Tavaly a Hungarian Divide utolsó szakaszán már nagyon fáradt voltam és nem tudtam úgy a tájra koncentrálni, ahogy szeretek. Ezért született az az ötletem, hogy újra bebarangolom azt a részt. A logisztikát nagyban megkönnyítette, hogy Tatától közvetlen vonatközlekedés van Budapestre. Így a hazaúttal sincs probléma. A címben szereplő fagyi valós élményen alapul, mivel a tatai Öreg-tó partján vagy egy nagyon jó önkiszolgáló, kimérős fagyizó.

Buda tele van római emlékekkel. Ez az amfiteátrummal szemben a Szentendrei út túloldalán található. Egykori város fal és városkapu.

Nem túl korán, fél nyolckor indultam el otthonról és a túra kiinduló pontjának szánt Aquincumi amfiteátrumhoz tekertem. Innen indítottam a 100 km-esre tervezett utamat. A várost Üröm irányába az Aranyvölgy út melletti kerékpárutat használva hagytam el. Hangulatos, alacsony forgalmú utacska, jó volt itt kerékpározni.

Kellemes út vezet ki a fővárosból az Újpesti vasúti hídtól. Nekem az összes kivezető út közül eddig ez tetszik a legjobban.

Ürömön át aszfalton értem el Pilisborosjenőt, ahonnan végre bevetettem magam az erdőbe. Utam kerékpározásra kijelölt erdei utakon vezetett. Csak Csobánka előtt álltam meg egy fotó erejéig, kihagyva a szokásos és általam sokat látogatott Tetve-sziklát és Egri vár másolatot. Továbbhaladva megmásztam a túra legmagasabb emelkedőjét (447 m). Innen lefelé gurulva egy pillanatra meg mutatta magát a Pilis csúcsára épített kilátó. Kellemes emlékeket idézett fel bennem. Rengetegszer meghódítottam már, többnyire bringával.

A híres Teve szikla és az Egri vár egy korábbi túrámról. Itt (is) forgatták az Egri csillagokat 1967-ben. 

A Csobánkai-nyereg. Ez a panoráma hely mindig meg tudja lepni az embert, és csodás képekkel ajándékozza meg.

Egy meredek aszfaltos gurulással értem el Pilisszántó szélét, ahonnan ismét földúton találtam magamat. Egy rövid pihenő erejéig megálltam a szénégetők kútjánál. Itt egy számomra új információs tábla rengeteg fekete-fehér fotóval hívta fel a figyelmemet. A helyi mészégetők életéről szól, hogy hogyan is éltek ezek az emberek a 20. században a gépesítés előtt és után. Hogy mióta lehetett ez kint ez a tábla nem tudom, én most fedeztem fel. Érdemes volt elolvasni.

A Mészégetők kútjánál

A következő megállóm Klastrompuszta volt. Az itt található egykori apátság romjainál pótoltam az eddig elhasznált energiát. (Ez az útvonal Pilisborosjenőtől egyébként azonos a „Klastrompusztai kerékpártúra” nyomvonalával.)

Klastrompusztán található, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok első kolostorának maradványai. Az információs tábla szerint, napjainkban is tartanak itt miséket.

Tovább tekerve begurultam Kesztölcre. A település főútját kihagyva a kertek alatt, a pincesoron tekertem át a település túlsó oldalára. Jobb kézről magasan felém nyúló fehér szikláival búcsúzott a Pilis. A forgalmas 117-es utat keresztezve egy jó kis egynyomos úton legurulva értem be Dorogra.

Ez az egynyomos út korábban mély nyomot hagyott bennem. Ennek elején, (most ellentétes irányba haladva a végén) csípte meg tavaly egy darázs a nyelvemet a Divide befejező szakaszán. Nagy probléma nem lett belőle, egy óra múlva már csak zsibbadt a csípés helye, mindenesetre izgalmassá tette a befejező napot. Most nem volt darázs, illetve Dorogon is minden bénázás nélkül sikerült átjutnom.

Eddig nagyon jól ment a túra, élveztem minden kilométerét és már túl voltam a harmadán. A következő szakasz nagyon változatos volt. Hol füves dombokon, hol erdős részeken haladtam. Csodálatos a táj változatossága.

A varázslatos és változatos Gerecse. A felvételek néhány kilométeren belül készültek. Én nagyon szeretem akár aszfalton, akár terepen bringázva. Mindig hatalmas élmény.

Tokodon egy zöldségesnél két almát vettem és a bolt árnyékos oldalában hűsölve megettem. Közben egy helyi lakos ügyködését szemlétem. A bolt oldalában megállt egy jobb napokat is látott babakocsival, majd a kocsiból kivett néhány pólót, nadrágot és szoknyát. Gyermek nem is volt benne. A kocsin, mint egy asztalon elrendezte szegényes portékáját és várta a helyi vásárlókat.

A faluban kicsit feljebb egy kocsma hívogatott, de nem álltam meg.

- Majd Héregen! - mondtam magamban. Tavaly ott döntöttem el, hogy a Divide negyedik napján a maradék száz km-t én már letekerem. (Aznap már 100 km-t volt a lábamban.) Belém ivódott az az elhatározás, és kellemes emlékként kapcsolom a faluhoz.

Szóval Tokodot elhagyva könnyű, pihentető terepen bringázva értem el Mogyorósbányát, amelyből egy combos, igen meredek aszfaltos mászás vezetett tovább. Azt legyőzve egy erdei utacskán haladva csodálatos panorámát adott a táj. A távolban még a Pilis is feltűnt, azokkal a fehér szikláival, amelyek alatt jó 20 km-el korábban eltekertem.

A balról a háttérben szinte alig láthatóan a Pilis hegyei kéklenek.

Péliföldszentkereszt előtt a Szentkutat érinti a túra, amelynek hűs forrásvize felfrissíti a fáradt vándort. Kicsit elmúlt már dél, amikor is a Dámvadasi erdészház kertjében megebédeltem. Jól esett a reggel készített szendvics. Egy alkoholmentes sört szívesen legurítottam volna mellé, mert a nagy melegben a víz már nem csillapította a szomjamat, de ilyen lehetőség nem volt.

-Majd Héregen! -ismételtem magamban, és tovább indultam.

A Szentkút Péliföldszentkeresztnél

Az erdőből kiérve 5 km közút várt rám. Itt sikerült fotóznom a szalmabálákat, amelyek jó hangulatot adtak a dombos tájjal.

Bálák a dombos mezőn vonzzák a tekintetet. Van valami megnyugtató ebben a rendszertelenségben.

Héregre beérve megtaláltam a boltot, ahol tavaly ettem. Most zárva volt, és a faluban sehol egy kocsma. (Milyen hely ez???) Így ugrott a sörözés, maradt a csapvíz, a temetőben. Tanulság:

Ragadj meg minden lehetőséget, ami veled szembe jön, mert később nem biztos, hogy felkínálja neked a sors.

Én nem tettem...

Innen indult a túrám második komoly mászása: majdnem 4 km alatt kellett 240 m szintet megmásznom. Az emelkedő átlag meredeksége 6% volt. Megizzadtam ugyan, de a meredekebb részeket is sikerült tolás nélkül megoldanom. Az utat nehezítette néhány kapu, amelyek közül egy sajnos zárva volt, így a mellette található létrán kellett a hátamon a bringával átjutni.

Innen már csak egy kisebb és hosszabb, tehát enyhébb emelkedő várt rám Dunaszentmiklósig. Az útvonal egy arborétum mellett vezet el, ahol néhány hatalmas tölgy áll. Nézzétek csak:

Az utolsó mohikánok egyike. Nézd csak a bringám milyen kicsi a törzsénél! Kár, hogy csak ritkán láthatunk ilyen ősi óriást.

Továbbhaladva egy emlékmű fogadott. A rajta lévő szöveg döbbenet.

 "1945 január első napjaiban ezen a helyen lőtték agyon a kényszermunkára elhurcolt 26 környékbelit, köztük 11 Szomódit a Vörös hadsereg katonái. Útépítésre szedték össze őket, Tardos, Baj, Agostyán, Szomód után Dunaszentmiklós következett, majd munka után a halál..."

Ezeknek és a rendszerüknek kellett gyermek koromban tapsolni!

Az emlékmű hatása alatt állva kicsit lehangolva hajtottam tovább, fogyasztva a hátralévő kilométereket. Dunaszentmiklós után található egy kilátó. Gyönyörű tiszta idő volt és mégsem mentem fel rá. Ma sem értem miért? És még mindig bánom téves döntésemet.

Innen egy kellemes lejtős út visz le az Által-ér partjára. Ez a régi római kőhordó út mintegy keretbe foglalja a túrát, hisz Budán az amfiteátrumtól indultam. Így római emlékekkel kezdtem és végeztem. A patak mellett már csak egy laza levezetés volt. Tatára betekerni, ahol az Öreg-tó partján megettem megérdemelt és a cikk címében is szereplő fagyimat. Kalandom itt véget ért.

A megérdemelt fagyi

Azaz majdnem! Mivel bőven éreztem még erőt a lábamban, a tavat megkerülve elbringáztam Tatabányára, és csak innen vonatoztam vissza Budapestre. Szép túra volt, szerintem meg fogom még ismételni néhányszor.

• Túra hossza: 105 km
• Túra nehézsége: Közepes
• Túra terepe: Hegyvidék
• Szint: +1824 m,- m
• Átlagos meredekség: 2.5 %

Ajánlott cikkek:

• Budapest Tata terep kerékpártúra (Ennek a túrának a letölthető GPX-ét is tartalmazza.)
• Keresztül a Dunántúl dombjain és hegyein