkre vigyáz. Nagyon barátságos volt kicsit el is beszélgettünk, ő is szeretett kerékpározni.

Pihenő után pedig huszáros hajrá a csúcsig. Nekem ez volt a legnehezebb szakasz mert már rettentő fáradtak voltak a lábaim, folyamatosan azért küzdöttem hogy ne kapjak görcsöt. A végén siker koronázta erőfeszítéseimet, felértem!

kerekparozas az olasz alpokban 13

Nagyon jó érzés volt, boldog voltam és büszke magamra hogy megcsináltam. Gratuláltam a többieknek és jöhetett némi pihenő mesebeli kilátással tarkítva. Egy dolgot mondhatok: ez a látvány minden szenvedésért kárpótolt! Nekünk pedig még jött mellé egy kellemes pizzázás is, plusz fotók készítése.

kerekparozas az olasz alpokban 14

Miután pihentünk és kigyönyörködtük magunkat jöhetett a hazaút a szálláshoz. Ami ugye 22 km lejtőzéssel indult. :D

kerekparozas az olasz alpokban 15

Említettem hogy tele volt az út hajtűkanyarokkal. Felfelé amúgy ezek remek segítők, az ember nem is gondolná, hogy lendületet adnak. Lefelé pedig élmény ahogy az ember döntögeti a bringát. Volt ahol az autós hagyta hogy leelőzzem, mert látta hogy gyorsabb vagyok két keréken. Azért persze észnél kellett lenni mert elég jó tempót lehetett elérni ahol egy kis hiba nagyon visszaüthetett volna.

Szerencsére épségben hazaértünk, noha volt még a szállásig egy jó 150 m szintemelkedéses 7-10%-os emelkedő is és egyik útitársunknak akadt némi technikai gondja amit aztán megoldottak. Na igen itt a környéken sok sík szakaszt nem lehet találni. :)

Szerdán a pihenésé volt a főszerep. Úgy döntöttünk hogy autózunk pár kilométert és ellátogatunk Livignóba ami vámmentes övezet.

kerekparozas az olasz alpokban 11

Itt sikerült egy Passo Stelviós kerékpáros mezt vennem.

kerekparozas az olasz alpokban 10

Pár kép erről a napról

Egy remek motivációs videó: Passo dello Stelvio (Bormio) - Cycling Inspiration & Education

Csütörtökön újabb kemény menet várt ránk hiszen erre a napra terveztük be a Passo Gavia megmászását. Ezt a cikkem következő részében olvashatod.

A cikket Hantos Ferenc olvasónk küldte