Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 kreta kerekparos kortura 2020 nyaran 01 01

Aki Krétára jön nyaralni, de nem mozdul ki Irkálóból, az baromi nagy hülyeséget csinál.

Hora Sfakion 2010. július 31.
A Líbiai-tenger hullámai uralják a látóhatárt. Végtelen víztömeg, ameddig szem ellát, egy aprócska kivétellel. Egy apró sziget barnás sziluettje töri meg a nyílegyenes horizontot. Harminchat kilométerre található Kréta déli partvidékétől ez a kopár, alig 27 km2-es kis szárazföld, mely mindössze száz állandó lakossal bír. Nincs odaát semmi érdekes, mi mégis szomorú szívvel, lemondóan méregetjük. Szülővárosomból, Szombathelyről indultam még nagyjából három héttel ezelőtt azzal a céllal, hogy végig kerékpáron tegyem meg az utat idáig. Keresztültekertem Magyarországon, a Balkán vonulatain és Görögország egészén, hogy itt lehessek, de az utolsó 36 kilométer kifogott rajtam. A görög válság miatt ugyanis nem közlekedik a komp. Gávdosz továbbra is álom maradt. Európa legdélebbi pontjának elérése meghiúsult, de már ekkor tudtam, nem örökre. Egyszer majd visszatérek még kontinensünk legnaposabb szegletére!

Kréta körtúra 2020

„Álomsziget, csak haladóknak!” – írtam Krétáról első könyvemben. Aki már tekert bármelyik mediterrán szigeten nyáron, az tudja miről beszélek. Itt nincsenek folyóvölgyek, megúszós, sík tengerparti útvonalak, mint a szárazföldön, itt hegyek vannak mindenfelé. Ha az ember egy ilyen szigetre vetődik, készüljön arra, hogy nem lesz olyan kilométer melyet végig egy fokozatban fog letekerni. Itt csak felfelék és fékgyilkos lejtők vannak. Nyilván az útépítők kanyarokkal, szerpentinekkel igyekeznek megkönnyíteni az életünket, de az a domborzati változatosság, ami egy ilyen szigeten fogad, az nem mindig épeszű kerékpárosnak való. Talán ezért van az, hogy egy-két magunkfajta „őrült” kivételével szinte egyáltalán nem találkoztunk bringásokkal.

Kréta egy eszméletlen magashegység a Földközi-tenger közepén. Egy egész éjszakás hajóúttal, vagy pár órányi röpködés után érhető el a 254 km hosszú, s maximálisan 60 km széles sziget. Igaz területe nagyjából egytized magyarországnyi, hegyekben messze lekörözi kis hazánkat 2500 méter környéki magaslataival. Így körbetekerése nyár derekán jóval több kalória elégetésével jár.

2020-ban íródott e történet, a „maradj otthon” évében. A tavaszi vírusjárvány túldimenzionálása oly tökéletesre sikeredett a sajtó által, hogy az emberek többsége belátta: a magyar tengernél távolabb kár is utazni. Nekünk viszont még június elején Norvégiába volt repülőjegyünk. Szerettem volna megmutatni Aliznak az általam már többször bejárt sarkvidéki tájat. Norvégia viszont még kis hazánknál is jobban bezárkózott, így a norvég légitársaság törölte járatainak, röpke két hét alatt teljes újratervezést kellett végrehajtanunk. Az akkori állapotok alapján Görögországban volt a legjobb a helyzet, így pár nap rágódás után rohamtempóban készülhetett az új útvonalterv – számomra a visszatérés terve.

Nyilván ennyi idő alatt profi tervezésre már nem volt idő. Egy teljesíthető kör, Gávdosz és a sziget két legmagasabb hegyének megmászása. Nagyjából ezek köré rendeztük sorainkat. Felszerelésünk sem igényelt komoly átrendezést, csak néhány apróság tekintetében: kamásli helyett naptej, esőkabát helyett napellenzős sapi, aztán már kint is voltunk Ferihegyen. Én ilyen kihaltnak a budapesti légikikötőt még nem láttam! Pedig már jártam itt télen és éjszaka is. Néhány magunkfajta besózott vándoron kívül az égvilágon senki. Nagyjából egy hete oldották fel a szigorú utazási korlátokat, korábban még teszteltek volna minket, most elég volt egy A4-es nyilatkozat arról, hogy egészségesek vagyunk. Görögország befogadott minket.

Az időjárás nem lesz nagy mumus a következő két hétben, a sziget klímája ugyanis viszonylag állandó ebben az időszakban. 36°C csúcshőmérséklet, felhők és eső nélkül. Napozásra kiváló, bringázásra a hegyekben, hm, hát arra is, fogjuk rá! Esőről és viharfelhőkről itt maximum álmodni lehet, ahogy én meg is tettem a kompon.

Aki Krétára jön nyaralni, de nem mozdul ki Irkálóból, az baromi nagy hülyeséget csinál. A sziget fővárosa ugyanis egy tűzforró, forgalmas betondzsungel, igazi látványosságok nélkül. Itt még nem jön az igazi „sziget-feeling”, olyan érzés, mintha még mindig az ország szárazföldi részén lennél. Szerencsére elég alig tíz kilométert tekerni hozzá, hogy ez végérvényesen megváltozzon.

A túra története

1. nap (június 30.) Poria – Spáta – Athén – Pireusz

A Wizzir jegyárai még így a főzeszon kezdetén is a béka segge alatt voltak. Pedig nem a szokásos időben, nagyjából 4-5 hónappal, hanem mindössze 2 héttel az utazás előtt foglaltunk. Mellettem a reptéren egy hasonló forma Tererifére repült bringával, oda-vissza negyvenezerért. Mi is simán megtehettük volna, hogy közvetlen Iráklióba repülünk, de egy röpke athéni városnézés és egy egész éjszakás kompút megadta az alaphangulatát a túrának. Elvégre tíz éve nem jártam már errefelé. A görög főváros ugyanolyan fehérnek és ugyanolyan végtelennek tűnt az Akropolisz tetejéről, mint tíz éve, csak a turistákból lett jóval kevesebb. Miközben néhány lézengő némettel együtt csodáltuk az ókori romokat, megakadt a szemem Lükabéttosz-hegyén, a főváros legmagasabb pontján. „Menjünk át oda is” – vetettem fel Aliznak – „ott még nem jártam”. Tíz éve ugyanis a vasvári gárda autós fiaskója miatt nagyon kevés időnk maradt a városnézésre.

„Jó” – jött a sztenderd válasz. Lecsattogtunk a maszkos biztonsági emberek között a bringákhoz, s jöhetett az újabb akklimatizációs kör a 36 fokos délutánban. Ideje szokni a klimát, hisz holnap már „élesben” nyomjuk majd a hegymászást.

kreta kerekparos kortura 2020 nyaran 01 02

Miénk volt egész Athén

Gyorsan elszállt ez a nap is, este már a kompon fogyasztottuk első görög gyrosunkat.

2. nap (július 1.) Iraklió – Gazi – Anogia – Livadia – Mygero Menedékház

Az athéni bemelegítés után, Krétán hasonló klíma fogadott. Szerencse, hogy ma csak 65 km-t kell bringázni. Pontosabban Aliz szerint szerencse, aki már a tervezéskor furcsállta, hogy a szokásos 100-130 km-ek helyett jóval rövidebb etapok várnak ránk. Ő ekkor még talán nem is sejtette, hogy a rövidebb, az egyáltalán nem jelent könnyebbet. Reggel 8-kor, mikor elhagytuk a szokásos Lidl parkolóját már úgy tűzött a Nap, mint itthon a déli órákban. Már ekkor sejtettük, hogy ennek a „laza” hatvanötös szakasznak nem fogunk délben a végére érni. Gyorsan magunk mögött hagytuk a nagyvárost, s bemutatkozott az igazi krétai vidéki táj. Mediterrán növényzet, mediterrán illat és az utunkat végigkísérő népes kabócapopulációk ütemes „berregése” az olafják ritkás lombkoronáiról.

kreta kerekparos kortura 2020 nyaran 01 01

Hamísítatlan mediterrán táj

Már itt, az első emelkedőn beláttam, hogy ilyen kánikulában nem szerencsés tejjel indítani a napot, jobban jártam volna, ha inkább naptej formájában a bőrömre kenem a macskabenzint, ugyanis belső motorom elég gazdaságtalanul működött. Miközben az otthonihoz képest siralmasan alacsony ásványianyag tartalmú ásványvízzel eszeveszetten próbáltam visszapótolni a szédületes mennyiségű folyadékveszteséget, még a laktóz megemésztéséhez is jól jött volna valami „higító”. „Döntsd el már végre, most vagy izzadsz, vagy emésztesz” – állított pellengérre meggyötört testem, így sajnos a kálciumban és fehérjében gazdag tápanyag rövid úton távozott belőlem.

Majdnem 800 méter szint volt az első felmenet, 36 kilométeren. Ezt lenyomtuk délig, de sokat nem pihenhettünk, mert a délután további bónuszpontokat tartogatott, a Tour de France-ban is első kategóriás emelkedők közé sorolt „halálúttal”, mely 12 km alatt 974 méter szintet rejtett magában papíron. Azért írom, hogy papíron, mert sajnos ez nem az Alpok, ahol az ember egy egyszerű osztással kiszámolja, hogy milyen lehet a domb átlagos meredeksége. 974 osztva 12000 az ugye átlag 8% lenne, ami önmagában igen baráti szám. Csakhogy krétai barátaink ezt nem egészen így gondolták. Elég annyi hozzá, hogy a 12 kilométerben volt nagyjából 1 km sík, és 2 kilométeren 100 méter visszalejtés. Ha ezeket a paramétereket is hozzáadjuk, akkor rögtön tudhatjuk, hogy holnap izzani fognak a fékjeink lefelé jövet.

kreta kerekparos kortura 2020 nyaran 01 02 copy

"Halálút" a menedékházhoz. Valahol itt kezdődtek a gondok.

Nem szégyellem, volt benne tolás bőven a 15-16%-os szakaszokon, s a végén már-már hősies küzdelem árán sikerült elérni az 1577 méteren található menedékházat.

A ház előtt két kilométerrel találtunk egy kiépített kutat, s bár este rohamosan hűlt a levegő, Tomi barátunk „most már úgy menjünk, hogy meg ne izzadjunk” örökbecsűjét, sajnos nem sikerült abszolválni.

Egy szegény ágról szakadt kikötözött kecskén kívül egy lélek sem volt fent, a menedékház nyitva állt, de inkább bivakként üzemelt. Úgy látszik nem éppen a hegymászó-szezon közepén érkeztünk a Psziloritisz meghódítására, bár az időjárási ablak holnapra (is) igazi mászóidőt sejtetett. A ház kopott, poros ágyai helyett inkább a sátrunkban tértünk nyugovóra.

kreta kerekparos kortura 2020 nyaran 01 04

A sokadik kanyar után


  • Túra hossza: 61 km
  • Túra nehézsége: Közepes
  • Túra terepe: Hegyvidék
  • Szint: +2879 m,-1303 m
  • Átlagos meredekség: 4.7 %